Házipatika fórum: Depresszió - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 34 Oldal +
  • 1
  • 2
  • 3
  • Utolsó »

Depresszió

#1 leslie18 2013. 05. 18. - 12:12:20

Üzenet megtekintéseIdézve: agresss - Dátum: 2013. április 10. - 23:11:07

Kacifántos történet következik.

Egyetemen összeismerkedtem egy lánnyal. Azért tetszett meg, mert visszahúzódó volt, elvonult az emberek elől, és eléggé elesettnek tűnt (ezt akkor simán vonásnak hittem). Elkezdtem vele beszélgetni (erős kifejezés, mert nem vagyok az a nőcsábász fajta, de ő nagyon kedvesen reagálta le), és elhívtam valahova. Azt mondta, hogy nem szeretne most nagyon fiúkkal foglalkozni, mert volt egy srác, akivel balhéba keveredett (zaklatta a srác). Ezután majd két hónapig nem beszéltünk egyáltalán. De nem is köszönt, és én voltam olyan hülye, hogy ezt is jellemvonásnak hittem, és volt vele szemben egy elég durva kirohanásom. Ekkor azt mondta, hogy sajnálja. Kibékültünk, és egy ideig tudtunk beszélgetni megint (de csak facebookon, mert akárhányszor látom, látszik rajta, hogy retteg, és nem akarom hogy miattam kényelmetlenül érezze magát). Majd a múltbéli tapasztalataim alapján, és némi rávezetéssel jöttem rá, hogy ez a lány depressziós. És igazából nekem fogalmam sincs, hogy hogyan kell ezzel valakit szembesíteni, pláne, ha olyan mint ő (valószínűleg utálja, hogyha sulykolják belé, mert gyengének érzi tőle magát). Ezért leírtam simán amit gondolok (Tudom, min mész keresztül, szeretnélek támogatni stb.) És elmondtam neki, hogy ez nekem már nem arról szól, hogy össze akarok jönni vele (ez igaz is). De erre az üzenetre nem kaptam választ azóta sem, és néha, mikor látom, akkor is teljesen el van bújva, nem beszél senkivel... és nem köszön. És nem tudom, hogy ezt most személyesnek vegyem-e vagy sem. És nem tudom, hogy hogyan tudnám támogatni, mert ha ráírok, vagy odamegyek hozzá akkor biztos azt fogja hinni, hogy én is csak zaklatom, és magamra gondolok, holott egyáltalán nem erről van szó. Fogalmam sincs mit csináljak, és csak annyit látok, hogy ez az élet széthullik, és ettől én is kezdek komolyan visszacsúszni.


Szia!

Nehéz ilyen helyzetben /jó/ tanácsot adni. A depressziót jól ismerem én is depressziós vagyok. A környezetem természetesen észrevette és igyekeztek segíteni, de csak annak lehet segíteni aki maga is akarja. Én úgy mentem pszichiáterhez, hogy tudtam depressziós vagyok ezt el is mondtam az orvosnak. Gyógyszert szedek jelenleg a depresszió szempontjából elvagyok, de nem gyógyultam még meg.
Hogy tanácsot is adjak, azt javaslom mond el a lánynak egyértelműen, hogy aggódsz érte és javasold neki szakorvos felkeresését sürgősen. Lehet nem hallgat meg, akkor írd meg neki levélben, tudasd vele, hogy segíteni támogatni akarod nem bántani és abban a tempóban ahogy Ő szeretné.

Leslie

#2 erikacsato73 2013. 05. 03. - 07:10:26

Szia!

Ha elolvasod az előző felvetésre írt reakciómat, szerintem már abból több minden is világossá válik számodra. Lényeg a lényeg, hogy én is átéltem egy depressziós időszakot (bár nálam nem attól alakult ki, mert bárki is zaklatott volna) és ez alapján nyugodt szívvel mondhatom neked, hogy az elfordulás a lány részéről nem neked szól. Abban a periódusban, amikor a legmélyebben voltam, nekem sem számított, hogy ki próbál segíteni és hogyan (pedig én nem maradtam egyedül abban az állapotban: mellettem álltak a szüleim, a húgom és a két lejgobb barátom is); értem ezt arra, hogy hiába próbáltak segíteni abban az állapotban, nem lettem tőle jobban. Valószínűleg az említett lánynál is tünetként jelentkezik az érzelmi kiüresedés, ami a depresszió egyik nagyon gyakori tünete. Szóval az, amit írtál, nem meglepő reakció; már ha tényleg depressziós a lány, ugyanis ezt csak orvos tudja megállapítani; pl. mikor az első tünetek jelentkeztek nálam, akkor még én sem tudtam, hogy mi történik velem, miért nem tudok aludni, és miért érzem magam rosszul, csak később körvonalazódott bennem, hogy valószínű depresszió, és akkor lett biztos, mikor pszichiáterhez fordultam. Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban van a közeli hozzátartozóival (szüleivel, testvéreivel), vannak-e igazán közeli barátai, mert ők talán nagyobb eséllyel tudnák elérni, hogy eljusson oda a lány, hogy orvos(pszichiáter)/ segítséget kérjen, ha tényleg arra van szüksége.
A lényeg, hogy a diagnózist csak is orvos állíthatja fel, találgatni és depresszióhoz hasonló tünetekről laikusnak egyértelműen nem szabad kimondani, hogy az érintett biztos, hogy depressziós. Esetleg próbálhatsz a lány szüleinek, testvére(i)nek, barátainak felhívni a figyelmét, hogy szerinted komoly segítségre van szüksége a lánynak; bár lehet, hogy ezt már ők is felismerték... Ennél többet szerintem jelen helyzetben nem sokat tudsz tenni, bár én nem vagyok szakértő. Teljesen megértelek, hogy ha esetleg némileg nyomasztó, hogy nem tudsz segíteni, akárhogy is próbálsz, de ha így is van, ne gyötörd magad miatta, hisz nem te vagy a hibás ezért, és valószínűleg nem is te vagy arra hivatott, na meg természetesen még a lány élete is fordulhat nagyot, és újra lehet életvidám, jókedvű (mint ahogy nálam is történt).
Egyébként, ha érdekel, megadom annak a pszichiáternek az elérhetőségét, akihez én jártam... Én nagyon meg voltam vele elégedve, és bátran ajánlom mindenkinek: http://www.drpocsai....7A4858-CFB4FB3B
sing

#3 agresss 2013. 04. 10. - 23:11:07

Kacifántos történet következik.

Egyetemen összeismerkedtem egy lánnyal. Azért tetszett meg, mert visszahúzódó volt, elvonult az emberek elől, és eléggé elesettnek tűnt (ezt akkor simán vonásnak hittem). Elkezdtem vele beszélgetni (erős kifejezés, mert nem vagyok az a nőcsábász fajta, de ő nagyon kedvesen reagálta le), és elhívtam valahova. Azt mondta, hogy nem szeretne most nagyon fiúkkal foglalkozni, mert volt egy srác, akivel balhéba keveredett (zaklatta a srác). Ezután majd két hónapig nem beszéltünk egyáltalán. De nem is köszönt, és én voltam olyan hülye, hogy ezt is jellemvonásnak hittem, és volt vele szemben egy elég durva kirohanásom. Ekkor azt mondta, hogy sajnálja. Kibékültünk, és egy ideig tudtunk beszélgetni megint (de csak facebookon, mert akárhányszor látom, látszik rajta, hogy retteg, és nem akarom hogy miattam kényelmetlenül érezze magát). Majd a múltbéli tapasztalataim alapján, és némi rávezetéssel jöttem rá, hogy ez a lány depressziós. És igazából nekem fogalmam sincs, hogy hogyan kell ezzel valakit szembesíteni, pláne, ha olyan mint ő (valószínűleg utálja, hogyha sulykolják belé, mert gyengének érzi tőle magát). Ezért leírtam simán amit gondolok (Tudom, min mész keresztül, szeretnélek támogatni stb.) És elmondtam neki, hogy ez nekem már nem arról szól, hogy össze akarok jönni vele (ez igaz is). De erre az üzenetre nem kaptam választ azóta sem, és néha, mikor látom, akkor is teljesen el van bújva, nem beszél senkivel... és nem köszön. És nem tudom, hogy ezt most személyesnek vegyem-e vagy sem. És nem tudom, hogy hogyan tudnám támogatni, mert ha ráírok, vagy odamegyek hozzá akkor biztos azt fogja hinni, hogy én is csak zaklatom, és magamra gondolok, holott egyáltalán nem erről van szó. Fogalmam sincs mit csináljak, és csak annyit látok, hogy ez az élet széthullik, és ettől én is kezdek komolyan visszacsúszni.
sing

#4 erikacsato73 2012. 11. 25. - 16:20:57

[quote name='herkedori' timestamp='1351839762' post='290505']
Sziasztok!
segítségre, tanácsra lenne szükségem. a párom kb 3 hete eléggé mély pontra zuhant. Alvászavar, nem érezte magát értékesnek, nem nagyon kellt ki az ágyból, szülei pár éve elváltak, apjával többet lenne, nagyanyja haldoklik, és én sem éltem mostanság mellette aktív életet. Depressziós lett. nincs pénze kilátástalannak tartja magát. Elősször csak annyit mondot, hogy mélyponton van legyek én az erősebb, szüksége van rám, de több szabad program kell neki a haverokkal. Aztán megingott bennem, nem látta a kapcsolatunk célját, hogy csak az időmet húzza (mert ő a fiatalabb). Megbeszéltük, hogy engem még baromira nem kell feleségül vennie, még fiatalok vagyunk, ezt a bogarat a haverjai ültették bele a fülébe. Mondogatja, hogy nem akar szakítani, néha azt írja sms-ben hogy szeret, de ha együtt vagyunk borzalmasan hullámzó a hangulata, látszik, hogy gondterhelt. Próbálok viccelődni vele, felvidítani, ez sokszor tényleg jó és hat. De nagyon bennem van a félelem, hogy elveszítem. Nem tudom mit higgyek el neki, mit csináljak. Két éve nyáron pánikbeteg voltam, akkor én nem szerettem őt mert mélypontra kerültem és eltűntek az érzéseim. Én konkrétan szakítani akartam, meg szünetet is tartottunk. De akkor minden rendbe jött. Most, hogy megint baj van a kapcsolatunkkal, és érzem a rossz hangulatát, meg nem bízom abban, hogy tényleg szeret, megint jönnek a pánikrohamok. Úgy érzem szétesett az életem, reszketek, hogy elhagy, bár az ismerősök szerint az én rossz állapotom miatt látom néha így a dolgokat. Tény, hogy hullámzó a kedve, de ragaszkodik hozzá, hogy vele legyek sokszor, nála aludjak, filmezés közben a kezemet fogja, de látom rajta, hogy kedvetlen. Én próbálom vidítani, és erős lenni de borzalmasan félek. valakinek volt már ilyen élménye? A depresszió így kihat a párkapcsolatokra? Normális ez a túlzott haverozási vágy? Mindig a haverokkal lekizik, én meg csak úgy legyek mellette, de semmit nem kapok. Mit tegyek? Valaki kérem írjon valamit.
Dórka


Szia Dórka!

Tavaly én is átéltem egy depressziós időszakot, így teljesen meg tudom érteni a párod reakcióját.
Tudom, nagyon nehéz most neked, de a párod nem tehet róla, hogy úgy reagál, ahogy írtad, hisz a depresszió oka az agyban történő ingerületátvitel elégtelenségében keresendő (hogy mitől alakulhat ki, annak természetesen számos fizikai, lelki és pszichológiai oka lehet). Ilyenkor bárhogy is próbálnád vígasztalni, vagy bármit is mondani neki, önmagában nem segít. Én is átéltem ezt, és teljesen mindegy volt, hogy mit mondtak (legyenek akár barátok, akár a családtagjaim, akár az akkori barátom), nem számított semmi. Érzelmileg is teljesen kiüresedtem: nem tudtam semminek és senkinek örülni, nem tudtam nevetni és sírni sem. Sajnos ezek a legtöbbször kísérő tünetei a depressziónak. Szóval válasz a kérdésedre: igen, sajnos a depresszió ennyire ki tud hatni a párkapcsolatra is, és nem azért, mert a párod már nem szeret, egyszerűen ezt nem nagyon lehet kontrollálni. Ha tényleg szeretitek egymást és együtt képzelitek el az életeteket, akkor semmiképpen sem add fel; viszont sok-sok türelemre lesz szükséged, mert egy ilyen állapotból nem lehet kikeveredni néhány héten belül, több hónapra is szükség lehet a teljes gyógyuláshoz. És ami a legfontosabb, hogy tudatosítsd magadban/magatokban, hogy az, hogy a párod ilyen állapotba került, az nem a te hibád és nem is az övé, és a párod sem tehet róla.
Én azt ajánlanám, hogy forduljatok pszichológushoz, esetleg pszichiáterhez is segítségért. Nekem mindkettőre szükségem volt, és a barátok, család támogatása mellett az ő segítségükkel szépen lassan sikerült kimásznom ebből az állapotból és ma már újra az az életvidám, jókedvű, mosolygós lány/nő vagyok, aki az előtt mindig is voltam.

Kívánom neked/nektek, hogy a párod mihamarabb túljusson ezen az időszakon, nektek meg sok erőt és kitartást kívánok a párod gyógyulásához vezető út akadályainak legyőzéséhez!
És ne feledjétek: a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem szabad feladni(ezt tapasztalatból írom)!
sing

#5 herkedori 2012. 11. 02. - 08:02:42

Sziasztok!
segítségre, tanácsra lenne szükségem. a párom kb 3 hete eléggé mély pontra zuhant. Alvászavar, nem érezte magát értékesnek, nem nagyon kellt ki az ágyból, szülei pár éve elváltak, apjával többet lenne, nagyanyja haldoklik, és én sem éltem mostanság mellette aktív életet. Depressziós lett. nincs pénze kilátástalannak tartja magát. Elősször csak annyit mondot, hogy mélyponton van legyek én az erősebb, szüksége van rám, de több szabad program kell neki a haverokkal. Aztán megingott bennem, nem látta a kapcsolatunk célját, hogy csak az időmet húzza (mert ő a fiatalabb). Megbeszéltük, hogy engem még baromira nem kell feleségül vennie, még fiatalok vagyunk, ezt a bogarat a haverjai ültették bele a fülébe. Mondogatja, hogy nem akar szakítani, néha azt írja sms-ben hogy szeret, de ha együtt vagyunk borzalmasan hullámzó a hangulata, látszik, hogy gondterhelt. Próbálok viccelődni vele, felvidítani, ez sokszor tényleg jó és hat. De nagyon bennem van a félelem, hogy elveszítem. Nem tudom mit higgyek el neki, mit csináljak. Két éve nyáron pánikbeteg voltam, akkor én nem szerettem őt mert mélypontra kerültem és eltűntek az érzéseim. Én konkrétan szakítani akartam, meg szünetet is tartottunk. De akkor minden rendbe jött. Most, hogy megint baj van a kapcsolatunkkal, és érzem a rossz hangulatát, meg nem bízom abban, hogy tényleg szeret, megint jönnek a pánikrohamok. Úgy érzem szétesett az életem, reszketek, hogy elhagy, bár az ismerősök szerint az én rossz állapotom miatt látom néha így a dolgokat. Tény, hogy hullámzó a kedve, de ragaszkodik hozzá, hogy vele legyek sokszor, nála aludjak, filmezés közben a kezemet fogja, de látom rajta, hogy kedvetlen. Én próbálom vidítani, és erős lenni de borzalmasan félek. valakinek volt már ilyen élménye? A depresszió így kihat a párkapcsolatokra? Normális ez a túlzott haverozási vágy? Mindig a haverokkal lekizik, én meg csak úgy legyek mellette, de semmit nem kapok. Mit tegyek? Valaki kérem írjon valamit.
Dórka
sing

#6 jupiter80 2012. 10. 01. - 21:22:04

Kedves Fórumozók!
Egy olyan cég termékeit szeretném figyelmetekbe ajánlani, amely 21 éve töretlen sikerességnek örvend a nemzetközi piacon és természetes anyagokból, gyógynövényekből készült termékei úgy hatékonyak, hogy nem okoznak semmiféle káros mellékhatást, mint a gyógyszerek. Több, mint 100 terméket kínál a cég minden szervre és szervrendszerre, illetve egészségügyi panaszra: vitaminok, közérzetjavítók, antidepresszánsok, stresszoldók, immunerősítők, energiaszint- és nemi aktivitás fokozók és még sok egyéb. Ha valaki szívesen megismerkedne a készítményekkel, itt tud velem kapcsolatba lépni: globalmind88@gmail.com
További információ a honlapomon: www.calivita.bakos.ws
Várom jelentkezéseteket szeretettel.
sing

#7 zolka707 2012. 07. 28. - 15:48:40

Sziasztok!Találtam néhány oldalt ami talán segíthet,nekem segített!!

http://makeabetterwo...ld&o=GDASPnKTmb

http://www.kamaszpan...j-nemet-mondani

Zolka

#8 babi58 2012. 07. 28. - 06:08:08

Szia! Mivel nagykorú vagy, kérheted szakorvos (pszichológus, pszichiáter) segítségét. Sajnos nagyon sokan szenvednek depresszióban. Én is. Sokan nem értik ezt a betegséget. Nem vagy hülye, "csak" hullámvölgybe kerültél valami miatt, amit esetleg te sem tudsz miért. Szakember segít feltárni, mi lehet az oka. Minél előbb menj orvoshoz, nagyon fiatal vagy még, hogy esetleg évekig szenvedj! Irány a doki!

#9 babi58 2012. 07. 28. - 06:02:27

Üzenet megtekintéseIdézve: effy_eff - Dátum: 2012. július 12. - 21:46:03

Sziasztok!Bátorkodtam irni ide pár sort, hogy hátha volt már ilyen veletek is, és tudtok nekem tanácsot adni. 18 éves vagyok, körülbelül 2 éve van, hogy hullámvölgybe kerül a hangulatom, egyik pillanatba még vidám vagyok és kacarászok a másikban pedig képes lennék lezuhanni egy szikláról is annyira rossz a kedvem. Előtör belőlem a siró görcs, és nem tudom mitől. Párom mindig kérdezi, hogy mi a baj, mikor látja, hogy lehangolt vagyok és nem tudok rá választ adni. Tudja, hogy valami nincs rendben de hogyan változtassak rajta, ha magam sem tudom mi a bajom?! Sokszor eltünnék erről a világról, mert semmi szépet nem látok benne. Sokszor tanakodom olyan dolgokról, hogy még magam is elborzadok rajta. Volt, hogy utolsó megoldásnak az autó elé rohanást választottam volna (de nem tudnám megtenni..) Párszor próbáltam anyukámmal beszélgetni mikor rossz hangulatomba voltam de nem sült ki jól. Vagy egyik barátnőmmel beszélgettem és a vége az lett, hogy lehülyézett a gondolataim miatt....Mintha senki se értene meg, és a legnagyobb baj hogy még én se értem magam....Bocsánat ha untattam valakit is csak jó volt leirni. Üdv!


#10 effy_eff 2012. 07. 12. - 21:46:03

Sziasztok! Bátorkodtam irni ide pár sort, hogy hátha volt már ilyen veletek is, és tudtok nekem tanácsot adni. 18 éves vagyok, körülbelül 2 éve van, hogy hullámvölgybe kerül a hangulatom, egyik pillanatba még vidám vagyok és kacarászok a másikban pedig képes lennék lezuhanni egy szikláról is annyira rossz a kedvem. Előtör belőlem a siró görcs, és nem tudom mitől. Párom mindig kérdezi, hogy mi a baj, mikor látja, hogy lehangolt vagyok és nem tudok rá választ adni. Tudja, hogy valami nincs rendben de hogyan változtassak rajta, ha magam sem tudom mi a bajom?! Sokszor eltünnék erről a világról, mert semmi szépet nem látok benne. Sokszor tanakodom olyan dolgokról, hogy még magam is elborzadok rajta. Volt, hogy utolsó megoldásnak az autó elé rohanást választottam volna (de nem tudnám megtenni..) Párszor próbáltam anyukámmal beszélgetni mikor rossz hangulatomba voltam de nem sült ki jól. Vagy egyik barátnőmmel beszélgettem és a vége az lett, hogy lehülyézett a gondolataim miatt....Mintha senki se értene meg, és a legnagyobb baj hogy még én se értem magam.... Bocsánat ha untattam valakit is csak jó volt leirni. Üdv!

#11 gaborfuri7 2012. 07. 08. - 16:02:33

Sziasztok! Tanácsért fordulok hozzáto.A párom depresszioban szenved,amivel tobb évvel ezelott kezeléseken is volt.a kapcsolatuk 8 honapja kezdodott,de most valahogy ugy néz ki a dolog,hogy szakitani akar velem és egyedul szeretné leélni életét.Viszont én nem tudom ot elengedni magamtol,de semmikép sem szeretném egyedul hagyni ebben a helyzetben.O magányra vágyik,hogy az érzelmeit rendezni tudja és megtalálja onmagát.már egy honapja elkoltozott tolem,vissza a saját lakásába.tanácsot kérnék,mi is ilyenkor a második személy szerepe,miben tudom ot segiteni ugy,hogy ne érezze,hogy nagyon nyomulnék rá.de viszont nem akarom ot elvesziteni sem és szeretnék én az lenni akki a hasonlo helyzetekben font tudja ot tartani.Koszonom elorre is a hasznos segítséget.

#12 lina49 2012. 05. 29. - 17:33:26

Köszi meg probálom...

#13 zolka707 2012. 05. 27. - 14:02:34

Szia Lina! Figyeld meg a viselkedésed egy átlagos nap,biztos észre fogod venni azt hogy egyes dolgokat túlreagálsz,vagy hibásan kezelsz,ezeket jegyezd meg.Este nyugodt körülmények között,teljes beleéléssel ugyanezen érzéseidet vesd papírra,és kérdezz rá hogy miért is van ez?Miért is viselkedek így?Ha kellő beleéléssel csinálod a tudatalattid fog válaszolni.Napokon belül össze fog állni a kép.A következő feladat,a leírtak értelmezése lesz.Ennél a pontnál érdemes már egy szakembert fel keresni,és vele átbeszélni a történteket. Zolka

#14 lina49 2012. 05. 27. - 10:36:42

Bele éllem én de sajnos mindig a rossz jön csak a felszinre...A kérdést sokszor felteszem, de válsz nincs nem találom..... :(

#15 zolka707 2012. 05. 27. - 08:14:58

Szia Lina! Az írás gyógyít! Úgy írj hogy beleéled magad az adott helyzetbe,a másik amit már egyszer leírtál SOHA SE OLVASD VISSZA!!!!!!!!!!!!! Ezen bukik el mindenki,ugyanis a gondot ahelyett hogy kiírtad volna magadból MEGTANULTAD,belevésted az agyadba!!!!Ne azt írd le mi történt az nap,ki mit mondott,ez felesleges.Koncentrálok a problémára,és megkérdezem magamtól hogy miért,mi okozhatja ezt!Leírom,folytatom tovább,addig írok amíg nem érzem hogy meg nem kaptam a választ. HA VISSZAOLVASOD,MEGTANULOD!!!Ami csak halvány emlék volt,most már kényszerképzet!!! Zolka

#16 lina49 2012. 05. 27. - 06:21:01

Én ezt a modszert már 18 éve csinálom több spirál füzet tele írása, de nem jutottam elöbbre...Az ön gyülölet és utálat továbra is itt van..../Néha nem gondolok rá, de legtöbb esetbe velem van.../

#17 zolka707 2012. 05. 25. - 16:18:13

Sziasztok! Biztosan sokan ismeritek az "írás"fogalmát.Ez annyit takar hogy egyedül ülsz egy nyugodt helyen,lehetőleg ott ahol biztonságban érzed magad.Veszel egy füzetet,és egy tollat .Megpróbálsz kikapcsolni,és ekkor maximális átéléssel elkezded leírni mi bánt.Majd felteszed magadnak a kérdést hogy miért? Ilyenkor a tudatalattidból érkezik a válasz,majd ezt leírod!Majd még több kérdést teszel fel sorra fognak jönni a válaszok,ezt kell majd értelmezned.A válaszokat nem befolyásolhatod hiszen ezek mélyről érkeznek,talán nem is tudsz róluk,vagy tudatosan próbálod kicsinyíteni azok jelentőségét.A TUDATALATTID tárolja a félelmeidet,az átélt traumákat,és sajnos ez az ami befolyásolja a mindennapjaidat,ezért érzed magad tehetetlennek.Ezt kell a felszínre hozni!Ez kemény lesz,de megéri,ez az a lépés amit a gyógyulásért meg kell tenni! Zolka

#18 dani12 2012. 05. 25. - 15:52:15

Jó nyilván anonim és kevesebb a frusztráció, a feszültség és könnyebb beszélni ha nem szemtől szemben kell kommunikálni a másik féllel, ez esetben az orvossal, de jobb személyes találkozón részt venni. Ott a fizikai jeleket is látja az orvos. Gondolj bele... a kommunikáció kevesebb mint 30%-a a verbális. Mennyit le lehet olvasni az emberről ha a nonverbális jeleket, fizikai jeleket is figyelembe vesszük.

#19 aranyosnik 2012. 05. 25. - 14:55:29

ezért érdemes meghallgatni több véleményt is...és erre jó az online tanácsadás is...csak még mindig nem kaptam meg a választ...de már elég kíváncsi vagyok rá

#20 dani12 2012. 05. 25. - 14:41:21

Csak sajnos ez ideig óráig működik de utána visszaesik ugyanabba a hangulatba a szenvedő fél. Nem árt megtalálni a probléma okát és azt megoldani,átbeszélni. Tényleg sok múlik azon hogy kihez mész. Bemagyarázza neked a rossz diagnózist, vagy helyesen jár el.


  • 34 Oldal +
  • 1
  • 2
  • 3
  • Utolsó »
  • Nem szólhatsz hozzá ehhez a témához.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: