Házipatika fórum: Beszéljünk róla!!! - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 6 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6

Beszéljünk róla!!!

#81 ovarifeca 2009. 06. 13. - 08:49:54

Tiszteltr olvasok,stb, elnéztést a címzésért de nem tudom kinek kell címeznem Óvári Ferenc vagyok 32éves "egészséges "fiatalember,volt egy nagy csalodásom kb.1,5éve de nem tudtam azóta helyre tenni magamban a dolgokat,volt egy jó néhány kapcsolatom azóta(5-6),de valamiért egyik sem érdekelt,minden olyan szürke ,amiben eddig élvezetet leltem mára az is kihunyt,ugy érzem kiégtem,nem tudom mi okozhatna örömet(élni akarást )az életemben!Szeretek élni illetve szertetem,de el vagyok keseredve!Ön gyilkos nem leszek (Sajnos)mert ahoz nincs elég bátorságom!De minden össze jött,mintha a Jó Isten szabadságra ment volna,vagy csak engem nem tekint bárányának!hiszek az Istenben mint felsöbb hatalomban,de ugy érzem nálam a hit már nem elég,kétségbe estem,semmi nem jó,semmi nem a régi,pedig nem volt hosszú kapcsolat,de csak ő rá tudok gondolni,de szóba sem állna velem már,talán így van helyén a dolog,hisz sokszor az elmult hónapokban én is annak örültem hogy ninycs velm(nem kellemes ha nincs mit enni,stb)de éli szeretnék normálisan!De nem tudom hogyan!Mindent megteszek!vagy a sorsom nem én irom,csak statiszta vagyok?nem értem mi olyat vétkezhettem elözö életeimben ami miatt most ennyit kell "szenvednem"!!Tudom hogy valakinek ez is elég(sok)lenne,illteve hogy ettöl is boldog lehetne,de ez az Én életem szeretnék ÉLNI!!milyen forumhoz fordulhatnék segiségért(Alkoholista vagyok amennyiben a havi 5-6 nap sör ivás az!de akkor jó akor nem érdekel a mult sem a jövö)Ember vagyok probálok az lenni de... köszönöm hogy elolvasták,meg ha esteleg rám szánnak pár percet egy egy telefont!Sok mindennel probálkoztam azóta ,meg zavarodtam még a sajtát bemmemel is probálkoztam,egyszerüen össze zavarodtak az érzékeléseim,az mindennapon,a személyiségem!Nem tudom i lenne ahelyeS!!!!!!!

#82 orig 2009. 06. 12. - 23:04:28

Kedves Julcsi! Jó volna többet tudni a kiváltó ok(ok)ról. De lehet, hogy nincs is mit mondanod. Csak kell az ital, az utánpótlás. Lenyugtat, elfelejted a gondjaidat. De Te is látod, hogy csak tetéződnek azok. Ésszel belátható, hogy az italnak hosszú távon nincs értelme. Ezek a 4 napos periódusok törvényszerűek? Érdekes ez a pontosság. Nem szabadna félni orvoshoz fordulni. Ha mást nem is érsz el vele, legalább megosztod valakivel szemtől szemben a függőségi félelmedet. Szerintem is függő vagy. Ha "nagyon beteg" vagy másnap, akkor a kapacitásodhoz mérten nem is iszol túl keveset. "Másnap" biztos nem kívánod az alkoholt, de a következő 3 nap szenvedsz a hiánya miatt? Legyél erős, mert ugyan még nem vagy a legmeredekebb lejtőn, de hamar oda juthatsz. Ha nagyon nehéz lemondani az italról, ne arra gondolj, hogy nem szabad innom (és hogy miért ne szabadna innom?), hanem arra, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy megszabjam magamnak, hogy mit akarok tenni. Tehát: SZABAD NEM INNOM. Olyan jó lenne, ha sikerülne győznöd a lehúzó erők felett, és elég erőd lenne ahhoz, hogy szabaddá válhass. Őszintén szurkolok Neked.

#83 195811 2009. 06. 11. - 18:30:00

Sziasztok! Nagyon örülök ennek az oldalnak igy én sem szégyellem elmondani ,hogy szerintem én is függő vagyok .Nagyon jó ,hogy vannak akik igy öszintén leirják a problémájukat.Sokat tanultam a leirtakból,de sajnos 4 naponta én is iszok másnap meg nagyon beteg vagyok megfogadom ,hogy nem iszok de 4 nap után ujra iszok.Szégyelek elmenni orvoshoz. 50 éves vagyok 3 éve elváltam de nem az ital miatt,válás után kezdtem el inni most meg már nehéz abba hagyni .Ha tudtok segiteni segitsetek tanáccsal, orvossal ,stb. Elöre is köszönöm. Julcsi

#84 bedeco 2009. 06. 10. - 06:41:33

Sziasztok! Egy kis pozitív üzenet.Szerintem aki erre az oldalra ír, önként csinálja. Az, hogy egymással megosztjuk a problémáinkat, már óriási lépés a gyógyulás felé.Próbáljátok meg félretenni a problémákat, legyetek egoisták, magatokkal foglalkozzatok, és csak a szép dolgokra koncentráljatok.Én az élet minden percét ki akarom élvezni, megragadok minden apró dolgot ami pozitív.Írjunk egymásnak ide a fórumra az örö- mökről , bánatokról, mert sokan vannak, akiket meg sem hallgatnak. Legyen szép napotok ! bedeco /Ő a kutyánk, Tapy.Imádnivalóan tud pihenni a gazdi fején./

#85 bedeco 2009. 06. 09. - 18:35:28

Szia Aida444 ! Gratulálok, az elmúlt két hónaphoz.Ez szuper jó! Kitartásod biztosan van, ez tuti.A "Hölgynek" azért írtam, mert fogalma nincs az egészről.Párom itt ült mellettem, amikor elolvastam az "okos" üzenetet.Annyit mondott: Írd meg Neki, hogy ez olyan, mint az epekő.Tönkrevágja az embert,ha nem operálják meg,de az alkohollal küzdő embereket nem lehet megope- rálni, hanem hosszú időn keresztül segíteni kell őket.Ő tudja, mellettem volt rosszban, és mellettem van a mai napig is. Ha nem iszl, olyan dolgokra vagy képes, amit addig álmodni sem mertél. Én így voltam szombaton.Beneveztem a Tout de Pelso, Balatonkerülő maratoni kerékpárversenyre.200 km-t tekertem le 8 óra alatt.Életemben nem mentem ennyit egyfolytában, és sikerült.Ilyen dolgokra bármelyikünk képes.Bocsánat, ha egy kicsit nagyképűen hangzik, de olyan boldog voltam, amikor beértem a célba, és idegen emberek tapsoltak, gratuláltak a teljesítményhez./Hátha még láttak volna 3 évvel ezelőtt !/ Vigyázz Magadra Aida,kitartás.Szép napot mindenkinek. Üdvözlettel : Bedeco ;)

#86 Aida444 2009. 06. 09. - 18:15:07

Kedves Bedeco, s Többiek! Hogy vagytok? Mi újság Sovi? Köszönöm Bedeco, hogy válaszoltál az egyik hozzászóláshoz. Én magam napokig gondolkodtam, hogy válaszoljak-e neki, de csak mélységes döbbenetet éreztem, s sajnálatot iránta, szóval inkább hagytam... Nem is érdemel több szót az egész, de mi csak segítsük továbbra is egymást, ha mással nem, hát azzal, hogy itt néha írogatunk egymásnak, már az is sok erőt ad ahhoz, hogy érezzem, "van valaki mögöttem". A hét végén lesz második hónapja, hogy nem iszom. Bizony! :)

#87 bedeco 2009. 06. 09. - 06:38:30

Kedves Gabi ! "Gratulálok" a hozzászólásodhoz! Ezért felesleges volt írni.Akik itt leveleznek egymással, azok próbálnak kikeveredni, vagy segíteni egymásnak.Utáljál bennünket nyugodtan, de Te biztos nem kapsz olyan leveleket, amilyeneket nekem írtak, hogy segítsek,ha mással nem egy pár jó szóval, bíztatással.Mi azon vagyunk, hogy megszabaduljunk egy komoly problémától, nekem sikerült, másnak is, a többieknek is fog.Nagyon bölcs dolog lesz Tőled, ha többet nem írsz ide.Itt nem sértegetünk, hanem SEGÍTÜNK.Fogalmad nincs , milyen lehet egy ilyen ember küzdelme. bedeco :@

#88 orig 2009. 05. 28. - 23:56:18

Kedves Sovi! Mielőtt az utolsó kérésedre reagálnék, engedj meg egy megjegyzést. Azt írod, hogy ott rontottad el, hogy nem az igazi társat választottad magadnak. Nagyon sok emberrel találkozom. Sokan kérnek tanácsot tragédiába fulladt házasságukkal kapcsolatban is. Olyanok, akik saját bevallásuk szerint hosszú együttjárást követően, szerelemből, partnerüket kiismerve (megismerve) mentek férjhez. És néhány év / évtized után gyermekeikkel együtt a legnagyobb elkeseredésben, romokban heverve vegetálnak, gyerekeik dadognak a félelemtől, ők maguk pedig azt várják, hogy a részeg, hülye férjük mikor töri össze ismét a csontjukat. Pedig ők akkor, kezdetben meg voltak győződve, hogy jól választottak. Esetleg Te is lehetnél az ő helyükben, ha mást választottál volna. Gondoltál erre? Nyilván a felvázolt lehetőség nem törvényszerű, csak az érem másik oldala. Mert a feldobott érem így is eshet. Ha már a képnél maradunk és azt mondjuk, hogy legjobb lenne, ha az érem az élére esne, akkor - nem kizárva, hogy ez is lehetséges - szinte lehetetlent várunk el az élettől, ha minden tekintetben legoptimálisabb, legboldogabb, legszebb, leggondtalanabb stb. jövőt várunk el magunknak így utólag okosnak bizonyulva. Én az adott helyzetben próbálnám megkeresni az apró boldogságcseppeket, amelyeket felkínál az élet. Ha logikusan nézzük, Te úgy érzed, hogy a házasságodon kellene változtatni ahhoz, hogy "új ember" lehessél, és így szabadulj meg az alkoholtól. Pedig mindened megvan (aránylag). Én nem hiszek abban, hogy így kellene új emberré válnod. Annál is inkább, mert az új emberré válás nem azt jelenti, hogy másban keressük és találjuk meg a hibát, ivásuknak okát. Nem nem. Az egyedül bennünk van. Hiszen a logika szerint minden pokoli házasságban élő asszonynak örökké tök részegnek kellene lennie. Bocsáss meg, hogy így kiveséztem (lehet, hogy hibásan és kellő empátia nélkül) a gondolataidat. De ez jutott eszembe. Nyugodtan vitatkozhatsz velem. Sőt cáfolj meg. Hogy a kérdésedre válaszoljak: Sajnos én a családból (is) hoztam az alkoholizmust. Édesapám (aki sajnos már nem él) rendszeres ivó volt. Ahogy idősödött, úgy növekedett a mennyiség. Azt hiszem, fiatal korában egyáltalán nem volt jellemző, hogy ivott. Később sem volt tragikus a helyzet, bár akkor már néha előfordult, hogy bizony többet ivott a kelleténél. De ún. merev részeg soha sem volt. Nem így az édesanyám. Ő periódikus ivó volt. (Ő még hála Istennek él, de mégis örömmel mondom, hogy "volt".) Ketten, majd később (több mint 10 év után) hárman lettünk testvérek. Édesanyánk amikor ivott, akkor rendszerint totálkáros volt. Könyörögtünk, sírtunk iskolába menet előtt, hogy ugye ma nem lesz semmi baj?! Újra és újra megígérte, de nem tudtuk soha, hogy mire megyünk haza. Az iskolában nem tudtunk figyelni. Legalábbis az én eszem mindig otthon járt. Nagyon szerettem az édesanyámat. Ő jelentette (volna) számomra a biztonságot, szinte az élet értelmét. Remegve mentem mindig haza. És mindig totál részeg volt. Tehetetlen voltam. Szenvedtem, mint egy állat. És ezek a periódusok sokszor hónapokig is tartottak. De azt mindig éreztem, hogy amikor nagyon részeg volt, akkor is nagyon akart szeretni, de nem tudott, mert én nem engedtem. Szerettem, de nem tudtam megbocsátani. Szégyelltem is, de mégiscsak az anyám volt. Próbáltam (kis-, majd nagyobb gyerekként) segítséget kérni, akitől csak remélhettem. De senki sem tudott segíteni. Amikor viszont a józan periódust éltük, akkor madarat lehetett volna velem fogatni. A legboldogabb gyerek voltam a világon. És ő a legeslegjobb édesanya volt, akit csak el lehet képzelni. Hát ilyen volt a gyerekkorom. Gyűlöltem az alkoholt. Mindig kerestem, hogy hova dugta. Méregettem, hogy mennyit ivott meg belőle. Ott álltam mellette, mentem utána egész délután, hogy ne tudjon inni. Mert előttem (mindenki előtt) tagadta, hogy iszik. Még akkor is (talán akkor még agresszívebben), amikor már a lábán sem tudott megállni. Később (elég fiatalon) a húgom házasságba menekült. Ő inkább apás volt. Én egyetemre mentem. Így nem volt percnyi szintű a rettegés, de azért ott is beárnyékolta minden napomat az otthoni helyzet gondolata. Szegény kis öcsénk volt otthon. Ő is végigszenvedte a gyerekkorát. És normális ésszel nem lehet megfejteni, hogy mi történt velem. Már az egyetemen úgy éreztem, hogy nem baj, ha én is iszom egy kicsit. Persze magamra nem tekintettem úgy, mint az édesanyámra korábban. Magamat maximálisan elfogadtam. Anyámra azért haragudtam, mert ivásával nekem / nekünk ártott. De én nem ártok senkinek - gondoltam. Persze akkor még nem ittam annyit, hogy meglátszott volna rajtam. Meg a tanulásban sem hátráltatott. Később azonban, ahogy egyre múltak az évek (most alig múltam 50), egyre inkább az életem részévé vált az alkohol. Rendszeresen és egyre többet ittam, de csak munka után. Munka közben pedig szenvedtem a másnaposságtól és az elvonási tünetektől. Alig vártam, hogy lakásomra érjek, és újra ihassak. Ez az állapot addig ment, hogy munka közben is elkezdtem inni. Autóvezetés közben is. Ez ment néhány hétig. Közben totálkárosra törtem a kocsimat, és tönkrement az életem is. Munkahelyemről feltételesen kirúgtak. Kórházba, elvonókúrára küldtek. De semmi sem használt. Ahogy kikerültem ittam tovább. Mert úgy gondoltam, hogy azért vannak ezek az intézmények, hogy engem autómatikusan meggyógyítsanak az én közreműködésem nélkül. Majd bekerültem egy otthonba, és ott találkoztam egy alkoholistákkal foglalkozó szociális munkás hölggyel. Ő beszélt nekem az élet értelméről, a testi és szellemi következményekről, a várható jövőmről és arról, hogy ő segít nekem kimászni mindebből, de úgy, hogy 20% az ő munkája, és 80% az enyém. Én pedig elkezdtem hinni neki. És még azt is elhittem, hogy nekem az életben többet egy csepp alkoholt sem szabad innom. És megtettem. Azért tettem meg, mert bebizonyította nekem, hogy alkohol nélkül sokkal szebb az élet, mint alkohollal. És ez így is van. Már hosszú évek óta élem ezt a szebb életet. Visszatérve édesanyámra: másfél évtizede egy cseppet sem iszik. A végső krízisem idején ő is bátorított és azt mondta, hidd el fiam, én a magam életéből tanulva mondom neked, hogy meg lehet csinálni. És valóban meg lehetett csinálni. Én azóta sem ítélek el senkit. Egyetlen alkoholistát sem. Mert tudom, mi az. Nagyon nem szeretem azokat az embereket, akik mondjuk leszoknak a cigiről és azután el sem tudják viselni a füstöt, és útálják a dohányosokat. Ha én egyszer kiszabadultam - valami csoda folytán - a híd alól, soha sem fogom és nincs jogom azokat megvetni, akik még mindig a híd alatt laknak. Kedves Sovi! Most, hogy én is visszaolvastam, amit leírtam, rájöttem arra, hogy nem is a kérdésedre válaszoltam igazán, hanem az életemet mondtam el. Hogy mi vezetett nálam az alkoholhoz? - ez volt a kérdés. Hát fejtsd meg, mert én nem tudom. Talán az, hogy kerestem a boldogságot? Talán gyermekkorom boldogságát akartam pótolni tragikomikusan azzal a módszerrel, ami nekem is a boldogtalanságot okozta akkor? Vagy a génjeimben van? És mit tesz az alkohol: Amíg ittam, én sem fogtam fel, hogy milyen tragédiát jelentek a környezetemnek, az engem szeretőknek. Még egy mondat: Életem legnagyobb győzelme nem az volt, hogy megszülettem, az sem, hogy leérettségiztem, még a diploma és a kiváló (hála Istennek most is - újra - meglévő) munkám sem, amit nagyon szeretek, hanem az a pillanat volt, amikor letettem az utolsó poharat. Én mindenkinek ebben szeretnék segíteni, mert a boldogságot nem lehet nem továbbadni.

#89 sovargo 2009. 05. 28. - 11:10:05

Kedves Orig! Hozzátenném a megszólításhoz, hogy sorstárs, de még nem vagyok az. Én még iszom. Napi 4 sört. Na, jó, hármat, ha felborul a napom, akkor megiszom a negyediket. De akkor már haragszom magamra. Tudom, hogy függő vagyok, még akkor is, ha nem nagy mennyiségtől függök. És azt is tudom, hogy képes vagyok elhagyni majd egyszer az italt, (közel a nap), mint ahogy képes voltam 30 év után letenni a cigarettát is. AKi leszokott már a cigiről tudja, hogy nem népünnepély. Tehát nem vagyok híján az akaraterőnek, csak muszáj kitalálnom a következő életemet. Ahogy írod te is :" Én úgy gondolom, hogy az igazi leszokás motívuma egy új életformának a felvállalása kell, hogy legyen. Az alkohol nem fogyasztása egy teljesen új embert követel meg." Bizony. És én ezt az új embert nem találom magamban. Egyelőre azt látom csak, hogy mi az ami nem jó nekem. Valamennyire rémlik, hogy mit szeretnék, de ezzel meg az a bajom, hogy a családomat ehhez el kellene hagynom. És hát azt nem akarom. Hogy értsd. : huszonéves házasságban élek, jól vagyunk, van humor, perlekedés, figyelünk egymásra, nincsenek anyagi gondjaink, van kutya, gyerek, kert, utazások, szinház, könyvek, barátok, akiket nagyon szeretünk. és viszont, tehát olyan kerek a világ, ahogy kell. Tehát ha panaszkodnék, azt mondanátok, hogy jódolgomban nem tudom mit csináljak. Tudom, hogy hol rontottam el. Ott, amikor igent mondtam, a férjemnek, pedig tudhattam volna, hogy nem ő kell nekem. De mindig gyáván éltem az életem, tutira mentem mindigis, Ebből kelllene kitörnöm, és hát nem egyszerű. Mert a magam módján szeretem a férjemet, és a világért se okoznék neki fájdalmat. Egyelőre ennyit magamról. Jó kis megvilágosodás egyébként, most ahogy visszaolvastam a hozzászólásomat. Tényleg van értelme az írásterápiának. :) Légyszives írd le, ha van időd és kedved, hogy szerinted mi vezetett nálad az alkoholhoz. Előre is köszönöm. Üdv., Sovi

#90 Aida444 2009. 05. 27. - 18:37:30

Szevasztok! Köszönöm Orig a nagyon szép, mély gondolatokat, na meg a gyönyörű virágot, ami még szebbé tette gondolataidat. Sok igazság van abban amit írtál. Bár az elején vagyok a rabságból való kiszabadulástól, de nagyon jó érzés, úgy, ahogy azt Te is érzékeltetted. A pünkösdi ünnepek alkalmából azoknak akik e fórumot olvassák mindenkinek békés, nyugodt, napokat kívánok. Ha tehetitek, menjetek ki a szabadba, foglaljátok el magatokat hasznos dolgokkal - én is azt teszem, keddre fogok előkeveredni. :)

#91 orig 2009. 05. 26. - 21:08:04

Sziasztok Sorstársak! Magamból kiindulva azt kell mondanom, hogy erőltetve nem megy az alkohol elhagyása. Sokat töprengtem én is annak idején, hogy le kellene szokni, mert ez így nem mehet tovább. De aztán jött a kisördög, és megkérdezte: De miért ne lehetne inni? Mi a fenének kell leszokni? Miért vonnád meg magadtól ezt az élvezetet? -- Persze, az az örökös kötelesség, munka, család nem engedi! Hagyjatok már békén nyugodtan inni! Hagyjatok magamra, ez nekem jár! Sorolhatnám mindazt, ami mindig eszembe jutott, amikor újra és újra megfogtam a poharat. Alig vártam, hogy végezzek a munkámmal, ahogy beléptem az ajtón, azonnal meg kellett magam jutalmazni mindjárt két pohár borral, hogy 5 perc mulva jöjjön az újabb pohár, aztán a tévé előtt dögölve - azért mert pont reklám van - jöhet a következő. Aztán már akkor is, amikor éppen kiderült volna, hogy a krimiben ki a gyilkos, már azt sem tudtam megvárni, mert ki kellett menni inni. És minden utam a borosüveghez vezetett. Semmi sem számított. Ezt csak azért írom le, hogy érzékeltessem azt, amit mindnyájan tudunk, az alkohol egy ördögi hatalom. Aki ebben nem volt még benne, az semmit sem ért ebből a világból. Az csak néz ki a fejéből, ha meglátja egy alkoholista szerinte logikátlan és önpusztító dolgait. És felteszi a kérdést: Miért nem bírod ki ivás nélkül? Látod, én nem is gondolok rá. Téged nem érdekel, hogy hülye leszel tőle? Nem, nem - válaszolom -, akkor leszek normális, ha iszom. Jobban, gyorsabban tudom kezelni a problémákat. Ha iszom, jobban tudok gondolkodni. És lássuk be, hogy ez egy bizonyos szintig igaz is, hiszen egy stimuláló szerről van szó. (Az más kérdés, hogy egy mennyiség után személyiségzavart okoz.) A lényeg az, hogy amíg bocsánatos bűnnek tartom a kóros alkoholfogyasztásomat (ami azt jelenti, hogy hiányzik), addig a leszokás nem fog menni. Önmagam megerőszakolása lesz csak a kisérletem a szabadulásra. A belátás, hogy súlyos hiba, amit csinálok, már előbbre vitt engem is. Ez minden leszokásnak az első lépése, de nem elég. Mert kényszerből történik, hogy a "súlyos hibát" eltávolítsam magamtól. Örlődöm és gyötrődöm. Két tűz között vagyok. Sóvárgok is a pia után, meg gonosznak is tartom azt. És a legtöbbször mégis meveszem a boltban, vagy megfogom a poharat mondván, megérdemlem és az a kicsi, vagy ez az egy alkalom nem számít. Én úgy gondolom, hogy az igazi leszokás motívuma egy új életformának a felvállalása kell, hogy legyen. Az alkohol nem fogyasztása egy teljesen új embert követel meg. Persze, nem tudok kibújni a bőrömből, de mentálisan más leszek. Nem tudom a mozdulatot, az idegsejtjeim bekódolását egyik napról a másikra megváltoztatni. De az alkohol által okozott örömet tudom mással helyettesíteni. Ez nem szimpla pótcselekvés, hanem annak felismerése, hogy többre vagyok hivatott. Nemcsak azért, mert tönkre teszem a májamat, az idegeimet, a környezetemet, hanem elsősorban azért, mert nem vagyok egy állathoz hasonló ösztönlény, akinek mindenáron azt kell tennie, amit a sejtjei és a bekódolt múltja diktálnak. Egy ismerősöm, aki alkoholizáló életszakaszában rettegett a rendőröktől - mivel ittasan is be-beült a kocsiba -, azt mondta, hogy soha ilyen vágyat nem érzett még vezetés közben, hogy megállítsák a rendőrök és megjújassák vele a szondát. Én ezt úgy értékelem, hogy az addig rab ember egyszerre szabad lett. Az már gondolkodásában, mentálisan egy más ember, nem az előző személyiség. És ezért az érzésért semmi sem drága. Még az sem, hogy bevalljam mindenkinek - annak is, aki ezért (jogtalanul és erkölcstelenül) elítélne - hogy problémám van az alkohollal, és segítségre van szükségem. Nagyot növünk a normális emberek szemében, ha ezt megtesszük. Én legalábbis így vettem észre. Persze vannak, és mindig lesznek olyanok, akik ezt nem értik. Ez benne van a pakliban. De olyan ember nincs, akinek ne lenne hibája. Nekem ez a hibám. Vagy elfogadtok a múltammal együtt, vagy piszok nagy képmutatók vagytok - mondhatnánk az álszenteknek. Én boldog embernek érzem magam. Mert szabad nem innom! Egyre azonban vigyáznom kell: soha ne unatkozzak, mert nagy veszélyforrás! De hát egy józan és boldog ember miért unatkozna? :)

#92 Aida444 2009. 05. 25. - 13:11:35

Szia sovargo! :( ez a négy sörért. De nehogy azt hidd, hogy ez nekem ilyen könnyen megy. A történetem ezer évvel ezelőtt kezdődött. Tizenéves korom végétől, a hét végi bulikon együttesen ittunk a barátokkal. Bon-bon meggy és tsai, később már mikor "nagyok" voltunk, meg amit akkor lehetett kapni, a cseresznyepálinka, meg tsai. Aztán férjhez mentem, férjem - már így visszagondolva - rendszeresen ivott esténként (pontosabban együtt iszogattunk fröccsöket esténként), meg eljárt a barátokkal focizni, utána sörmeccs, majd jöttek az otthoni veszekedések, később a feleségverés. Miután kb. négy elvonókúra (önként dalolva, munkáltató kérésére), valamint három gyógyszeres öngyilkossági kísérlet után, 13 év múlva elváltam, a két gyerekünk nálam maradt. Ő is, én is újra társra találtunk, de az övé nem tartott ki egy évig, az új feleséget is verte. Egyébként akkoriban azt mondta rá az orvosa nekem, hogy pszichopata. A lényeg, hogy ahogy Te írtad, én se kerültem (nagyon) az asztal alá, de gyakorlatilag nem bírtam ki alkohol nélkül. Azután az új házasságomból született egy gyermek. Nem tudtam egyedül megbirkózni azzal, hogy hogyan tegyem le a poharat, kerestem pszichológust, pszichiátert. Írtak fel anticoolt, később kérésemre beültették az esperalt. De mindezekre is ittam. Jó, nem azonnal, de kb. 5 hónap mulva. Ezeket az ügyeket mondanom sem kell, magam intéztem, a család nem tudott róla. Nem sokkal, de túl vagyok az ötvenen. Rövid italt kb. két éve egyáltalán nem iszom, évekig csak sört (borsodit) ittam, esténként úgy 5 l-t átlagban, munka után. Persze a dolgozóban semmilyen alkoholt sem ittam sosem, tipikus alkoholista módszer. Miután a kilók szépen felszaladtak, rájöttem, hogy hiába diétázom, ha a sörrel beviszem a szénhidrátot a szervezetembe, így maradt a hosszú lépés(ek éjszakája..., :p ) Attól meg nem lehetett másnap annyira tiszta a fejem, szédültem, s undorodtam minden piától. De amint hazajöttem, a pavlovi reflex, ahogy Te is írtad, beindult. S nagyon untam, hogy állandóan azt kellett figyelnem, hogy vegyem meg a bort, egyik nap az egyik boltban, másik nap a másikban, nehogy megszóljanak... Egyébként én is tavaly voltam Párizsban, de sem ott, sem máshol ahová elmegyek nem jut eszembe az, hogy igyak. Tengernyi mondanivalóm lenne ezzel kapcsolatban, de most nem szeretnék többet írni. Jól látod, ha abbahagyod, egy gyűszűnyi alkoholt sem szabad inni. Itt követtem el mindig a bajt én is. Az elmúlt bő hónap után, előfordult sokszor, hogy adott reakcióm az lett volna, hogy gyorsan-gyorsan igyak. Most még tartom magam. A kérdésedre, hogy miért alakult ez ki bennem, nem tudom a magyarázatot. Hiába mondja a szakirodalom, hogy ez betegség, meg hogy nagyobb a valószínűsége az öröklésnek, meg az előéletemnek,stb., csak magamat hibáztatom. Hiszen anyámtól sosem láttam azt, hogy ivott volna. A hányatott gyerekkoromra sem szeretnék hivatkozni (pedig rohadtul az volt). Nem akarok önsajnálatba esni. Bár most a visszaemlékezéseket élem a korom miatt valószínű, meg, hogy itthon vagyok, de nem hagyom magamat magamtól. Férjem? Sehogyan sincs mellettem, elítéli a dolgaimat, lelkileg letiport már sok-sok évtizeddel ezelőtt a bili fenekére. Röviden, most ennyit, jó úton jársz, hidd el nekem. Az már nagyon lényeges, hogy megérett az elhatározás, hogy leteszed a sörikét. Arra nincs tisztem, hogy megítéljem, alkoholista vagy- e vagy sem, bocsi. Ki vagyok én ahhoz? Minden jót kívánok Neked, s ügyi lányodhoz is. Szia

#93 sovargo 2009. 05. 25. - 10:39:33

Na, itt vagyok:) kaja kész, lakás rendben, Nap süt, olvasnivaló van, szóval elég szép napnak nézek elébe. De már megittam 4 sört. úgyhogy úgy tünik, hogy mégsem ma kezdem az új életemet. Azért írok éppen neked, mert én is hasonlóan vagyok, mint te. Nem tudja a családom, hogy küszködöm az itallal. Mert én sosem vagyok részeg, nem megyek le a legalsó szintig. Nem is voltam sosem öntudatlan részeg. Épp csak a napjaimon segítem áta magam. Már ha tényleg ez az ok. Mert igazán nem is tudom, hogy miért csinálom.Unalmamban talán? Volt egy mésfél éves szakasza az életemnek, amikor egyáltalán nem ittam, de akkor még nem tudtam, hogy veszélyes újra meginni egy-két pohár sört. Néhány hete Périzsban voltam , ott pl. egy korty italt nem ittam, semmilyet se, ki tudja miért nem? ÉN magam sm értem. Nem is hiányzott. AMint hazaértünk, már beindult a pavlovi....:))))) Csak sört iszom. Néha egy kis fröccsöt, de igazán az se jellemző. Röviditalt egyáltalán nem. A pálinkától kifejezetten irtózom. Férjem ha néha-néha bekap egy nyeletet, megborzongok a szagától. Érzésem szerint t e is az ötvenes éveidben járhatsz, mint én. Ill. én most lettem ötven. Unokám még nincs, de van egy szupi férjem, és egy szupi lánykám, most végez az egyetemen. Én tul.képpen nem is tudom, hogy alkoholista vagyok-e vagy sem. Jó lenne tudni. Hát kb. most ennyi. Kiváncsi vagyok rád, hogy indult az ivás nálad, és miért. Hogy bírod a józanságot? Mindent ír! Nem tudhatod, hogy mivel segítesz. Le akarom tneni a sörösüveget. És le is fogom. Csak várom a nagy érzést. Úgy, amint annak idején 4 éve, amikor leraktam a cigit. Pedig azt is szenvedéllyel csináltam. Napi másfél doboz, 30 évig:(((

#94 Aida444 2009. 05. 25. - 05:20:32

Szia sovargo! Örültem levelednek, ha tudsz, írjál bővebben. Kértem e-mailben értesítést részemre a válasszal. Ja, a "csak hát.."-ot FELEJTSD el. Jó hetet, melyhez sok erőt kívánok.

#95 SzepesineGabi 2009. 05. 23. - 21:33:47

Az apám alkoholista volt teljesen kifordult önmagából,mára már leszokott ,de már késő én teljesen megutáltam.Olyan jól sikerült neki hogy utálom őt is az alkoholt is és az alkoholistákat is.Van min gondolkodnotok van fejetek használjátok, de lehet hogy már ti is elveszítettétek a számotokra fontos embereket csak még nem vettétek észre.Megérte a lóba sem lehet a szart visszalapátolni.

#96 sovargo 2009. 05. 23. - 09:59:24

Szia! Mire megtaláltam ezt a topikot, és regisztráltam, addigra elment egy csomó idő, most nem tudok többet írni, csak annyit, hogy vagyok, és hétfőn, vagy legkorábban vasárnap írok. Én is alkesz vagyok, és kifele mennék belőle, csak hát... .

#97 Aida444 2009. 05. 20. - 16:13:55

Szevasztok! Nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire rászántam magamat az írásra ezen a fórumon. De hiába nézegettem nap-mint nap, csak nem szaporodnak a hozzászólások. Pedig biztos, hogy - ahogy én is - vagyunk sokan, akik szeretnének hozzászólni, segítséget kérni - egymástól. Hogy miért vagyok itt, az magáért beszél. Látom, az előttem író bedeco, orig, részletesen elmesélte alkoholtól való szabadulását, azután berecznejutka is tavaly írt segítséget kérő levelet, aztán a nagy hallgatás... Hiszem, hogy ezen a helyen is lehet segítséget, lelkierőt adni sorstársunknak. Ahogy olvastam, mindenki megjárta a pszichológusát, pszichiáterét, stb. Aztán végül marad a fejben eldöntött akaraterő, az akarás, hogy azért is megmutatom. Kinek? Elsősorban magamnak, magunknak, az előttem szólók leírták, hogy miért. Abban a városban ahol lakom, van kb. öt NAA. De a szégyentől való félelmem, hogy meg tudják a városban, mert tőzsgyökeres városi vagyok, stb. , nem visz arra rá, hogy oda eljárjak, bár egész biztosan tudom, hogy az nagy segítség lenne. A pszichológust, pszichiátert megjártam, köszönöm, nem kérek belőlük. A család? Mint "félig" zugivó, és amit még fel lehetne sorolni, nem engedi az a maradék emberi "méltóságom", hogy férjemtől, ne adj Isten a gyerekeimtől kérjek segítséget. (A család nem is tudja, hogy évtizedek óta szenvedek az alkoholtól.) Ezért lenne fontos számomra az, hogy hasonló problémával küzdőkkel együtt lehessen beszélgetni, egymást segítve. A százezredik fogadalmam után, hogy" nem iszom holnaptól", elmondhatom, hogy egy hónapja nem iszom. És nem is szeretnék! Most először érzem azt, hogy a fejembe rendet tudtam tenni. De valószínű sokat segített az a tény is, hogy az első unokám megszületett. Vagy csak egyszerűen már untam a kínlódásaimat, véget szerettem volna vetni nekik. Az alkoholnak nem hiányzik se az íze, se a szaga, se a mozdulat. Azt is tudom, hogy ez az út, hogy absztinens maradjak, nem lesz egyszerű. De megpróbálom. Mindenkinek további szép napokat kívánok, merjetek ide írni! Válaszolok.

#98 bedeco 2009. 02. 23. - 20:42:21

Bocsánat, de egy fontos dolgot elfelejtettem leírni.Az Esperalt harmad- szor ültették be.Egészségre nem káros, inni nem szabad rá semmit, és biztonságot ad. Sziasztok: Gábor

#99 bedeco 2009. 02. 23. - 20:35:55

Sziasztok! Nagyon örülök annak, hogy végre kulturáltan lehet beszélni az alkoholizmusról,mint BETEGSÉGRŐL. 2006.október 12.-én ittam utoljára alkoholt.Ezt a dátumot soha nem fogom elfelejteni, mert onnan kezdődött az IGAZI élet.Amit Orig is írt, egy más világ tárult fel előttem. Nagyon sokat ittam, nélküle nem tudtam létezni, reggel,délben,este,ha kellett éjszaka.Két diplomás tanár voltam.Falun "elnézték" hogy,úgy mentem tanítani, előtte ittam.Nem hibáztatok senkit, bár rengeteg csa- ládi problémám volt.Már nincs.Elváltam,elköltöztem otthonról.Többször próbálkoztam önkéntes elvonóval, fél év volt a leghosszabb idő amit kibírtam.Az utolsón ismertem meg páromat, aki egy rokonát látogatta.Mellém állt.Kitartott mellettem, és most már lassan 5 éve vagyunk együtt.Amíg ittam, szenvedtem.Olyan másnapos tudtam lenni, azt hittem meghalok.Se enni,se aludni nem tudtam a szesz nélkül.Remegett kezem, lábam.Éber halucinációim voltak.Iszonyú volt.És jött a segítség:Anikó a párom, egy kiváló szakember, Lance Armstrong: Bicikli életre-halálra c.könyve, és a kerékpározás,életem legnagyobb sportja./tesi tanár voltam!/Nem utolsó sorban az akarat.Párom megfogta a kezem,nem rugdosott belém,csak segített, pedig nem volt könnyű velem.Lassan rájöttem,hogy mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell. És akartam,Anikóért,magamért, azért mert az élet igenis szép.Csak tudni kell élvezni.Nekem már megy.A kiváló szakember,/sajnos már Svédországban él és dolgozik/kemény ,határozott, de a végtelenségig emberséges volt.Köszönöm neki.Armstrong könyvét érdemes elolvasni, háromféle rákbetegségből gyógyult ki, utána hétszer megnyerte a Tour de France kerékpárversenyt.Az akaraterő jön magától,csak rá kell érez- ni az élet legkisebb szépségére is.Józanul.És ha egyszer megérzi az ember, megpróbálja megtartani. Nekem sikerült. :d Igaz,múlt héten ültették be az Esperalt, de nem szégyellem, sőt büszke vagyok rá.Tudat alatt jó érzés a biztonság.Járok vendéglátóhelyekre,céges buliba,kitűnően érzem magam a tonik, gyü- mölcslé mellett.Szeretek jókat enni, aludni,bringázni.Érdemes megpró- bálni! ;) Hát, hirtelen ennyi lett volna.Ha bárkinek tudok segíteni, csak egy jó szóval,gondolattal nyugodtan írjon az e-mail címemre. bedeco@citromail.hu Üdvözlettel:Gábor

#100 Benya09 2009. 02. 18. - 09:15:32

Szia! Köszönöm a választ, sok dolgot írtál, ami elgondolkodtató. Van egy gyanúm, hogy az ember, ha boldogabban szeretne élni, és ha szereti a családját, és vannak céljai, tervei, akkor igenis hajlandó megtenni lépéseket. Én is így "szoktam le" a társfüggőségről. Elgondolkodva nem jól működő dolgokon, és döntésekkel, lépésekkel. Ma már eljutottam oda, hogy vidáman megélnék egyedül is a gyermekeimmel, ha önként lépne le valószínűleg fellélegeznék! Mert nagy nyomás ez a családon, ahogyan egy alkoholista él és gondolkozik. Úgyhogy, mivel szeretem, bennem már csak segíteni vágyás van. Benne még működnek a régi reflexek, amelyekkel egykor, amikor még fülig szerelmes voltam bele, zsarolni tudott: napokig magamra hagyott (akkor olyan féltékeny, voltam, majd összecsináltam magam, na, ezen lehetett nevetni), átnézett rajtam, hibákat talált a munkámban, lekezelően bánt velem, stb. De tapasztalnia kell, hogy semmi se működik. Nem érint meg, minél erősebben próbálkozik, annál jobb nőnek érzem magam! Már régóta nevetek az érzelmi zsarolásokon. Meg főleg magamon, ahogy évekig bedőltem. Tegnap este, az egy hete tartó legfrissebb őrület után végre elfáradva, lecsendesedve alkalom nyílt egy őszinte beszélgetésre. Akarta! Próbáltam koncentrálni arra, hogy mi bántja igazán, miért iszik annyit? Nagyjából ez a helyzet vele: engem szeret, velem meg van elégedve, kíván, szinte nyomul, a gyerekeket is imádja (van még két gyerekem, a volt férjtől), játszik velük, jól elvan, itt jól érzi magát. De rettenetesen zavarja, hogy nekem van biztonságos egzisztenciám, neki pedig nincs. Így talán a vezérszerep elveszítése miatt van kiborulva. Bizonyítani szeretne, nekem is, meg a szüleinek is (akik nagyon neheztelnek rá a válása miatt, és sajnos igazuk lett, az új feleség kisemmizte, a második házasságából egy szatyorral távozott, ezután kb egy évvel találkoztunk, két "hajótörött"...), hogy talpra tud állni, de nincs munkahelye, ám volnának igényei. Dolgozik, de alkalmi munkákat kap csak, éppen az italozás miatt, mert egyébként feltűnően ügyes és erős. Nem túlzok, kivételes testi adottságai vannak. 20 évig élsportból élt. Hajlik egy újabb 2 hetes turnusra. Akar tenni lépéseket, látom. Szerintem menni fog neki az a 2. pont is. Azt mondja, a munkaterápia neki mindig is bevállt, ha le van kötve, eszébe se jut a pia. Szinte érthetetlenül nagylelkű, az a típus, akit könnyedén lehet kihasználni, egy "jóbarát" egy-két kedves gesztussal képes az utolsó fillért is kimosolyogni a zsebéből. Ezt próbálom neki óvatosan magyarázni, hogy erre ne legyen annyira büszke, mert ez inkább hiba, mint erény. Egyébként mint ember nagyon szerethető, mint férfi pedig nagyon vonzó. A táborban is nagyon megszerették, könnyen illeszkedett be. Bár, itt is van valami sérülése, ez is csak látszat, valójában valamiért úgy működik, hogy mindenben, mindenkiben megtalálja a hibát, elkenődik, és leissza magát. Tehát ezt látom: toleranciahiány, és belső bizonytalanság, okok az ivásra. Várom nagyon a véleményed, jól teszem-e a lépéseket, jól gondolkozok-e, vagy változtassak (én is csak most tanulom, a saját szenvedésem áltam, mit kell tennem), és vajon milyen munkaviszony az, amit létesíthetne, ha mondjuk, segítséggel a háta mögött megállja ivás nélkül? Szakmája van több is: kőműves, burkoló, ács, festő, de hentesként is megállja a helyét, ha kell, elvezet egy konyhát, ezt mind úgy, hogy eddig még mindenki meg volt vele elégedve, csak egy idő után, látva mennyit iszik, óvatosabbak lettek vele, és nem akartak vele tartós munkaviszonyt kialakítani. Szia Köszi előre is, hogy itt van ilyen lehetőség. Szerintem az AA nagyszerű dolog, az egyik legnagyszerűbb, amivel eddig életemben találkoztam. Ahol így lehet beszélgetni valódi gondokról. itt tényleg van lehetőség a gyógyulásra. Benya


  • 6 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: