Házipatika fórum: Viselkedési függőség - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

Oldal 1 / 1

Viselkedési függőség

#1 .Nena 2006. 12. 28. - 23:27:59

Szia Drakhel! Túlságosan fiatal vagy még ahhoz, hogy pszichés problémáid legyenek! Valami nagyon komoly és megrázó dolog történhetett veled ősszel, hogy ilyen feszültség alakult ki benned. Abból, hogy 17 éves létedre ilyen választékosan fogalmazol arra következtetek, hogy a szüleid tanult, művelt, jómódú emberek. Miért rossz a kapcsolatotok? Tudod, elsősorban velük kellene megbeszélned a problémádat, leginkább Édesanyáddal. Márpedig ez úgy látszik, nem megy. Nagyon elfoglaltak, hogy nincs rád idejük? Testvéred nincs? Valamennyire mindannyian "színészkedünk", hiszen iskolában vagy munkahelyen az előírások szerint kell viselkednünk, csak a magánéletünkben lehetünk igazán saját magunk. De ott azok kell, hogy legyünk, ott nem szabad "színészkedni", ezt nagyon jól látod! Mondd, mi történt ősszel? Mivel van gondod? Tanulás vagy valami egyéb? Nem mered a szüleidnek elmondani? Miért?

#2 drakhel 2006. 12. 28. - 22:28:56

Szia Nena! Először is köszi hogy válaszoltál. Ez az állapot kb. november eleje tart. Fiú vagyok, 17 éves, a szüleimmel élek, még tanulok, és nem vagyok párkapcsolatban. Tudom, hogy kicsit zavarosan írtam le a problémámat, ezért megpróbálom mégegyszer. Szóval az ok a szeretethiány, aminek a következtében kezdek teljesen antiszocializálódni. Ezt viszont nem akarom. De mit csináljak, egyszerűen nincs kedvem senkihez és semmihez. És ezt próbálom tudatosan ellensúlyozni. Általában amit és ahogy mondok az embereknek azt teljesen tudatosan teszem, nem szívből jön. És lassan már mindent tudatosan csinálok, mert nem akarok senkit se elriasztani magamtól. Ugyanis tudom, ha megfeledkeznék magamról, akkor nagyon goromba lennék, amitől aztán hihetetlen nagy bűntudatom lenne. És ezért lassan már nem is akarok magamról megfeledkezni, mert egyszerűen utálom a "jelenlegi önmagam". Ma pedig már ott tartok, hogy a legkisebb dolgokat is teljesen tudatosan csinálom, amit mások ösztönösen tesznek. És ebbe kezdek beleőrülni. Minden cselekedetem, minden mozdulatom után elgondolkodok, hogy azt vajon jól csináltam-e, nem bántottam-e meg vele valakit. Kezdek teljesen eltávolodni az emberektől. Szóval ez lenne a problémám. Kérlek segíts! Előre is köszönöm!

#3 .Nena 2006. 12. 27. - 20:46:02

Szia Drakhel! Menj el pszichiáterhez, mondd el a problémádat, segíteni fog. Mikor és mitől alakult ki ez az állapot? Kapcsolatban élsz vagy egyedül? Szüleiddel? Egyáltalán mennyi idős vagy. Gondolom, fiú. Dolgozol? Gondolom, nem. Egyetlen megoldás az orvos, gyógyszer, míg jobban leszel, visszakapod a "régi önmagad". Aztán abba lehet hagyni a szedést, ha meggyógyultál. Azért érdekelnének a részletek, ezek nagyon fontosak! Szia!

#4 drakhel 2006. 12. 22. - 21:21:43

Tisztelt mindenki! Remélem jó helyre írok. Ezt úgy értem, remélem helyesen diagnosztizáltam önmagam.. Azt utóbbi időben kicsit depressziós lettem, ebből kifolyólag elment a kedvem az emberektől, szinte mindenki felé közömbössé váltam. Ami viszont rosszabb, hogy az agyammal tudtam, hogy ez igy nem jó, ezért ezt tudatosan megpróbáltam elnyomni. Illetve megpróbálom, hiszen ez a helyzet még most is fent áll... Nem tudok mit csinálni, egyszerűen képtelen vagyok goromba lenni azokkal, akik szeretnek és akiket én is szerettem és még most is szeretni akarok.. Csak az a baj hogy jelenleg képtelen vagyok szívből szeretni, ezért úgymond megpróbálom "aggyal" megtenni ezt.. Ez azonban már akkora szorongást váltott ki bennem, hogy néha már úgy érzem, megőrülök. Ritkán viszont megesik, hogy amikor másra figyelek oda, és hozzám szól valaki, akkor teljesen tudatlanul nagyon mogorván válaszolok. Ekkor azonban hihetetlen bűntudatom lesz.. Pedig tudom, jelen állapotomban csak akkor adom önmagam, amikor nem figyelek oda viselkedésemre. És ez már annyira öntudatossá tesz, hogy szinte már beleőrülök. Manapság nagyon sokat gondolkodtam, hogy vajon mitől van bennem ez a szorongás. De csak ma jöttem rá. Visszaemlékeztem, hogy milyen jó volt régen, amikor önfeledten szórakoztunk a haverokkal. Önfeledten. Amikor önmagamat tudtam adni. Ekkor jöttem rá, hogy mi is az igazi problémám: egyszerűen már nem is akarok megfeledkezni magamról. Vagy azért, mert félek, vagy azért, mert tudom, az nem az "igazi" önmagam lenne. És mert nem akarok a "mostani" önmagammal senkit se eltaszítani magamtól... Aki vette a fáradtságot, hogy elolvassa ezt a kisregényt, annak nagyon köszönöm.. Kérlek segítsetek! Mit tegyek, hogy ebből kilábaljak? Előre is köszönöm!


Oldal 1 / 1
  • Nem szólhatsz hozzá ehhez a témához.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: