Házipatika fórum: Lélekgyógyászat - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 3 Oldal +
  • 1
  • 2
  • 3

Lélekgyógyászat

#41 austen 2003. 10. 10. - 14:44:33

Kedves Csilla, megértem az elkeseredésedet, de hidd el, ezzel a problémával egyáltalán nem vagy egyedül, és nagyon fontos, hogy tudd: nem te vagy a hibás emiatt! A klubban is van több nő, 34-46 év közöttiek, akik ugyanerről panaszkodnak, és a környezetemben másutt is bőven sorolhatnám a példákat. (Ha van kedved, majd nézz be hozzánk: majd megbeszéljük, mikor lehetne.) De addig is a legfontosabbakat vegyük sorra: 1. férfiak semmit nem utálnak jobban, mint a kötöttséget. Ha valaki már 44 éves koráig megúszta a házasságot -gyereket, vagy sikerrel megszabadult az előzőtől, semmitől nem fél jobban, mint egy ilyen ajánlattól. Ilyen idős korra többnyire már jó adag önzés is kialakul bennük. Ráadásul visítva menekülnek, ha egy nő jobban akarja őket, mint viszont. Vagyis: lazíts! ilyen görcsösen nem fog menni a párkeresés. Nem veled van a baj, hanem velük! Nem vagyok szociológus, de biztos vagyok benne, hogy a nők az utóbbi időben sikeresen leszoktatták a házasságról és a tartós, felelősségteljes kapcsolatról a férfiak nagy részét. Nem lesz könnyű tehát a párkeresés, de nem reménytelen! Ne foglalkozz a biológiai óráddal, az nem érdekes. Tudatosan keress új ismeretségeket, de közben vigyázz magadra: nem kell beleélned magad a gondolatba, semmiről nem vagy elkésve! A társkeresés sikerességének aránya valahogy úgy néz ki, hogy ismerj meg száz férfit, lesz közöttük talán tíz jó ismerősöd, és akkor van esélyed egy barátságra, meghitt kapcsolatra! És még ez sem megy kompromisszumok, alkalmazkodás nélkül. 2. A magány feloldására nem a legjobb egy angol magántanár: az csak azt az érzést domborítja ki, hogy "neked ez nem megy." Jobb lett volna egy népesebb nyelvtanfolyam, ha már ilyesmire adtad a fejed: akkor láthatod a többieken is, hogy Lomb Kató szintű nyelvzseni ritkán születik, és közösen megbeszélve a kudarcokat is könnyebb elviselni. 3. Ha anyukádból az öregség-betegség-magány vagy bármi más ilyen önző és nehezen elviselhető nőszemélyt csinált (bocs), akkor egy darabig kíméld meg magadat a találkozásoktól! Nem vagy köteles elviselni, önvédelem is van a világon! menj inkább kirándulni, rendszeresen hirdetnek túrákat a lapokban, csatlakozz valamelyikhez! 4. Én biztos vagyok benne, hogy nem vagy beteg, de ha úgy érzed, jólesne egy szakembertől is ezt hallanod, akkor rajta! Hívd fel pl. a HáziPatika szaktanácsadóját, dr. Iván Norbertet a 06-30-999-3129-en. Ha nem akarsz magánrendelésre menni - bár egy alkalom ott is megfizethető, és akkor tudni fogod, hogyan tovább - akkor a háziorvostól kérj beutalót és a helyi pszichiátriai szakrendelésre menj el: általában ezekben is működik pszichológus is, nemcsak pszichiáter, és akkor, ha felvételkor szükségesnek látják, ingyen is részt vehetsz kezelésen. És jelentkezz újra itt is! Ajánlom, gyere át a Beszélgessünk! klubba, ott hasonló korú, barátságos társaságot találhatsz. De itt is megtalálunk. Minden jót, ha ma már hazamentél, hétfőn benézek és folytatjuk. Austen.

#42 2003. 10. 10. - 12:46:06

Azt hiszem most már érdemes egy kicsit bővebben írni magamról, hogy értsd elkeseredésemet: 37 éves múltam, hiába vagyok egészséges, még nem voltam férjnél, nem szülhettem senkinek gyereket, mert nem találtam olyan férfit, aki akart volna tőlem gyereket, vagy elvett volna feleségül. Biztosan magamban kell keresni a hibát, ez viszont már teljesen felemészt. Nem tudok belenyugodni századjára sem, hogy elhagynak. Minél öregebb vagyok, annál nehezebb. Minden reményt kiöl belőlem 1-1 szakítás. A legutóbbi azzal vádolt, hogy nem bízik meg bennem, megunt. (Papírzsebkendő szindróma). Állítólag nincs más nője sem, de nem akar tőlem semmit, inkább hátat fordított, engem vádolva, amikor felajánlottam, hogy éljünk együtt, hiszen ő már 44 éves elmúlt, én pedig közel a 40-hez. A biológiai órám ketyeg. Egyedül lakom albérletben Budapesten, van egy nyugdíjas 70 éves anyukám, aki azért ordítozik velem, ha hetente 1x hazamegyek, hogy nem tudom őt boldoggá tenni, látja a szomorú arcomat. Ha barátnőzök, azért ordít velem, ki akar sajátítani, lehord mindennek, stb. Az albérletemben nagyon magányos vagyok. Elmegyek dolgozni, hazamegyek a semmibe. Igaz, van 1-2 barátnőnek mondható hölgy, az egyik 23 éves a maga bohémságával, pasiügyeivel, a másik 33, szintén több partnerrel, és nem érnek rá mindig velem lenni. Próbálok angol órára járni, fogadtam egy magántanárt. Fel sem tudom fogni, miről van szó óra alatt, nem fog már az agyam. Szenvedek a magánytól, a depressziótól, az igazságtalan bánásmódtól, bármit teszek, nem hitték el nekem, hogy szeretni is tudok. Nem találom értelmét életemnek. Nem tudsz segíteni? Tudsz ajánlani egy pszichológust, lélekgyógyászt, aki este 6 után tudna fogadni és nem túl drágán, hiszen nincs sok pénzem.

#43 austen 2003. 10. 10. - 10:56:51

Az én klubom öt évvel ezelőtt társaságot keresö magányosok számára indult, mára egy egyszerű baráti társasággá vált, havonta egyszer biztosan, ennél gyakrabban alkalomszerüen találkozunk, a legtöbb tag elmúlt 40 éves. Attól tartok, ez nem felelne meg neked. Mit értesz azon, hogy szakmai segítségre van szükséged? Pszichológusra? Mert az nincs közöttünk. És a csalódás vagy az alkohol miatt érzed így? Semmi okod nincs arra, hogy akár magadat, akár másokat a környezetedben, családodat, barátaidat, vagy akár az olyan virtuális ismerősöket, mint pl. én, azzal riogass, hogy "perceken múlik az életed". Egyetlen csalódás sem lehet ok erre, emeld fel a fejed! Ha viszont betegnek érzed magad, akkor tényleg orvosi segítségre van szükséged, akkor ne habozz szakembert keresni.

#44 2003. 10. 10. - 10:11:31

Szia, köszönöm a választ. Írtad, hogy vezetsz egy klubot 5 éve. Milyen klubról van szó, és milyen feltételekkel (anyagiak, idő stb.) lehet bejutni? Érzem, szakmai segítségre lenne szükségem, egyedül nem megy. Szinte perceken múlik az életem.

#45 austen 2003. 10. 10. - 09:40:39

Kedves Csilla, nagyon vigyázz, mert ingoványos talajra léptél. Ez a legveszélyesebb, amikor az ivók ideológiát, mentséget keresnek-találnak az italfogyasztásra. Ne tedd! Egy öregembernek esetleg elmegy napi 2 deci vörösbor, vércsinálónak, de te fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen egészségi szempontok szóba kerülhessenek, és hidd el, a legkisebb mennyiség is árt, ha rendszeressé válik, mert függőséget okoz! Minden nő őrült egyébként is, ha iszik, mert semmi nem hervasztja el olyan gyorsan a fiatalságát és szépségét, mint az alkohol: kitágítja az arcbőr hajszálereit, elcsúfítja a bőrét, fénytelenné teszi a szemét, elmélyíti a ráncokat, kiégetté, kiéltté teszi hamar a legszebb arcot is. Hidd el, egyetlen férfi, egyetlen kapcsolat sem ér annyit, hogy az egészségedet és a jövődet kockára tedd miatta!!! Mindenki pótolható, és ahelyett, hogy továbbra is azon szomorkodnál, hogy ezek szerint te nem voltál az igazi valaki számára, nézz utána, hogy hol és hogyan kereshetnél valaki mást, hiszen ezek szerint ő sem volt az neked! Már csak azért sem érdemes sokáig gyászolni egy tönkrement kapcsolatot, hiszen az csak akkor tett volna boldoggá, ha mindkettőtöknek jó! Van ilyen - túl kell lépned rajta, és keress tovább! Nem tudom, hány éves vagy, de öt éve vezetek egy klubot, ahol számos példát láttam arra, hogy reménytelen eset nincs, akárhány éves, akárhány kiló, akármilyen társadalmi helyzetben van stb. az illető! Úgyhogy fel a fejjel, foglald el magad továbbra is, és a poharat meg felejtsd el, amíg nem késő!!!

#46 2003. 10. 07. - 13:48:16

Kkedves Mole16, Sajnos igen, egyre több alkoholt fogyasztok napi szinten, ami segít éppen elaludni, de másnap jobban sírok. Tudom az alkoholról le kellene szoknom, bár azt mondják, a napi 1-2 dl vörösbor (főleg kólával) még hasznára is válhat az embernek. Igyekszem a napi adagomat nem felvinni 3 dl-re, mert érzem az már káros lenne, főleg hosszú távon. A többi tevékenységet mind elkövettem: Vettem könyveket, amelyek talán lekötnek, de csak addig, amíg olvasom, aztán visszakattan az agyam az alapproblémára. Interneten próbálok ismerkedni is, lányokkal, fiúkkal vegyesen. Semmivel sem jobb a hangulatom utána. "Az idő mindent megold, nagy tanítómester, csak az a baj, hogy közben megöli a tanítványait."

#47 2003. 10. 07. - 12:42:51

Nem tudom, miért épp ebbe a rovatba írtál, remélem, nem azért, mert az alkohol is felmerült benned esetleges vigaszként... mert annál rosszabbat biztosan nem tehetnél! Nem részletezted, milyen körülmények között veszítetted el azt, akit szerettél, de ha nem haláleset, és nem önhibáján kivül történt, akkor azért nem ártana végiggondolnod, megéri-e túl sokat szomorkodnod rajta!!! Hidd el, az is lehet, hogy néhány év múlva már gondolkoznod kell pl. a lakáscímén, a születésnapján, vagy legelőször is azon, mi az ördögön vesztetek össze... Minden nappal veszíteni fog a dolog a jelentőségéből, enyhülni fog a fájdalmad. Addig pedig tedd csak mindazt, ami jólesik, add ki a mérged, ha okod van rá, egy kiadós sírás is jót tesz, aztán emeld fel a fejed, kezdj el valami mást: egy jó séta, egy jó beszélgetés csodát tesz, és az igazi barátok elviselik egy kicsit a "csevegésedet" is. És igen, csinálj valamit, foglald el magad, levelezz, ismerkedj, tele van a világ érdekes emberekkel, olyanokkal, akik méltók a figyelmedre, érdeklődésedre. És írd meg, hogy vagy, sikerült-e mindez!

#48 2003. 10. 06. - 14:54:19

:'( :( Mi a helyes teendő, ha olyan személyt veszítettünk el, akit nagyon szerettünk? (Nem halálesetre gondolok). Mi a helyes viselkedés? Olvastam egy könyben, hogy főleg nőknél: a harag, szomorúság, bánat, elkeseredés, düh mind természetes jelenség. Igen ám, csak az a baj, ha az ember olyanok előtt ill. felé mutatja ki, akiknek nem volna szabad látni mindezt. Mit tehet az ember? Nyugtatókat szedjen? Zene: az csak felerősíti a negatív érzelmeket. Torna, futás: Ahhoz nincs megfelelő energiaszint, sem akarat, sem lelkierő. Barátok? Már unják az állandó csevegést. Kedvenc Hobbí? ......


  • 3 Oldal +
  • 1
  • 2
  • 3
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: