Házipatika fórum: Visszatérő orrpolip - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 41 Oldal +
  • « Első
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • Utolsó »

Visszatérő orrpolip

#461 jaws46 2007. 06. 26. - 09:15:00

Üdvözlet Mindenkinek! Már elég régen írtam ide a fórumba, de most megteszem. Engem már elég sokszor műtöttek, s tavaly nyáron nemcsak az orrüregemet, hanem az arcüregemet is kipucolták. Ez pont egy éve történt. Azóta volt egy újabb műtétem tavaly szeptemberben de az csak egy helyi érzéstelenítéses orrpolip műtét volt (én csak interaktívnak hívom). Nem is ez amiért valójában írok, hanem az, hogy azóta nem műtöttek újból, s jól is vagyok. Én is kipróbáltam már x féle gyógymódot, gyógyszert, spray-t, de mindig kiújúlt. Tavaly tavasszal váltottam orvost, aki a hagyományos orvoslás mellet kínai gyógyászattal is foglalkozik, s Ő említette, hogy kipróbálhatnám a kínai gyógyászatot is, hátha segít. Benne voltam, hisz veszíteni valóm nem volt. Tehát tavaly szeptember óta járok akupunktúrára, valamint indőnként kajázok hozzá bogyókat is amik kínai gyógyfüvekből vannak. Egyszóval mióta ide járok jelentősen javult az állapotom, érzem a szagokat, s normálisan kapok levegőt. Jó nem mindig tökéletes az állapotom, de az életminőségem sokkal jobb mint az ezt megelőző években! Mindezzel csak azt akartam leírni, hogy ne csak a nyugati orvoslásban próbálkozzatok, hanem merjetek nyítni másfelé is. Nekem eddig bejött. Üdv, jaws46

#462 zuli 2007. 06. 20. - 10:54:23

Sziasztok Poliposok! 2 hete volt a műtétem és azt szeretném megtudni, hogy normális dolog-e hogy mostanában éjszaka eldugul az orrom és még szép nagy vércsomó jön fújáskor? Teljesen be vagyok már pánikolva, lassan nem bírom saját véremet se nézni. Köszi előre is! Zuli

#463 Fesses_Dorottya 2007. 06. 13. - 05:14:28

Hát igen. Szívószál... Ez valóban egy nagyon hasznos tanács... :-P A nélkül szinte képtelenség inni. Aki megy műtétre, mindenképpen vigyen magával... Hát, szerencsére nekem mindig "felismerték" a polipot. Bár egyszer volt olyan, hogy úgy mentem be kórházba, hogy mondtam a dokimnak, épp hogy csak bekukkantok az orromba, és rendesen látszik a polipom. De nem akarta elhinni nekem. Akkor még egész kicsi voltam, és abban bíztam, ha már ennyire elöl van, talán kifújhatom, és akkor majd nem kell elmennem műtétre! :d Fiatal, és naív... :) Nos, hát akkor előre is mindenkinek sok sikert kívánok a műtéthez. (Vagy mit is szokás ilyenkor mondani...)

#464 2007. 06. 08. - 12:09:17

SZÉP KIS KÉP.ÖRÜLJ NEKI ,HOGY ÉSZREVETTÉK A POLIPODAT!!!ENGEM 1 ÉVIG ARCÜREGGYULLADÁSSAL KEZELTEK ,NEM PEDIG POLIPRÓL.MIRE KIDERÜLT ,HOGY POLIPOM VAN JÓRA +NŐT-AZ EGÉSZ JOBB OLDALT ELLEPTE ÉS ÁTAKART MENNI BALRA + FELFELE A HOMLOKOMBA...

#465 2007. 06. 08. - 12:05:56

AKINEK MOST LESZ MŰTÉTJA AZ VIGYEN MAGÁVAL SZÍVÓSZÁLAT , MERT KÖTÉSSEL AZ ORRODON NEM TUDSZ INNI!!!CSAK A GÉZ....

#466 2007. 06. 08. - 12:04:00

NEKEM A HARMADIK MŰTÉTEM LESZ.AZ ELSŐ ALTATÁSOS VOLT ÉS NEM FÁJT , A MÁSODIK ÉRZÉSTELENÍTÉSSEL ÉS AZ SEM FÁJT.ENGEM EGYEDÜL AZ BOSSZANT,HOGY MIÉRT NŐ KI ÚJRA ÉS MIRE ÉRZÉKENY AZ ORROM.A SPRAY-K NEM SOKAT ÉRNEK...A TELFAST GYÓGYSZER AZ JÓ VOLT,JA ÉS DRÁGA+ CSAK SZAKORVOS ÍRHATJA KI.ÉN BIOPAROX ÉS NASONEX VAGY MI ORRSPRAY-T FÚJOK NÉHA.AZ ESTE A LEGROSSZABB-NEM KAPOK LEVEGŐT MERT A POLIP IS LEFEKSZIK ALUDNI ÉS ÍGY ELZÁRJA A LÉGUTAT, REGGELRE KISZÁRAD A SZÁM ÉS NEKEM IS VANNAK KÖHÖGŐROHAMJAIM +HÁNYINGEREM.A FOGMOSÁS PEDIG REGGEL A LEGNEHEZEBB-SEHOL NEM KAPOK LEVEGŐT...

#467 Fesses_Dorottya 2007. 06. 06. - 17:36:46

Nos, engem eddig csak altatással műtöttek eddig. Így én csak erről tudok "mesélni". Az első műtéteimnél roppant kómásan ébredtem. Fájdalmaim voltak (legalább is ahogy azt a szülőktől hallottam, mert én magam már alig alig emlékszem rá). De évről élvre minden egyre elviselhetőbb volt. Most már egész frissen ébredtem. Ha civilben lettem volna, senki meg nem mondta volna rólam hogy frissen műtött vagyok. :) De nem győzöm hangsúlyozni, hogy a műtét és minden ami ezzel jár, az emberfüggő. Nem lehet tudni, hogy ki hogyan ébred majd fel műtét után. Vagy hogy lesznek-e fájdalmai. Ez mindenkinél más és más. Kiskoromban szörnyű dolgokat kellett megélnem, mert hatalmas tampont tömtek az orromba, amit ha kihúztak úgy ordítottam, hogy az egész kórház beleremegett. De csak hogy mindenkit megnyugtassak, azóta sokat változott minden. Nekem ez a legutóbbi műtét fel sem fogható műtétnek. Az orrvérzésen kívül semmi kellemetlenség nem történt. :)

#468 Levis76 2007. 05. 30. - 23:40:29

Igen ez lenne az első műtétem.. ígértem egy képet a jelenlegi állapotról.. :) Íme... Az a gáz, hogy a arcüregeim is nagyon telivannak... ezért tartok a dologtól...

#469 2007. 05. 30. - 23:00:47

hello! Nekem most monták hogy polipom van, bár eddig nem vettem észre, sose fájt a fejem miatta és légzési gondjaim sincsenek. Viszont olvastam rémtörténeteket arrol hogy mien veszélyes tud lenni ha nem műtenek azonnal, ráadásul félek a helyi érzéstelenytéstől, mert sok rosszat lehet olvasni róla, csakúgy mint az altatásról. Én személy szerint jobban szeretném átaludni, de nemtudom h ez mennyire lenne veszélyes. A kérdésem az lenne hogy az altatásnál mit takar az hogy lassabb a regenerálódás, mennyivel tart tovább?

#470 Fesses_Dorottya 2007. 05. 30. - 12:05:02

Szia Levis76! Nos tudod, ez minden embernél más és más. Igen, vannak akiknek nincsenek légzési problémái, akiknek nincsenek komolyabb panaszai. És olyan is akad, akinek nem nő vissza. Nem egy olyan embert ismerek, akinek úgy 2-szer, 3-szor volt csak orrpolipműtétje, és évek óta nyomát sem látni orrpolipnak. Persze van akinek visszanő, de a legtöbb embernek 1-2 műtét után kiég. És csak azért nem kivetetni, mert úgy is visszanő... Nem lehet erre hivatkozni! De szerintem ezzel Te is tisztában vagy. :p Engem 3 éves koromtól fél évente műtöttek, most évente műtenek, még is azt mondom, hogy nekem ez jobban megéri. Így legalább egy évig tünetmentes vagyok. És bár a kezdőknek ezt hiába mondom, de annyira azért nem vészes egy ilyen műtét. Illetve ez is ember, és polipfüggő. De legtöbb esetben egyáltalán nem vészes... És Neked ez lenne az első műtéted? ...

#471 Levis76 2007. 05. 18. - 14:27:02

Hali coldweek, elnézve a te polipos CT-det kicsit elgondolkoztam mi is lesz velem a műtét alatt, ha egyszer tényleg rászánom magam.. Ugyanis nekem tegnap lett kész a CT és a bal oldalon a szem alatti üreg nekem teljesen tele van, a jobb oldalon pedig kb félig. :'(' Az orrüregem nagyjából rendben van... legközelebb feldobok egy képet én is :) Mondjuk nekem először egy éve mondták, hogy polipom van a Bp. Szabolcs utcai kórházban, de nem vágtam bele.. Most a Péterfy S. kórházban csinálták a második CT-m (egy hétre kaptam időpontot és az eredmény 2 órán belül a kezemben volt..) Sajna/szerencsére most sem tudok/merek belevágni, majd augusztusban talán. Addig kaptam valami Nasonex nevű spray-t.. Érdekes, hogy nekem semmi levegővételi problémám nincsen, csak állandó megfázás jellegű tünteim vannak, és ha komolyabban megfázok, akkor aztán hetekig - hónapokig eltart mire rendbe jövök teljesen. Itt pesten melyik kórházat ajánljátok, vagy menjek haza Debrecenbe?? Azon is gondolkodom, hogy minek megműteni, ha utánna úgyis visszanő?? Meg kellene találni az okot először, nem?

#472 kayi 2007. 05. 16. - 22:03:26

Sziasztok! Sokan írjátok, hogy a műtét előtt már alig kaptok levegőt. Én Rhino sprayt használok kb. 1 éve, ez lelohasztja ugyan a nyálkahártya duzzanatot, de utánna én sem kapok levegőt. Nektek orrspray után is be volt dugulva az orrotok? Tudom, hogy nem szabadna használni (max. 5 napig!), de eddig nem mertem dokihoz menni. Szerintetek mekkora kb. az a polip, amit kisméretűnek tartanak? Az orrpolipot lehet közvetlenül az orr belsejében is észlelni, vagy ezek fentebb alakulnak ki? Őszintén örülök ennek a fórumnak, mert a hozzászólásokat olvasva, most már biztosan megakarok én is szabadulni a polipoktól. Erről eddig nem is akartam tudomást venni. Nem tud valaki véletlenül egy dunaújvárosi kedves, aranyos, "fájdalommentes" orvost ajánlani? Előre is köszönöm a segítséget! Ircsike

#473 Fesses_Dorottya 2007. 05. 16. - 18:59:02

Kedves Szigethi! :) Magam is tenyésztő vagyok! :-D Én is jól nyomom az ipart! Én is nem rég voltam a 14. orrpolipműtétemen. Most vasárnap engedtek haza. Bár bevallom én nem harcoltam ennyit érte, hogy többet ne nőjjön vissza ez a fránya nyolccsápú! Én össz két dokihoz jártam, és már bíztatni sem nagyon mernek. Évekig mondták hogy kiég, stb. De most már inkább csak halványan reménykedünk! De engem már nem is nagyon zavarna. Megműthetnének még vagy 100-szor is. Most már nem parás. Meg nem is nagyon szokott már lenni semmiféle komplikáció! Csak úgy tudom, hogy a felnőtteket nem altatják, és már csak két és fél évem van addig. Ha addig nem múlik el, belegondolni sem merek mi várhat rám. Bár lehet hogy még ahoz is hozzá lehet szokni. Nem tudom! Az ok amiért végül is úgy döntöttem, hogy írok neked, az az, hogy beszélni szerettem volna vkivel, akinek épp ilyen reménytelen a helyzete. Lássuk be, akár mivel is próbálkozhatunk... :-S De tény, hogy orvosfüggő a dolog. De én nem is akarom hogy mindig más és más műtsön meg. Nem tudom ki milyen alapos, de szeretem a dokimat! Nem tudom, hogy ez a kis üzim mennyire lett összefüggő, de itt és most félbehagyom, mert rohannom kell! :) :) :) Üdv.

#474 Fesses_Dorottya 2007. 05. 15. - 17:42:08

Sziasztok! 3. orrpolipműtét??? Őszinte részvétem! Az első párat nagyon nehezen vészeltem túl, de mondjuk akkoriban még elég kicsike voltam. Most 15 éves vagyok (szeptemberben töltöm be a 16-ot) és a lehető legkomolyabban mondom nektek, hogy engem vasárnap engedtek haza, most volt a 14. orrpolipműtétem! Nem!!! Nem írtam félre! 14. Kérem a jelentkezőket, akinek ennél több volt! =) Én már csak három napig voltam bent! Első nap műtét, második nap tamponhúzás, harmadik nap go haza! Nálam ez már csak így megy, persze csak ha nincs semmi komplikáció! Üdv mindenkinek Dóri

#475 2007. 04. 22. - 18:02:08

Sziasztok! Én ma jöttem haza a 3. polipműtétemről az utolsó 6 éve volt már, de már évek ota halogattam. Nekem még a tépkedős endoszkópós módszerrel csinálták, és 5 napot kellet korházban (Uzsoki) maradnom. 1. nap csak hogy ott legyek és megcsinálják az adminisztrációt, 2. nap a műtét, 3. nap kivették a tomponokat, 4. nap már mehettem volna, de a tampon kivételnél a szokásosnál erősebb volt a vérzés így ráhúztak még egy napot. A legrosszabb az egészben a hosszú unalmas korházi tartózkodás volt. A műtét közben fájt amikor már nagyon mélyen dolgoztak de arra a pár percre elviselhető volt. Nekem előtte nem volt egyáltalán szaglásom, most sincs még igazán. Remélem mire a hegek begyógyulnak renbejön az is. Bár a doki azt mondta hogy az nem biztos hogy rendbe jön. Az előző műtétem után nagyszerű élmény volt, amikor hosszú évek után ismét éreztem szagokat. Csatoltam CT képet a fejemről, ahol a legjobban látszik a polip, mellé meg egy polip néküli képet (Forrás: http://www.picture-n...om/ct/index.htm ). Annak ellenére hogy a két fej tulajdonosa nem ugyan az, a különbség egyértelmű: Az orrüreg felső részét teljesen kitöltik a polipok. Nekem két hónap telt el mikor a dokiak mondtam hogy meg akarom csnáltatni, és mire be tudtam feküdni a korházba. Csak a CT előjegyzés több mint egy hónap volt. Éljen az egészségügyi reform. Üdv! coldweek

#476 2007. 04. 02. - 12:10:02

Szia! Mit vársz tőlünk, miben segítsünk? Ha nem fogászati probléma, akkor javaslom, hogy keress fell egy fül-orr-gégész szakorvost, aki megvizsgál és útbaigazít.

#477 2007. 03. 30. - 17:56:59

help!

#478 2007. 03. 28. - 15:32:06

Hellosztok! Nem tudom hogy mi lehet az orrommal!Az van hogy az egyik orrlyukam mindig elvan dugulva,valamikor kevésbé vmikor többnyire,hiába használok orrsprayt,kitisztul,de utána megin termelődik. Emellet az a nagy gond hogy a lehelletem mindig kellemetlen. Az érdekel hogy vajon ettől van?Mert a fogorvosom azt mondta hogy nem fogászati probléma van.Hiába mosok többször is fogat,kevés ideig lesz friss a lehelletem,vagy rágozom akkor is egy ideig.Nagyon rossz:S:(.Muszály ellene tennem valamit. Ha tudtok segíteni,tanácsokat adni megköszönném:) Hello!

#479 2007. 03. 23. - 14:09:40

Köszi az infókat. Nekem is a váladékozás volt egy ideig a problémám, de az orvosom felírt valami gyulladáscsökkentő/allergiaellenes gyógyszert és azóta csak ritkán váladékos az orrom. Amúgy zuhanyozás, vagy fürdés után a gőz hatására sokkal könyebb az orrfújás, azt követően pedig a sprayt a polipra lehet fújni, nem a "takonyra". Kellemes hét végét

#480 2007. 03. 22. - 11:37:55

Szia! Először is állandóan folyt az orrom. A dugulás is megvolt. Sokszor csak szívni tudtam, fújni nem. Baromi idegesítő volt, hogy éreztem az orromban a váladékot, de csak hosszas próbálkozás után tudtam kifújni. Miután a váladék nem tud rendesen ürülni, arcüreg, homloküreg gyulladást is okozhat. Ez szerencsére nem következett be, viszont éjszaka lefolyt a garatomra, ami miatt ébredés után heves köhögő rohamaim voltak. Ráadásul allergiám is van, ami a polip térnyerésével súlyosbodott olyannyirra, hogy elkezdtem fulladni. Az évek óta kordában tartott allergiám olyan szintre jutott, hogy sprayt kellett belélegeznem naponta többször is, hogy rendesen kapjak levegőt. Egyszóval elviselhetetlenné vált, így muszáj volt operálni. Azóta ezek a panaszok egy csapásra eltűntek.


  • 41 Oldal +
  • « Első
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • Utolsó »
  • Nem szólhatsz hozzá ehhez a témához.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: