Házipatika fórum: AZ ALKOHOLIZMUS BETEGSÉG AZ ALKOHOL LEGÁLIS DROG. - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 5 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5

AZ ALKOHOLIZMUS BETEGSÉG AZ ALKOHOL LEGÁLIS DROG.

#81 2004. 09. 13. - 15:04:35

szia :) Értékelem az őszinteséged. Nem, én nem tartom ezt jellembeli hiányosságnak. Tudod az én nagyszüleim elváltak, amikor anyukám 6 hónapos volt. A nagyapám alkoholistaként halt meg. Morbid, de elfelezték a gyerekeket. A mamám nevelte anyut, a nagyapám a bátyját. Anyu lett az alkoholista, nem a bátyja. Tisztában vagyok vele, hogy ez generációs. A függőség mindenképpen, még akkor is ha esetleg nem ugyanabba jelentkezik. Hiszen függőség a cigi is. Megint kérdés: Mit éreztél amikor ittál? Milyen érzés "szinten" lenni? Könnyebbé válik az ember, felszabadulttá? Mit ad? Kell, hogy adjon valamilyen "pozitív" élményt ha vágyakozik utána. vagy nem így működik? Kamaszkorában mindenki kipróbálja az italt, a cigit. Velem is előfordult, hogy becsíptem. Milyen érdekes anyukámmal ittam, egyáltalán nem tartóztatott. Sőt, azt gondoltam, hogy milyen laza, jó fej. Nem féltett? Nekem nem ízlett, nem találtam finomnak, és az érzés sem volt jó a számomra, bár már nem emlékszem rá. Csak arra, hogy ez nekem nem kell. Sokszor elgondolkozom a kábítószer kapcsán. Mindenkiben felmerül ez is kamaszkorban. Én akkor megfogalmaztam magamban, hogy nem szabad. Azért mert úgy éreztem, hogy biztosan rászoknék és meghalnék. Egyszerűen a félelem tartott vissza. Talán tudat alatt ez tartott vissza a piától is. Tudod, lehet, hogy mindíg alattomos és ronda dolog lesz a számomra. De teljesen külön tudom választani az embertől magától. Érted, hogy ezzel mit akarok mondani? Nem kötöm össze anyuval mint a személlyel, sem veled nem teszem eggyé. A dolgot magát utasítom el, nem az embert. Érted? Különben nem tudnék őszinte érdeklődéssel fordulni Feléd, próbálni megérteni, felfogni, átlátni egy olyan dolgot, ami annyi mindentől megfosztott az életemben. Magam sem tudom, hogy mi vezet, milyen kiváncsiság űz. Hiszen annyi ember érintett ebben és nem igazán érdeklik őket az okok és miértek. Nem zavar a vesézgetésem, a gondolatmenetem? Legyen jó napod Neked is. :d

#82 2004. 09. 13. - 11:56:06

Szia:) Mert az ital kiváltotta hatás nem engedi. Ez a hatás és a hatás utáni vágy, sokáig erősebb a szégyennél és a bűntudatnál.Ez években mérhető. Kitartott mellettem. Mikor már nem ittam, és mertem, megkérdeztem miért. Azt mondta, mert nem volt látványos az ivásom, nem dülöngéltem és mindent megcsináltam. Én tudom, nem ezért, hanem azért, mert az alkoholizmus családi betegség és Őt is megfertőzte. Nem tudott kiszállni, inkább trükközött. Külföldön vállalt munkát és az ok nagyonis valóságosnak tűnt, a több pénz reményében. Ma sem érti, hogy én ittam és közben Ő is megbetegedett. Viszont erről már nem akarom meggyőzni. Én szoktam beszélni azokról az időkről a gyerekeknek. A lányom, Ő a nagyobb, nem emlékszik. Még nem mer. Szerintem majd akkor, hogyha saját családja lesz és elkezdi a gyereknevelést. Nem féltem annyira, mert vannak olyan 12 Lépéses csoportok, amelyekben az alkoholista hozzátartozója gyógyulhat. Tehát nem lenne egyedül, van hová fordulnia segítségért, ha eljött ennek az ideje. Mint írtam, én sem voltam részeg, szintivó vagyok. Én is gátlástalan voltam, és káromodtam. De ez nekem nagyon nem tetszett, ez miatt is szégyelltem magam, holott ezt senki észre nem vette rajtam, sokáig még én sem:) Tudod, egészen addig alattomos és ronda marad számodra az alkoholizmus, amíg el nem fogadod betegségként. Nem jellembéli fogyatékosság ám, hanem betegség, amiről az ember nem tehet. Megkapja, mert ez a keresztje, átöröklődik a génekkel...stb. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ivással igazoljam azt, lám, én alkoholista vagyok, hát ezért iszom. Én alkoholista vagyok, kaptam egy halálos betegséget, amit csakis a szüneteltetésével élhetek túl. Békés és szép napot kíván Neked: :)

#83 2004. 09. 10. - 13:44:18

Szia ;) Tulajdonképpen hogyan működik a szégyen, a lelkiismeretfurdalás? Van, mint érzés, erről már beszéltünk. De ezeknek az érzéseknek van szerepe az életünkben. Mégpedig az, hogyha megjelenik korrigáljunk valamit. Nem? Jön az, hogy hűha, azt elbaltáztam. Szánom-bánom, nem teszem többé. De itt, ebben az esetben miért nem működik? Miért nem visszatartó? Ha akarsz, erre most ne válaszolj, nem muszáj. Írtad, hogy vannak gyerekeid. Hogyan befolyásolta a te állapotod a magánéleted, az intimszférát? Van férjed? Kitartott melletted azokban az időkben vagy sem? A gyerekek beszélnek azokról az időkről és a mai napokról? Tényleg, ha nem akarsz, ne válaszolj. Tudod, hogy én szinte sosem láttam az anyukámat részegen? Állandóan szinten volt. Csak egyetlen dolog zavart, az, hogy kissé gátlástalan. Nem a viselkedése, inkább a beszéde. Annak ellenére, hogy diplomája volt, egyre közönségesebbé vált a beszédstílusa. Neki tetszett ez valamiért és persze a káromkodó kifejezések is természetesek voltak. Én ezt szégyeltem igazán, nem is azt, hogy iszik. Persze ez egy idő múlva már látszott a bőrén, már mindenki számára nyilvánvaló volt. Amikor megfedtem, azt mondta, hogy ő nem iszik. Ajaj. Nekem még mindíg magas ez az egész. alattomos, ronda. szia :d

#84 2004. 09. 09. - 11:15:07

szia:) Az alkoholizmus, ahogy én tapasztaltam, elsősorban a lélek betegsége, aztán később a testé is és végül uralja az egész embert. Rászűkült a gondolkodásom, az utolsó pár évben belül és igazán engem csakis az érdekelt, hogy meglegyen a másnapi adagom. Látszólag rendben volt minden körülöttem, mégis tiszta káosz volt az életem. Írsz a szégyenről, hogy talán még szégyenli is az ember azt, hogy iszik. A szégyen és a bűntudat a legnagyobb. Bármit mondtam vagy tettem, ez a kettő érzés egyre csak növekedett bennem. Jól látod, semmiféle emberi kapcsolat nincsen igazából az ivás alatt. Magammal sem volt kapcsolatom, kizárólag az alkohol vezetett, az irányított. Van egy mondás, amit a józanodásom alatt tanultam: "Először az ember iszik egy italt, aztán az ital iszik egy italt, és végül az ital megissza az embert." Azok az emberek, akik alkoholista otthonban nevelkedtek - velem együtt - általában annyira írtóznak az ivástól és olyan erősen az addikt személyre koncentrálnak, hogy sokszor észre sem veszik azt, ők is szenvedélybetegek lettek. Életük bármely területén. Túlzott munka, csokievés, játék, étkezési zavarok,gyógyszerfüggés...stb. A félelmet nagyon hamar magamévá tettem, még egészen kicsi gyerekkoromban. Nem volt meg hozzá az a használati utasítás, hogyan oldjam. Nem tudták elmondani a szüleim, hiszen nekik sem volt. Oldották alkohollal. És én is ezt az utat választottam, jobb híján. Hogy az alkoholizmus mennyire titokzatos??? Azt hiszem, egészen addig nekem is az volt, amíg aktív voltam és nem volt beismerésem, igen, én, alkoholista vagyok. Akkor tudom gyógyítani a betegségemet, hogyha nevén nevezem. Azután jön szépen minden, lépésről, lépésre és már nem titokzatos, hiszen a beismeréssel, meglett hozzá is a kulcs:) szia, békés, szép napot Neked:

#85 2004. 09. 06. - 14:12:36

Szia! Szívesen írogatok Neked. Nagyon is érdekel az egész. Talán azért mert akármilyen szerepben éltük meg az alkoholizmust, mindenkinek gyógyulásra van szüksége. Számomra annyira titokzatos, képes mindent elsöpörni, uralni az embert. Holott sokszor azt is látom, hogy aki iszik, tiszta pillanatiban talán még szégyenli is. Teljesen felborul az ember értékrendje, a mindennapi élettel kapcsolatos dolgokban olyan álláspontja van, mintha nem is ezen a földön élne-dolgozna, hanem a Marsról érkezett volna. Nincs ember, kapcsolat ami számítana, legfeljebb az, akivel együtt lehet ezt az életmódot élni. Nem jól látom? Anyuval kapcsolatban: ültünk a temetői irodában, a 20 éves Hugom és én 30 évesen. A hölgy beszélt, csendesen, érzelem mentesen. Hiszen neki ez a munkája. Láttam az iratokat az asztalon, rajta anyukám neve és a kora: 47 év. Megdöbbentő volt. Egy pillanatra láttam magunkat kívülről. Akkor azt gondoltam, ez hülyeség, mi a túrót keresünk mi itt. Aztán ránéztem a férjemre és láttam, hogy ez bizony komoly. Bármennyire is úgy tünt egy pár percig, mintha nem lenne igaz és én talán csak néző vagyok egy mozi nézőterén. Igazán nem is tudom megfogalmazni Neked azt az élményt. Érdekes amit az ismerősödről írtál: imádok enni. Szeretem az ízeket, a finom ételeket, magát az evést. Na nem vagyok tonna-donna, de vékony sem. Lehet, hogy én is ezt választottam? Mentségewmre legyen mondva 2x egy héten elmegyek aerobikra. Talán meg tudom fogalmazni, talán a titokzatossága, a megfejthetetlensége(számomra persze) érdekel az alkoholnak. legyen szép napod :) esveg

#86 2004. 09. 06. - 14:12:35

Szia! Szívesen írogatok Neked. Nagyon is érdekel az egész. Talán azért mert akármilyen szerepben éltük meg az alkoholizmust, mindenkinek gyógyulásra van szüksége. Számomra annyira titokzatos, képes mindent elsöpörni, uralni az embert. Holott sokszor azt is látom, hogy aki iszik, tiszta pillanatiban talán még szégyenli is. Teljesen felborul az ember értékrendje, a mindennapi élettel kapcsolatos dolgokban olyan álláspontja van, mintha nem is ezen a földön élne-dolgozna, hanem a Marsról érkezett volna. Nincs ember, kapcsolat ami számítana, legfeljebb az, akivel együtt lehet ezt az életmódot élni. Nem jól látom? Anyuval kapcsolatban: ültünk a temetői irodában, a 20 éves Hugom és én 30 évesen. A hölgy beszélt, csendesen, érzelem mentesen. Hiszen neki ez a munkája. Láttam az iratokat az asztalon, rajta anyukám neve és a kora: 47 év. Megdöbbentő volt. Egy pillanatra láttam magunkat kívülről. Akkor azt gondoltam, ez hülyeség, mi a túrót keresünk mi itt. Aztán ránéztem a férjemre és láttam, hogy ez bizony komoly. Bármennyire is úgy tünt egy pár percig, mintha nem lenne igaz és én talán csak néző vagyok egy mozi nézőterén. Igazán nem is tudom megfogalmazni Neked azt az élményt. Érdekes amit az ismerősödről írtál: imádok enni. Szeretem az ízeket, a finom ételeket, magát az evést. Na nem vagyok tonna-donna, de vékony sem. Lehet, hogy én is ezt választottam? Mentségewmre legyen mondva 2x egy héten elmegyek aerobikra. Talán meg tudom fogalmazni, talán a titokzatossága, a megfejthetetlensége(számomra persze) érdekel az alkoholnak. legyen szép napod :) esveg

#87 2004. 09. 06. - 12:06:40

Szia! Kérdezed, mit köszönök? Azt, hogy válaszolsz nekem, holott pontosan tudom, minden egyes levéllel az ember elsősorban saját magán segít. Kettő okból. Az egyik, legalábbis nálam így működik, nem felejtem el, honnan jöttem, ez segíti a józanodásomat, a másik pedig az, hogy a levelezés segítségével mélyebben átdolgozhatom, feldolgozhatom tapasztalataimat és életemet:) Van egy nagyon jó ismerősöm, az itallal kapcsolatban ugyanúg érez, mint Te. És közben meg észre sem vette azt, hogy szép lassan belefolyt a kajálásba. Azt az addikciót választotta. Az indulat elszabadulása egyáltalán nem baj, csak nyugodtan tedd:) Anyuval kapcsolatosan, hosszú lelki út bejárására volt ahhoz szükségem, hogy elfogadjam a döntését. Azt, hogy Ő el akar menni.Nekem nem jutott eszembe az, hogy kiket hagy maga után, valahogy csakis az Ő döntését láttam és éreztem. Azt tanultam, a harag is a gyász feldolgozásának egy állomása, jelentem, nagyon jó úton haladsz:) Békés napot kíván Neked:

#88 2004. 09. 02. - 14:26:27

Szia :) Mit köszönsz? Nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy bocsánatot kérj. Tudom magamról. Én zokogva tudtam csak megtenni. Annyira nehéz volt. De utána.... Fizikailag éreztem, hogy súlyoktól szabadultam meg, szinte leszakadtak rólam. A saját magadnak való megbocsájtásról csak annyit: nekem is van miért szégyenkeznem magam, esetleg mások előtt, mégha az nem is az ital. ( megjegyzem, nem hiszek a fokozatokban. Számomra nincs különbség az ital, vagy a kábszer, vagy akár a házasságtörés között, stb, egykutya) Az ember ha bánja és megköveti azokat akiket kell, muszáj ezen túllenni. Azt szoktam mondogatni a barátnőmnek: az emlékeink a mieink, mit tegyünk vele. Emlékszünk rájuk, időnként szerencsére már érzelem mentesen felelevenítjük és ez jó arra, hogy sose feledkezzünk el arról, hogy milyen mélyről jöttünk és ne felejtsünk hálát adni a mostaniért. Amíg tiszta szívvel hálásak tudunk lenni az új életünkért, addig biztosítva van számunkra, hogy gondosan őrizzük és mindent megteszünk azért, hogy meg is tartsuk. :d Én nem tudtam még elfogadni az anyukám halálát. Én ezt nem tudom megérteni, nem vagyok képes rá. Valószínűleg azért mert sosem ittam, így nem éreztem a saját bőrömön, hogyan is működik ez. Sok kérdést felteszek magamnak: miért nem tartotta vissza, hogy a 20 éves hugom fogja megtalálni? Nem számítottam én és a gyerekeim? Hogy volt képes az utolsó pillanatig ellátni a munkáját? Hogy volt képes egy látszat szinvonalon élni, pedig utána kiderült, hogy súlyos anyagi gondjai voltak? Hogy hagyhatott másra 1 milcsi adósságot? fel sem merült benne, hogy az egyik lánya még szinte gyerek, a másik meg két gyerkőcöt nevel? Hogyan tud mindez felülkerekedni az anyai ösztönön? Hogy juthat idáig egy csinos, talpraesett, diplomás nő? Ezek és ehhez hasonló kérdéseim vannak, amire csak ő tudna válaszolni. De nem tud és én meg dühös vagyok. :@ Egyébként én olyan szinten irtoztam a piától, hogy abszolút, egyáltalán semmit sem ittam. Még a szilveszteri pezsgőből sem. Aztán amikor névnapot-szülinapot ünnepeltünk a barátainkkal és 100-an megittunk 1 pezsgőt, terápiás célból ittam. Ne nevess ki, komolyan le kellett győznöm magam ahhoz, hogy meg tudjak inni fél deci italt. Írtóztam, állandóan pánikoltam, hogy nekem nem szabad. Most sem iszom, azóta sem, de már nincs bennem rettegés. Nem kívánom, nem ízlik, de már nem félek, mert tudom, hogy ihatnék, ha akarnék. De minek? Vicces igaz? : Egyébként felháborít, ha egy nő iszik. A férfiaknál se semmi, de ha nő az akit mellém sodor az élet, háborog a bensőm. Legszivesebben megráznám és kiabálnék: hagyd abba, meg fogsz halni!!! Ajaj, kezdek belemelegedni! :$ Időnként elszabadulnak az indulataim a témával kapcsolatban. Írogattam a lélekgyógyászat cím alatt. Szerettem volna elmondani, hogy hogyan éljük meg, hogyan látjuk társainkat mi családtagok, vagy kívülállók. Talán ébresztőnek. Sajnos nem tudom mi van velük. Most befejezem, szia esveg

#89 2004. 09. 02. - 12:03:44

Szia:) Igen, nehéz volt szembenéznem a múlttal. És nagyon fájdalmas is. Kértem a gyerekeimtől bocsánatot, a nagylányomtól többször is. ŐK igen, viszont én érzem még időszakosan, hogy nem bocsátottam meg teljesen magamnak a múltat. Ez egy folyamat, ami számomra hosszú, viszont az a jó benne, nincsen időhöz kötve és egyre könnyebb. Tudod, én azt mondom, nagyon szerencsés az az ember, legyen bárki is az, aki az alázatot képes megtanulni, illetve érezni. Aki képes magában fejet hajtani esendősége előtt és már nem akar Istent játszani. Ekkor szoktam én azt mondani: "GYENGESÉGEM, AZ ERŐSSÉGEM" Anyuval, szinte majdnem ugyanazt éltem át, mint Te. Ő megfulladt, 72 óra alatt tele lett a tüdeje vízzel és nem akart kórházba menni. Én meg végig néztem, itthon történt és mi együtt laktunk. Elfogadtam azt, valamilyen csoda folytán, hogy ez az Ő választása, és nem eröltettem azt, hogy kórházba menjen. Tudtam, ha nem megy, akkor meg fog halni, megmondta az orvos. A lelkemben elengedtem és imádkoztam. Nagyon félelmetes és különleges napok voltak. Mikor elment, mellette voltam, az orvos meg Vele szemben térdelt, próbálta beadni vénásan az injekciót. Nem sikerült, nem talált vénát, összeomlott a keringése. És lehajtotta a fejét, onnan vettem észre, valami történt, Ránéztem és láttam a szemét, tudtam, nincs már itt. Tudod, ezt én csakis úgy tudtam elfogadni, hogy tiszteletben tartottam az Ő akaratát. Éreztem, ha berakjuk egy kórházba, akarata ellenére - mert megtehettük volna - sokkal rosszabb lenne. Lehet, hogy ma is élne, lehet, hogy ott halt volna meg egyedül. Így viszont a gyerekeit és az unokáit a közelében tudhatta. És áldom az eget, hogy így történt, mert így kellett történnie. Igen, az alkohol sokkal erősebb, mint az ember, hatalmas az ereje. Én hiszek abban, csakis egy nálamnál és nálánál nagyobb hatalom képes legyőzni, nevezhetjük Istennek Univerzumnak, Allahnak, Budhának vagy bárminek. Nem untatsz, mindig örülök, hogyha írsz nekem:) Szia és köszönöm:)

#90 2004. 09. 01. - 15:18:35

Szia!! Igen, abszolút egyetértek abban, hogy földi halandó nem segíthet. Abban is egyetértek, hogy nem vádolhatod magad. Az a tapasztalatom, hogy amikor elérkezik a szabadság pillanata, nagyon nehéz szembenézni a múlttal. Nehéz feldolgozni a történteket, azt ahogy akkor viselkedtetek-tünk és mindent. Én azt tanácsoltam a barátnőmnek, akinek úgyanígy megélték a gyerekei az aktív időszakát, hogy nyeljen egy jó nagyot, álljon oda a gyerekei elé és kérjen bocsánatot. Magyarázza el az egészet, de mégis fontos mindenki szempontjából az, hogy megbocsásson. Amikor már nem ivott a férjem, próbáltuk széttört házasságunk darabjait összeszedegetni. Mert akartuk. Mindketten felismertük, hogy magunk is hibásak vagyunk. Itt nincsenek fokozatok. Ő nem volt hibásabb nálam, csak azért mert ivott. Nálunk pl. én tettem meg az első lépést és kértem bocsánatot. Így kezdődött a helyreállítás. Aztán évekig beszéltük ki a vitákat, félreértéseket. Én csak sebgyógyításnak hívtam ezt az időszakot. Egyébként ne hidd, hogy az alkohollal kapcsolatban csak annak vannak bűntadata, aki ivott. Amikor anyukám meghalt, hónapokig gyötört a lelkiismeretfurdalás.Ilyenkor mindenki felteszi magának a kérdést, hogy megtett-e mindent a szerettéért. A mai napig sem tudok magamnak megnyugtató választ adni. Nincs feloldozás. Talán csak annyi, hogy mint utólag megtudtuk, így akarta, ezt választotta. Kb. már egy hete vérzett (tipikus alkoholista betegség-nyelőcsővérzés), de elutasította az orvosi segítséget. Sőt azt mondta telefonban valakinak, hogy már úton van a mentő. Azon a héten mindenkit felhívott telefonon, aki fontos volt az életében. Számomra teljességgel érthetetlen. van egy 37 éves nő, gyerekei vannak, sőt már unokái is, és nincs ami itt tartsa. Hát ennyire tud uralkodni az ember felett ??? :'( Na jó nem is untatlak tovább. Azt hiszem ezek azok a dolgot, amikre ember nem tudja a választ. szia :d esveg

#91 2004. 08. 30. - 11:10:37

Szia:) Dehogy bántódom meg, sőt, nagyon örülök, annak, hogy megosztod a tapasztalaidat:) Tudod én azt mondom, teljesen mindegy, ki, hol és milyen segítséggel hagyta abba az ivást, a legfontosabb, hogy ezt még életében tegye, mert ugye, elöbb-utóbb, mindenki leszokik, és szerencsések azok, akik életben maradnak:) Én is egy Felsőbb Hatalomban hiszek, mint azt írtam, nevezhetjük Istennek. Akkora ereje van az alkoholnak, hogy azt földi halandó le nem győzheti, viszont egy Felsőbb Hatalom - nevezhetjük bárhogyan - és az AA, a társaim segítségével sikerül. Nekem így működik:) Az én gyerekeimnek részük volt az aktív időszakomban is, biztos vagyok abban, nagyon komoly sérüléseket szenvedtek. Azt is tudom, örökös bűntudattal és szégyennel sem élhetek. Most láthatnak egy másmilyen életformát, már egy jó ideje és lassan talán visszajön a bizalmuk felém és valamiféle biztonságérzet is:) Ebben reménykedek. Nem bántom magam, mert a betegségemről nem tehetek, viszont nem is bújok mögéje, igyekszem azt a bizonyos középutat megtalálni és megtartani életem minden területén. Persze ezt nagyon nehéz, viszont kivitelezhető:) Üdvözlettel:

#92 2004. 08. 29. - 19:37:49

Szia Örülök, hogy nem bántódtál meg a vélemény különbségen. Nos, abszolút egyetértek abban, hogy a legrosszabb a tagadás. Igen, el kell jutni oda, hogy az ember elismerje, hogy beteg. Ki tudja mondani azt, hogy igen, én iszom. Én is alkoholista családban nőttem fel. Sajnos az én anyukám nem ismerte el sosem, bár próbáltam szembesíteni vele, sikertelenül. 4 éve ment el. A barátném is az A-ban kezdte, most már Isten vezetgeti az útját teljes egészben. Viszont a férjem nem járt sehova. Én megtértem és ez őt is megérintette. Talán az fogta meg, hogy ápolom a már szétesett házasságunkat és igyekszek kedves lenni a már rég megutált alkoholista férjemhez. Hamarosan ő is a gyülekezetben találta magát és Isten kezébe tette az életét. Egy napon aztán rosszul lett a piától és utána azt vette észre, hogy csak telik az idő és nem kívánja, nincs szüksége rá. Igen, mi szikla szilárdan hiszünk benne, hogy Isten meg tud gyógyítani. És ebben az esetben csak Ő az egyetlen aki ezt megteheti. Szabad 8 éve. Szabad arra, hogy ne igyon, mert nem az alkohol az úr. És szabad arra is, hogyha akar, egy jó kis ebéd után megigyon egy üveg sört. Nincs benne félelem, mert tudja, hogy amíg az Úrral jár, biztonságban van. Én sem aggódom. Nem aggódom a gyerekeim miatt sem, teljesen más szellem benben nevelkednek. Megjegyzem a nagyobbik tudja, hogy miben halt meg a mamája, a kisebbik meg még kicsi ehhez a témához, de ő is meg fogja tudni. El fogom mondani, de azt is, hogy miként működik ez a dolog és, hogy van megoldás is. Nyilván az a cél, hogy ne kerüljenek bele, de az igazságot tudniuk kell, jobban mint másnak. Talán megbotránkoztattalak, bár nem akartam. Egyszerűen őszintén akartam leírni, úgy ahogy én éltem meg. Egyik oldalon, ahol elvesztettem az anyukámat, pedig még csak 30 éves voltam. Másik oldalon, ahol az Istenbe és az Ő Igéjébe vetett hit győzött. Ezektől függetlenül érdekes a kiváncsiságom ez iránt az oldal iránt. Igaz? ;)

#93 2004. 08. 29. - 15:13:31

Szia:) Köszönöm a válaszodat, örömmel vettem! Tudod nagyon nehéz megérteni az alkoholizmust, úgymint bármelyik addikciót. Elmondom Neked, miért vallom, még ennyi idő után is azt, az én betegségemet alkoholizmusnak hívják. 1. Legelőször, csak akkor tudok a gyógyulás útjára lépni, ha nevén nevezem a betegségemet. Míg inni akartam, a tagadás fázisában voltam, tehát nem voltam alkoholista. 2. Az alkoholistának, tehát, nekem, mivel eszerint van összerakva, az a természetes, hogy iszik és természetellenes az az állapot, amikor nem. Tehát, a gondolkodásomat szükséges megváltoztatnom ahhoz, hogy ne kelljen innom, ne legyen iváskényszerem. És ebben segít az AA, a 12 Lépés. 3. Nekem, alkoholistának, szükséges emlékeznem arra, honnan jöttem. Ezt a mai napon sem szabad elfeljetenem, mert akkor visszarendeződik a gondolkodásom, és visszaeshetek és akkor tudom, meghalok. A legelső és legfontosabb nekem az, hogy ne múljon el úgy nap, hogy tudatosítsam magamban, nevén nevezzem a betegségemet. Meggyógyulni nem lehet, mert ez egy gyógyíthatatlan betegség, viszont szüneteltetni azt igen, mindig és kizárólag "Csak a mai nap" -ra:) Én alkoholista otthonban nőttem fel, nagyon jól tudom, mit jelent alkoholista hozzátartozójának lenni. A félelem érzést tanultam meg leghamarabb, aztán jött a folyamatos frusztráció, a megfelelés, és folyamatosan éreztem valaminek a hiányát. Ez a szeretet volt:( Létezik alkoholisták hozzátartozóinak is csoport, neve Al-Anon. Ide is jártam jó pár éven keresztül és egyetlen és legjobb barátnőmet itt ismertem meg:) Mivel az alkoholizmus családi betegség, a nem ivókból is később ivók lesznek, még akkor is, ha sosem fogták meg a poharat, mert az alkhoholizmus szimptómái, rajtuk is jelentkeznek. Üdvözlettel:

#94 2004. 08. 29. - 08:46:53

Szia! Rendszeresen figyelem ezt a témát, bár magam nem iszom. Sőt, görcsösen nem. Talán mert én "csak" hozzátartozó vagyok. Voltam. Neked mindenképpen szeretnék gratulálni, fantasztikus. Akármennyire ismeretlen vagy a számomra, engem mindíg örömmel tölt el, ha valaki szabaddá válik. Van egy kedves barátnőm, aki ugyanezzel a módszerrel indult el, mint Te. Kértem őt, hogy ne mondja azt, hogy ő alkoholista, hiszen már nem az. Én hiszek abban, hogy ebből meg lehet gyógyulni, teljes szabadságot lehet nyerni. Isten az, aki megszabadít. És akit Ő megszabadít, az valóságosan, teljesen, végérvényesen szabad. Fontos dolog számomra az is, amit kimondunk. Gondolj csak arra, hogy milyen meghatározó, akár súlyos lelki problémákat is tud okozni valaki életében a sok-sok kritika, lekicsinylés, vádaskodás. Sokszor egész életünkben végigkísér. Tehát fontos, hogy pozitívan beszéljünk, mert a szónak teremtő ereje van. Mégegyszer gratulálok neked. :d esveg

#95 2004. 08. 23. - 19:01:09

Alkoholista vagyok, egy olyan alkoholista, aki sok évig ivott és tíz évnyi ivászat után tudta csak abba hagyni. Magamért, nem családért, gyerekekért, úgy nekem nem ment. Nem egyedül tettem, mert úgy sem ment, hanem kértem segítséget, először orvosit, azután egy 12 Lépéses önsegítő programban gyógyulok ma is:) A mai nappal együtt, tíz éve, nyolc hónapja, és nyolc napja nem kellett alkoholt innom. Azért regisztráltam magam, mert látom, másnak is van ezzel a gyilkos kórral problémája, és szeretném elmondani, nem szükséges belehalni az ivásba sem a még aktív ivónak, sem a hozzátartozóiknak. "A JÓZANSÁG NEM EZOKNAK VAN AKIKNEK SZÜKSÉGÜK VAN RÁ, HANEM AZOKNAK AKIK AKARJÁK:" Ez a mottóm, ami nem jelenti azt, csakis akaraterővel abba lehet hagyni az ivást. Az kevés ehhez, nagyon kevés. Megpróbáltam, nekem csak azzal nem sikerült. :)


  • 5 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: