Házipatika fórum: Beszéljünk róla!!! - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 6 Oldal +
  • « Első
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6

Beszéljünk róla!!!

#61 Aida444 2009. 11. 05. - 16:37:45

Bocsánat Orig, elírtam a címzést.

#62 Aida444 2009. 11. 05. - 16:36:23

Kedves Origó! A verset nem kommentálom... :( , de nagyon igaz! Azért csak írjál, ha találsz hasonlót. Mindnyájunknak kívánok minden jót. Március óta nem iszom!!!!!!!!!!

#63 orig 2009. 11. 03. - 20:26:11

Kedves Sorstársak! Találtam valahol ezt a verset. Jó "ütősnek" érzem. Azt gondoltam, megosztom veletek: Maryan: Alkohol Egy pohárka mögött kuporgok, elbújva. Nem rémiszt kudarcom. S az Alkohol gyöngéd karja, szeretve átölel egy pillanatra... Egy pohárka mögött kuporgok, elbújva. Nem rémiszt kudarcom. S az Alkohol gyöngéd karja, szeretve átölel egy pillanatra. Tudom múló illúzió, de boldog vagyok. Most. A holnap nem érdekel. érintése kéjjel tölt el, vágyom rá s Ő követel. Szeretlek egyetlenem. Habzsolva igyekszem, minden porcikádat kiélvezzem, vad vágyaidat kielégítsem. Ruhád üres, pincér jön, túl vagyok veled pár körön. A pohár alja visszaköszön, de én újra akarlak s könyörgöm. Pénztárcám már üres, nincs mivel enyém lehess, De akarlak, csapkodva követellek, kétségbe esem, megkérem a kezed. Visszautasítasz, fizetnem kell, ha nem tudok, tűnjek el. Zsebemre mutatok: Nincs mivel! Szívemre mutatsz: A lelkeddel. Minden mi enyém vedd, amit akarsz mind tied. Szeress mindig de még egyszer, hisz te vagy napomban a kincs, az ékszer. Tested enyém, megvettem elmosolyodsz, tudom vesztettem. Undorodom, már nem kellesz nekem, de elbuktam. Örökre rabod lettem.

#64 tomi0720 2009. 10. 04. - 14:06:38

Kedves orig! Köszönöm a válaszodat!Megpróbálok minden lehetőséget kihasználni hogy segítsek neki a gyógyulásba!köszönöm

#65 orig 2009. 10. 03. - 21:21:54

Kedves Tomi! Én nagyon átérzem, sőt értem a helyzetedet. Én magam is (nem túlzok:) évtizedekig éltem azt az életet, amit Te most. Aztán én is alkoholista lettem. De a lényeg: a szakemberek és minden érintett itt a fórumon megmondhatja, hogy csak akkor remélhetünk sikert, ha az alkoholista beismeri a tehetetlenségét az alkohollal szemben, és akar is meggyógyulni. Ez általában akkor szokott bekövetkezni, amikor a beteg számára már csak két lehetőség van: az életnek esélyt adni, vagy meghalni. (Persze vannak szerencsésebbek, akik korábban érzékelik a bajt.) Amikor az utolsó esélyként elvittem anyukámat az elvonóra (akkor még csak elvonó kúrák voltak), már a beismerés állapotában volt, meg is akart gyógyulni. Önként jött velem. De mennyire mutatja az alkohol erejét az, hogy mielőtt elindultunk, még azt mondta: ha igazán szeretsz, akkor adsz nekem még egy pohár bort. És én adtam neki, mert emberből vagyok én is. Az volt az utolsó korty alkohol, amit megivott ebben az életben. Azóta (majdnem 20 éve) szín józan. Életerősen átélte az özveggyé válást, barátnői vannak, utazik, ahova csak lehet (és amire jut a nyugdíjából), látogatja a gyerekeit, az unokáit. Szóval újra él. Pedig sokszor került azóta is alkoholközelbe. Még bort is fejtett. És egy kortyot sem ivott. Azt mondta, hogy az ember mindent meg tud tenni, ha hisz önmagában és az Istenben. Én azt mondom, hogy ne költs sokat a terápiára, mert nem kívülről jön a megoldás, hanem magában az emberben van meg a lehetőség az ivásra és a nem ivásra egyaránt. Ha egyszer elhatározzuk, hogy az életben soha többé egy ici-picit sem iszunk, akkor szerintem meg fogjuk tudni állni. Változtatni kell az életszemléletünkön, beállítottságunkon. Tudni kell örülni a józanságnak és az alkoholtól való szabadságnak. Mert az alkohol hazug ellenségünk. Azt próbálja elhitetni velünk, hogy akkor vagyunk szabadok, ha megisszuk. Pedig éppen akkor vagyunk rabok. Anyukám is és én is, meg minden gyógyuló alkoholista tudja, hogy az igazi szabadságélmény az, hogy szabad nem innunk. Próbáld meg egy erre szakosodott pszichológussal, vagy mentálhigiénés szakemberrel összehozni anyukádat. Tudom, hogy nehéz lesz rávenni, de sokszor kell próbálkozni. Ócska közhelyként hangzik, de a remény hal meg utoljára. Mert ha feladod, anyukád fog meghalni.

#66 tomi0720 2009. 10. 03. - 14:24:02

Sziasztok!20 éves vagyok!Anyukám alkoholista szerintem nemtudja megállni h ne igyon szokott próbálkozni az 1hét szokott lenni max 2!Amikor dolgozni megy akkor nem iszik de utánna este néha de nem mindennap és 7végén amikor itthon vagyok akkor igen szinte mindig!eldugtam előle a piát akkor zúgba csinálta most is úgy csinálja!Nem szeretek hazajárni!Választottam egy hivatást az is elég stresszes de itthon pihenni szeretnék nem az látni h anyukám részeg és amikor nem annyira részeg h alig áll a lábán akkor engem bánt mindennel!Könyörögni szoktam neki h ne igyon de hiába!nagyon rosssz!szépen beszélek vele akkor sem nem értem mit tegyek?néztem egy két elvonót de ez megfizethetetlen!máshogy meg reménytelen!Kérlek segítsetek!

#67 bemar0708 2009. 10. 01. - 10:39:43

Sziasztok, én nem vagyok alkoholbeteg, édesanyámon szeretnék segíteni. A kérdéseimet itt teszem fel, hátha másnak is segít a kérdés és az általatok adott válaszok, tippek. Kedves Orig! Köszönöm a tegnapi levelemre adott gyors válaszodat! Én is úgy gondoltam, hogy az AA utógondozásnak megfelelő lesz, de most kevés nekünk. Megtaláltam közben a Félút Centrumot, ami AA- Minnesota -módszert alkalmaz, és be lehet akár feküdni. Nekünk most ez kell-azt hiszem(én, laikusként, családtagként). Van Valamelyikőtöknek saját tapasztalata, információja erről a helyről, szakmai, laikus, bármi! Megéri (úgy értem tényleg működhet, hasznos lehet) az a pénz (gondolom nem kevés) amit ott elkérnek egy ilyen terápiáért? Vagy van más intézményi tippetek az országszerte? Szigetvári kórházi tapasztalatok? Üdv, és Mindannyiotoknak KITARTÁST, AKARATERŐT!!! Köszönöm a válaszotokat:Bemar

#68 Aida444 2009. 09. 15. - 09:05:08

Kedves Zsuzsa! Az a tény, hogy a fórumra bejelentkeztél problémáddal, nagyon-nagy lépés a részedről. Azon vagy, hogy az alkoholtól szeretnél menekülni, hogy segítséget kapjál. Mint ahogy már én is írtam az előzőekben, több mint három évtizede, hogy hol titokban, hol a családom előtt, de iszogattam. Nem akarom ismételni sem magamat, sem az előttem szólókat. Ha elolvasod a hozzászólásokat újra, ugyanazon helyzetekbe kerültem újra-és újra mint az előttem szólók. Először nagyon jópofa dolognak tartottam, hogy társaságban, buli alkalmával ittam. Aztán később, már rendszeresen otthon, munka után. Azért, mert rájöttem, milyen könnyű az élet, már az első pohár után. Olyan könnyen mentek a döntések, hogy csak na. Csak aztán, eljött az a pillanat amikor rá kellett döbbennem, hogy én már nem bírok keveset inni, s folyamatosan kell gondoskodnom az ital pótlásáról. Közben tönkre ment a házasságom (erről is írtam), gyerekeim nálam maradtak. Egy ideig bírtam ugyan az alkohol nélkül, de az első pohár bedobása után már újra nem volt megállás. Aztán, kb. húsz évvel ezelőtt a család tudta nélkül járogattam pszichológushoz, pszichiáterhez. Részt vettem esetmegbeszéléseken, akupunktúrán, gyógyszer szedésen, sőt háromszor gyógyszer beültetést is kértem - magam ellen... Látod, minden áron próbálkoztam azon, hogy ne igyak. De közben a lelkiismeretem folyamatosan jelzett, a gyerekeim előtt szégyenérzetem volt. (Amikor felnőttek, ők is iszogattak társaságban, stb. A család un. normális körülmények között él egyébként.) Lelkiismeretem azért szólt, hogy az ital miatt mennyi mindent elszalasztottam, mennyi mindent máshogy csinálhattam volna, meg a tekintélyem a gyerekek előtt milyen lesz? Nem is a külvilág érdekelt (részegen nem tántorogtam én az utcán), csak a gyerekeim. Az anonim alkoholisták klubjába nem mehettem, mert ahol lakom, elég sokan ismernek, szégyeltem volna ott megjelenni a problémámmal. Mert ugyan tudom, hogy ott csak olyanok vannak, akik maguk is "betegek", de az ember az ember, nem várhattam más reakciót, mint hogy kibeszélnének. S egy újabb családi események következtében (unokáim születtek), megfogadtam, ha már a gyermekeim előtt nem voltam elég erős, leszek az unokáim előtt. Egy ilyen, átivott este után döntöttem ezt el. Előtte sokszor nézegettem az interneten, hogy mit lehetne magammal kezdeni, így találtam rá erre a fórumra. Többit már ismered. Én nagyon jól tudom, hogy egy gyűszűnyi alkoholt sem szabad innom, mert akkor végem lenne. Persze, nem könnyű Zsuzsa. De mint ahogy kezdtem, ha van valami amiért nagyon szeretnél már nem inni, a fejedben rendezd el a dolgokat, s dönts. Ha nem megy elsőre, megy sokadszorra. Itt vagyok ékes példaként én is. De tudom, míg élek, nem ihatok. Bár nagy a kísértés (társaságban, stb), hogy újra koccintsak, már a gondolat is taszít. Mert nagyon nehéz volt az az első két hét, amíg nem ittam, hogy nem szaladgáltam a boltokba pótlásokért. Meg kell mondanom , minden este megköszöntem, s azóta is megköszönöm Istennek a napot, melyet kaptam. Ha van időd, írj továbbra is.

#69 orig 2009. 09. 14. - 22:06:05

Kedves Zsuzsa és Mindenki! Olvasmányaim kapcsán éppen most bukkantam rá egy olyan részletre, amelyik talán segíthetne nekünk. Nem akárki írta, hanem Mahatma Gandi (helyesen: Mahátmá Gándhí). Gondolom, mindenki tudja, kiről van szó. A lényege az, hogy csak a küzdelem a szenvedéllyel kevés: fogadalom kell a szenvedély legyőzéséhez. Történetesen ez eredetileg nem az alkoholizmusról szól, de szerintem jól lehet alkalmazni nálunk is. (Érdemes elolvasni az egész könyvet, akkor rájössz, hogy milyen szenvedéllyel küzdött Gandi.) Nos beszkenneltem, és ide másolom a véleményét az Önéletrajzából. Érdemes többször odafigyelve elolvasni. Persze, lehet vele vitatkozni is. De mindenképpen egy új és érdekes megközelítés egy olyan embertől, akit - azt hiszem - az egész világ nagyon nagyra tart. "A lázadás mindössze hat hetet vett el az életemből, de ez a rövid periódus igen fontos rész volt az életemben. Soha nem tudatosult bennem még ilyen világosan a fogadalmak jelentősége. Megértettem, hogy a fogadalom nemhogy becsukná, inkább szélesre tárja az ajtót az igazi szabadság előtt. Addig azért nem sikerült megtartanom a fogadalmamat, mert nem akartam eléggé, mert nem hittem önmagamban, nem hittem az isteni kegyelemben, s ezért elmém a kétségek viharzó tengerén hánykolódott. Megértettem, hogy ha az ember nem vállalja a fogadalomtételt, akkor mindenféle kísértéseknek teszi ki magát; de a fogadalom kötöttségeinek vállalása ugyanolyan, mint amikor valaki lemond a szabadosságról az igazi monogám házasság javára. Hiszek az erőfeszítésben, de nem kívánom fogadalmakkal megkötni magam, így okoskodik a gyengeség, és ez az okoskodás arról árulkodik, hogy titkon kívánjuk a kerülendő dolgot. Mert hiszen miért olyan nehéz meghozni a végső döntést? Megfogadom, hogy menekülni fogok a kígyó elől, melyről tudom, hogy belém fog marni, s nem csupán erőfeszítést teszek a menekülésre. Tisztában vagyok vele, hogy a puszta erőfeszítés a biztos halált jelentheti. A puszta erőfeszítés azt jelenti, hogy nem veszek tudomást a biztos tényről, hogy a kígyó menthetetlenül megöl. Ha tehát képes vagyok beérni a puszta erőfeszítéssel, az azt jelenti, hogy még nem fogtam föl: elkerülhetetlenül szükséges a határozott cselekvés. "De tegyük fel, hogy nézeteim később megváltoznak: hogyan köthetem meg a kezemet a fogadalomtétellel?" Az ilyen kétely gyakran tántorít vissza bennünket az elhatározástól. Ám egyszersmind arról is árulkodik, hogy nem látjuk eléggé tisztán, hogy egy bizonyos dologról okvedenül le kell mondanunk. Ezért énekelte Niskulánand: Ha nem utáljuk meg azt, amiről lemondunk, A lemondás nem lesz tartós. Ha tehát már kihunyt a vágy, természetes és magától értetődő módon megérlelődik a lemondási fogadalom." (Móhandász Karamcsand Gándhí: Önéletrajz - Etalon Kiadó 2009. - 148. oldal.)

#70 zsu335 2009. 09. 14. - 15:21:34

Kedves Aida és Orig! Léci írjatok valami biztatót! Nagyon köszönöm: Zsuzsa

#71 zsu335 2009. 09. 09. - 16:37:11

Kedves Orig és Aida! Nagyon jól esik, hogy írtatok. Igazából nekem már nyolc éve annak, hogy pánikkal és depresszióval kezelnek. Az elején nem is ittam, de aztán sajna igen. Korábbi abbahagyásokkor nem volt ilyen huzamosabb ideig um. elvonásom. A mostaninál írt fel a doki Xanaxot, de mivel két hét múlva mondtam neki, hogy még mindig szorongva ébredek felírt egy másik antidepresszánst is plusszba. Viszont én nem kezdtem el szedni, mert nem akartam még több gyógyszert. Ezért próbáltam ki eddig csak egy alkalommal az akupunktúrát. Mellette kineziológiával is akarnának gyógyítani, mert ugye azt mondják, hogy mindennek oka van. ( alkohol, depresszió ) Testi elvonási tüneteim pl.kézremegés nem is volt. Nem tudom ti hogy voltatok ezzel. Viszont reggelente szorongva ébredek, nem tudok enni, később se sokat. Aztán mindenfélét összeolvasok az interneten, ami esetleg szintén félelmet ébreszt bennem. Azért is szerettem volna olyanokkal felvenni a kapcsolatot, akik hasonló cipőben járnak. Még