Házipatika fórum: Ágybapisilés - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

Oldal 1 / 1

Ágybapisilés

#1 katibe 2010. 10. 20. - 03:44:57

Kedves 24 éves! Én is évtizedeken át szinte hetente bepisiltem, és szorongtam amiatt, hogy mikor fogok leégni mások előtt. Osztálykirándulásokon, táborokban ,,ottalvós" vendégségben folyton nyomasztott ez a titkom. Van egy-két olyan emlékem, hogy egy barátnőm ágyán ülök az éjszaka közepén, mert arra ébradtem fel, hogy bepisiltem. Iszonyatos helyzetek voltak, de aztán valahogy mindig megúsztam a megszégyenülést. (Pl. megszáradt reggelre az ágy, és nem derült ki semmi.) Aztán (amikor már én is felnőtt lettem), és megismertem egy fiút, attól féltem, hogy ha együtt alszunk, és én bepisilek, ő kinevet vagy elhagy emiatt. De nem ez történt. Megölelt, és azt mondta, hogy nem nagy ügy ez az egész, hogy sokaknál előfordul és hogy majd elmúlik. Nekem ez volt a fordulópont! Azóta máshogy tekintek erre a problémára. Attól fogva nem görcsölök rajta. Sőt, sok barátnőmnek is elmondtam a (korábban nyomasztónak vélt) titkot, hogy én amolyan bepisilős vagyok. És senki nem akadt ki, én pedig minden beszélgetés során egyre jobban megkönnyebbültem, és lassanként elengedtem ezt a problémát. Azóta kb. 15 év telte el, és én egyszer sem pisiltem be éjszaka. Így utólag úgy látom, hogy gyerekkoromban a családom sem kezelte jól ezt a dolgot, pedig aránylag harmonikus közegben nőttem fel. Amikor a főiskolán pszichológiát tanultam, megtudtam, hogy ,,az éjszakai bepisilés az el nem sírt könnyeket jelképezi". Tehát általában belső feszültségekről árulkodik ez a tünet. Neked is azt tanácsolom hogy a dolog lelki hátterén gondolkozz el. Ha mincs a környezetedben jelenleg olyan családtag, barát, akivel őszintén beszélgethetnél ilyesmikről, akkor keress fel egy pszichológust. Szerintem nem fogod megbánni! Szeretettel üdvözöl: Kati

#2 Sana 2009. 10. 12. - 15:15:27

Amennyiben az orvosok nem tudtak problémádon segíteni valószínűsíthető, hogy köze lehet egy általános idegrendszeri túlterheltséghez is, sok feszültséghez a szervezetben. Ezeket nagyon jól lehet kezelni, feloldani különféle stresszoldó technikákkal.

#3 nyuszika84 2009. 09. 03. - 11:43:05

jonapot én24 éves vagyok gyerekkorom ota van problémám azzal h még mindig ágybavizelek.Már voltam orvosnál de nemtud senki semmit kaptam gyogyszert melipramint de nemlett jo uttána kaptam egy orcsepp formájában egy gyogyszert azt meg csak rendelésre lehet kapni pedig attol mig szedtem elmult teljesen!!!kérem segitsen mert már nagyon kellemetlen és szégyenlem is!!!valami gyogyszert ha tudna ajánlani amit a háziorvosommal megtudok beszélni jovolna!!!!köszönöm ha segit!!!

#4 Törölt felhasználó 2004. 06. 10. - 08:23:46

Kedves Kérdező! Az Ön által felsorolt betegségek nem közvetlenül, hanem közvetetten okozhatnak vizelési panaszokat. Inkább a rossz általános állapot és vizeleteltérésre kell gondolni. Tisztelettel: Dr. Nyirády Péter

#5 2004. 06. 02. - 16:59:31

Kedves Doktor Úr! Az a kérdésem,hogy a cukorbetegsé,vagy a súlyos szív elégtelenség /fibrillatio atriorum cordis,decomp.circ,hyperglyca- emias,tachyarrhytmia,arrhytmia absolute/ "egy leletből másolva" oka lehet e a nappali vizelet csepegés- nek,és az éjszakai egyre sürübb ágyba- pisilésnek?


Oldal 1 / 1
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: