Házipatika fórum: Családtagok - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 11 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • Utolsó »

Családtagok

#81 zsusa 2009. 05. 14. - 18:08:47

Szia Erzso! Drága férjem a hétvégén jön talán haza a kórházból. A testvére utolsó stádiumos rákbeteg, eddig én kísértem az útján én ápoltam. A javulásra semmi remény, szemfényvesztés volt az egész. Bebizonyította, be tud rúgni az elvonó alatt is. Rossz kurva pedig mindenütt akad. Elmenni a háztól nem akar, nagyon jó neki, mert van még aki kimos, főz rá. Csak azt nem tudja, hogy nem sokáig fogom csinálni. Egyre inkább érlelődik a döntés, hogy bármi áron, de megszabadulok tőle. Veszik mindenem, amit megszereztem, de a lelki nyugalmam többet ér. A gyerekek felnőttek, szakma van a kezükben. Ideje váltani. Elválni csakazért nem fogok. Már bejelentettem, hogy költözöm, egy kicsit meghökkent. Hova? Bemondtam kapásból az első városnevet, ami eszembe jutott. Azóta látható mennyiségben nem iszik. A házicselédet nehéz pótolni. Főleg aki minden rigolyáját ismeri. Az órabérek is igen magas a jó bejárónőnek. Tedd meg te is az első lépést! Az a legnehezebb! Zsusa

#82 erzso56 2009. 05. 02. - 06:25:18

Szia Zsusa! Bocs, de tegnap, május elsején jártam itt a lapon, s látom, már rég írtál. Mi újság azóta? Kijött már a férjed a kórházból? És Te hogy bírod a bizonytalanságot? Mert egy alkoholista felesége soha nem lehet biztos semmiben. Tapasztalatból tudom, hogy egy biztos van az életemben, előbb-utóbb be fog rúgni. Naponta várom a csodát, naponta csalódok, s időnként, amikor mégis úgy dönt, hogy nem iszik annyit, és még ember módjára beszélni is lehet vele, már ajándéknak érzem. Egyetlen viszonylag szeszmentes nap elég ahhoz, hogy oldódjak a szorongásból, már kezdek felszabadulni, amikor másnap, harmadnap ismét minden elölről kezdődik. Amikor kevesebbet iszik, akkor bebizonyítja magának, hogy nem alkoholista, ennek tudatában iszik tovább. Egyáltalán nem tartja magát alkoholistának, így aztán nem is látja a segítség szükségességét. Csak az évek óta feleslegesen vívott harcokba belefáradva reménykedek, s keresem az utat, hogy mit tehetnék érte. Pedig tudom, én semmit! írj, ha van időd! Minden jót! Erzso

#83 zsusa 2009. 04. 05. - 19:47:01

Szia Erzso! A pszichológusokat át lehet rázni, mert csak fél füllel figyelnek a betegre. A paciens csak akkor beteg, ha az egyéb leletei is alátámasztják. Férjem menekül bátyja ápolása elől. a saját felelőssége elől, de nem tudom hova. Játsza a kisfiút, nem tud felnőni érzelmi oldalon. Nem tudom a feleség, anyuka szerepet játszani a durcás kisfiúval. Ha kijön az elvonóról, szerintem mindent ugyanott szeretne folytatni. De a folyóba nem lehet kétszer ugyanoda belelépni. Szerintem berögzött életfelfogásukká vált az ivás. A baráti köre kihalt, mindenki alkoholizmus és szövődménye miatt. Nem látja. Tehát marad minden a régiben. Remélem fogsz válaszolni: Zsusa

#84 erzso56 2009. 03. 31. - 13:45:53

Hali Kedves Zsusa! Rég jártam itt, és most örömmel olvasom, hogy elmegy elvonóra. És lám, amíg nem történik valami baj, addig nem számít sem gyermek, sem feleség, egyáltalán semmi és senki. De most, amint a saját bőréről van szó, egyből kezd gondolkodni. Igazad van, lehet ez az egész elvonó egy felelősség vállalás elől való menekülés. S utána mi lesz???? Kívánom neked és gyermekeidnek a legjobbakat, alkoholista mentes otthont, békét, boldogságot, szívből, szerettel. Én is sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy ugyan minek kell ahhoz történni, hogy belássa, abba kell hagyni az ivást. Mert amig nem történik valami nagyobb baj, addig megy minden a régiben. Persze lehet, hogy utána meg azért iszik, legalábbis arra fogja. Üdvözöllek Erzso56

#85 zsusa 2009. 03. 29. - 17:03:09

Sziasztok! Erzsi56! Mégis elmegy alkoholelvonóra. Lehet, hogy színjáték, és megússza a büntetést? Volt egy öreg autónk, amivel részegen fejreállt. A kocsi totálkáros, neki semmi baja. A részegek isten kötényében vannak? Jó lenne, ha kipottyannának onnan. zsusa

#86 papucska 2009. 02. 26. - 13:39:25

Sziasztok. Új vagyok itt,és bánatomra szeretnék valami "gyógyírt"kérni,ha persze van rá.Én nem alkoholproblémáról írok,szerencsére a családban nincs ilyen. Én édesanyám halálát nemtudom feldolgozni,lassan egy éve hogy "elment".... Nagyon szenvedek a hiánya miatt,nemhogy könnyebb lenne,ahogy múlik az idő,hanem rosszabb.Van két szép gyermekem,az egyik már nem velem él,a másik még kicsi,8éves,aki megédesíti mindennapjaimat.Sajna egyedül nevelem őt,és talán még emiatt is nehezebb édesanyám elvesztésztését feldolgoznom. Mit tudnátok tanácsolni nekem? Ildikó

#87 orig 2009. 02. 20. - 20:54:21

Kedves Karolin! Őszinte megdöbbenéssel olvasom drámai hozzászólásodat. Nagyon együttérzek Veled. Amin átmentél és átmész, az nem mindennnapi. Csak elismerés jár azért, hogy apukád mellett így kitartasz és szeretnél rajta segíteni annak ellenére, amit az alkohol művelt Veletek. Igen, az alkohol, és nem az apukád. Mert szerintem az apukád is áldozat. Amit csinált, nem ő csinálta, hanem a NAGY ELLENSÉG. Tudom, ez nem így látszik, amikor részegen látjuk (főleg) a szerettünket. Feltesszük a kérdést: Miért iszol? És ráparancsolunk, hogy ne igyál, akkor minden rendben lesz. És reménykedünk, reménykedünk... A Gonosz ott támad, ahol az ember a leggyengébb. Az alkoholistának előélete van. Nem csak ő akarta, hogy alkoholista legyen, hanem sajnos a természet is belejátszik az eseményekbe. A gemetikai tényezők és a szocializáció is felelősek azért, ha valaki alkoholista lesz. Ezzel nem védeni akarom az iszákosokat, csak azt akarom megerősíteni, hogy az alkoholizmus valamilyen szinten valóban betegség. És mint ilyet gyógyítani kell. Nos, ezt nem végezheti akárki. Ide szakemberek kellenek. Csodálatosan tiszteletreméltó, hogy mennyit próbálkoztál a segítség keresésével. Amikor biztosítalak, hogy a leírtak zömével maximálisan egyetértek, egy dolog megütötte a szememet, ami talán kicsit ellentmond az addig elmondottaknak. Mégpedig ez a mondat: De ha le akar szokni, akkor egyedül is megtalálhatja a lehetőségeket arra, hogy leszokjon róla. Ezzel nem nagyon tudok egyetérteni. Hiszen Te is mások segítségét kérted. Biztos vagyok abban, hogy a legjobb lelkiismereted szerint kerested a segítséget, és mégsem sikerült. Ez tragédia elsősorban Neked, de végülis az egész családnak. Én nem azt mondom, hogy könnyű ezen a sorscsapáson változtatni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem lehetetlen. Számos tiszta, absztinens, tünetmentes alkoholistát ismerek (magamat is beleértve). De megfelelő segítség nélkül egyikünknek sem sikerült volna megváltoztatni az életszemléletét. Mert erről van szó. Nem az ivásról kell leszokni és leszoktatni, hanem a teljes emberre tekintve az egész lelkivilágot, értékszemléletet, a világhoz való viszonyulást kell megváltoztatni. És ilyen szakember kell, aki ezt meg tudja csinálni a beteggel. Ezért nem megy egyedül. Mert a betegség természetéből adódóan az érintett nem lát ki önmagából. Kell pl. egy józan alkoholista, akire a beteg felnézhet. Vagy egy olyan szakember, aki még a gondolatát is ismeri az alkoholistának. Bármennyire is szeretted volna Te meggyógyítani őt, amikor szakembereket, terápiákat kerestél, akkor kimondatlanul is bevallottad magadnak is, hogy egyedül kevés vagy. Hogy nem Te vagy ez a gyógyító ember. Mert Te nem lehetsz az. Mert hála Istennek (bár tinédzser korodban kipróbáltad) soha sem voltál igazi alkoholista, és bármennyire is igyekszel, nem lehetsz soha példakép, mint józan és boldog alkoholista. (Ebben a gondolatomban az is benne van, hogy egy alkoholista egész életén keresztül az marad. Csak más kérdés, hogy soha többet egy cseppet sem iszik.) Nagyon sajnállak. Én viszont szeretnék KITARTÁST kívánni Neked. És még egy: semmi sincs véletlenül. Lehet, hogy gyermekeid életét mented meg apukád sorsából okulva. Nagyon köszönöm a Beszéljünk róla!!! topicon nekem írt gondolataidat és jókívánságodat. Isten áldjon.

#88 Karolin1976 2009. 02. 17. - 09:02:22

Sziasztok, új vagyok a fórumon, soha nem voltam még ilyen helyen. Sajnálom is! Milyen jó lett volna régebben, ha kibeszélhetem magamból a bánatom! Olvasgattam egy ideig a hozzászólásaitokat, mielőtt regisztráltam. Nagyon érdekes más tollából olvasni, hogy valamelyik családtagja alkoholista (nem mentem régre vissza, így kizárólag feleségek leveleit olvastam). Tudom, hogy nagyon rossz Nektek feleségként eltűrni, elviselni azt a tömény rosszat, ami egy alkoholista mellett kijut az embernek. Többen azt mondjátok, azért nem léptek végre ki belőle, mert társfüggők vagytok. De talán csak azért tartjátok ezt a legjellemzőbb tulajdonságotoknak, mert nem vagytok tisztában azzal, milyen következményekkel jár ez Rátok és főleg a gyerekeitekre nézve! (Amikor viszont majd meglátjátok, akkor már nem tudjátok visszacsinálni - vagy talán nem is fogjátok tudni, hogy az a baj, az a történés az alkoholista szülőnek (és annak eltűrésének) a mellékhatása.) Én egy alkoholista gyereke vagyok. Elmúltam 30 éves. Öcsém 9, én 14 éves voltam, mikor apám elkezdett inni. Keményen. Főleg töményet. Mindent végigszenvedtünk mellette. Sokszor megvert bennünket (Anyut is), de a legrosszabb a lelki terror volt. És a tehetetlenség érzése és az állandó megalázottság érzés. Mindig mi voltunk a hibásak. Mindenért. Öcsém kisgyerekként bármiről álmodozott, Apám mindig, mindenre azt mondta neki, "úgysem tudod megcsinálni". A mai napig nem hisz magában az Öcsém, holott elfogultság nélkül mondom, ritka jó esze van! Nincs önbizalma, önbecsülése, súlyproblémája van. (Jártam eleget ahhoz pszichológusnál, hogy tudjam, többek között ez is Apám életmódjával hozható összefüggésbe. Mint olyan sok minden más is.) Féltünk tőle. A testi erejétől és a fenyegetőzéseitől. Soha nem tudtuk, mi vár bennünket otthon. Könyörögtünk Anyunak, váljon el, hagyjuk ott Aput, költözzünk el. Anyu nem mert sokáig. Mert hogy Apu azzal fenyegetőzött, hogy akkor utánunk jön és megöli Anyut. A tehetetlenség az egyik legrosszabb érzés. Bár Apu nem dolgozott, de a fűtést 30 fokra tette. Mert hát "dolgoztam én már eleget". Volt, hogy olyan részeg volt, hogy hiába csengettünk, nem hallotta meg. Mi meg télnek évadján a garázsban összekuporodva aludtunk. És hiába akár a nagyszüleimhez is elmehettünk volna aludni, vagy a szomszédainkhoz is, Anyukám nem vállalta a szégyent. Ő is társfüggő volt és 8 évig eltűrte az eltűrhetetlent. Aztán az Öcsém azt mondta Apámnak, hogy ha mégegyszer kezet emel Anyura, hát ő megöli. Ez hatott végre. Na persze nem Apám ijedt meg, hanem Anyu. Attól, hogy a fiát lecsukják, ha valami kárt tesz Apuban. Így hajlandó volt végre elköltözni otthonról. Évekkel később vált csak el. Évekig lelkiismeretfurdalása volt. És belebetegedett a válásba. (Bárcsak megtette volna sokkal hamarabb!!) De hogy lássátok, mi jön ezután. Testvérem komoly drogfüggő lett. Amit rögtön szociális fóbiára vezettek vissza és azt mondta az addiktológus, hogy biztos benne, hogy alkoholista van a családban. Én depressziós voltam és komolyan ittam tiniként. (Elköltöztem még gimisként otthonról.) Anyu is depressziós volt. Mikor Anyuék is elköltöztek Apámtól, én meg nem bírtam elviselni, hogy Apám egyedül maradt (már annyira belém ivódott, hogy "az alkoholista beteg", hogy nem bírtam magára hagyni. Elmentem Apámhoz és immáron én magam akartam meggyógyítani. Mindenáron. Ennek 10 éve! És hogy mi minden történt ebben a 10 évben?! 6 év vegetálás, agyérgörcsök, agyvérzések. Könyörgés, hogy menjen el elvonóra ("de én nem iszom, kislányom!"), sokszor összevesztem vele, sokszor könyörögtem, hogy minden legyen olyan, mint rég, amikor még én voltam a szeme fénye. Nem lett. 4 éve volt a 4. agyvérzése és a 3. agyérgörcsön is túl van! Az utóbbi 4 évben anyagilag megengedhettem magamnak, hogy őt kórházból kórházba vigyem. Belgyógyászat, rehabilitáció hosszú-hosszú hónapokig. Fizettem neki ezen kívül heti 1-2-szer a magán gyógymasszőrt, a talpmasszázst, a beszédtechnika tanárt! (mert az utolsó rosszullétnél a hangszálai is sérültek) Azt gondoltam (mint már olyan sokszor), most majd minden megváltozik. Most majd nekem is rendes Apukám lesz újra. Nem lett. Újra és újra elkezdett inni. Újra és újra kapott egy utolsó esélyt. Újra és újra talált indokot inni. Korábban mindentudó, mindent megszerelni tudó férfi volt. Mára a butulás szakaszába lépett. Érszűkület van mindkét kezében, lábában, hasában. De nem műtik meg, míg dohányzik. Márpedig a dohányzásról nem mond le. Illetve arról sem. Ma már én vagyok a gondnoka. 2 éve. Akkor már túl volt a második öngyilkossági kísérleten. És persze iszik. Megint. Vagyis azóta is. 46 ezer Ft rokkantnyugdíja van. Fogadtam mellé egy magán gondozónőt. Elsősorban azért, hogy megmutassa neki valaki, hogy a 4 falon kívül is van élet, aki bevásárol, takarít, stb. Semmibe vette, ugráltatta. Apámnak nem adok a kezébe pénzt 1 éve. Csak a godozónőjének. Így tudtam kontrollálni, hogy ne igyon. Illetve azt hittem! 2 hete egy gondozóházban van. Én akartam, de végre beleegyezett. (Ugyanis hiába vagyok a gondnoka és azért a felelős, hogy az életminőségét fenntartsam, eszközt nem kapok a kezembe, hogy ezt megtehessem - csak akkor kell otthonba mennie, ha vállalja, mert a személyiségi jogai az alkoholistának is vannak. Még akkor is, ha önveszélyes.) Akkor szakadt el a húr, amikor kiderült, hogy amikor kéthetente nagybevásárolok neki, ő azt nem megeszi és nem elhasználja, hanem elcseréli alkoholra. Hát igen, ide süllyeszti az embert az alkohol. És most megtudtam, hogy a gondozóházban is iszik. Mert mondta a gondozóknak, hogy ő naponta 1 liter bort szokott inni. Így nem merték megtenni, hogy napi 2 decit ne adjanak neki ebéd után. És mindezek után ha én ezt letiltanám, még Apám azt mondaná, akkor ő nem marad a gondozóházban és hazamegy. Én meg törhetem az agyam, hogy akkor mi lesz. És folyamatosan attól félek, hogy újra öngyilkos lesz és mi van, ha akkor sikerül is neki, nekem lenne lelkiismeretfurdalásom. Hát itt tartunk most. Talán a társfüggő házastárs "apafüggő gyereke". Dióhéjban: Anyukám egyedül ugyan, de kiegyensúlyozott és boldog. Öcsém évekig keményen drogozott, de már 6 éve teljesen tiszta. Mérhetetlenül büszke vagyok rá! Mondanom sem kell, egyikünk sem iszik alkoholt. Bár Öcsém nem tartja a kapcsolatot Apuval, a mai napig nem lehet még említeni sem az Aput előtte. Imádom az Anyukámat, ő a legjobb barátnőm. De jó lett volna, ha Anyu elválik Aputól már pár hónap alkoholizálás után és nem bízott volna abban, hogy majd a szerető családot fogja értékelni. Bárcsak elhagyta volna, hogy mi ne éljük át ezt a sok-sok sokkot és ne kellene cipelnünk ezt a lelki terhet egy életen át! Ha alkoholista "akar" lenni valaki, amellett hiába van társ, az alkoholistává válik. De ha le akar szokni, akkor egyedül is megtalálhatja a lehetőségeket arra, hogy leszokjon róla. Ma azt gondolom, hogy biztosan nem tűrném el, hogy a párom rendszeresen igyon. Akkor sem, ha lenne gyerekünk. Sokan a gyerek miatt nem válnak el (illetve erre hivatkoznak). De nincsenek tisztában azzal, hogy mit okoznak ezzel a gyereknek. Az alkoholistán látszik, hogy be van rúgva. A gyereken nem látszik, hogy alakulnak ki benne lassan a visszafordíthatatlan folyamatok a lelki terror által. Sajnos. Mert ha látszódna, sok Anya talán előbb meghozná a nehéz döntést. Inkább nélkülözzön anyagi javakat a gyerekem, mint hogy végig kelljen élnie az alkoholizmus poklát! Nemrég ajánlotta nekem egy pszichológus barátom Susan Forward könyvét. MÉRGEZŐ SZÜLŐK a címe. Nagyon jó könyv, hatalmas felismerésekkel teli, megkönnyebbülős. Ajánlom Nektek, ha még nem olvastátok. És a felnőtt gyerekeiteknek is. Hogy tudják, nem azért nincs önbecsülésük, önbizalmuk, mert valóban csúnyák és rosszak, hanem azért, mert alkoholista az apjuk. És még sorolhatnám.. (Másik jó könyv H. Harsch "Kiút az alkoholizmus rabságából". És az "Emberi játszmák".) Újraolvasva kicsit kusza a levelem. Nem írom át, így dőlt ki a szívemből. Bár érzékeny ez a terület mindenkinek, de semmit nem rossz szándékkal írtam. Bár többször elkezdtem most is leírni Nektek mentségeket az Apám alkoholizmusára, de minden esetben kitöröltem. Mert hát lássuk be, oka mindannyiunknak lenne arra, hogy alkoholista legyen és felejteni tudjon. És NEM úgy búcsúzom, hogy KITARTÁS! Karolin

#89 torpinduri 2009. 02. 01. - 14:53:02

Nem értem, miért nem javasolta. Az elmúlt évben huzamosabb ideig voltam kénytelen (a megfogalmazás nem a legjobb, mert szerettem ott lenni) élvezni a Nyírő pszichiátriájának vendégszeretetét. Nem alkoholistaként, de velük is találkoztam, megfordultak páran a szomszédos szobákban. Ennél jobb helyet ajánlani sem tudok. Az orvosok remekek (persze kivételek mindenhol vannak), a nővérek lelkiismeretesek, még a takarító személyzet is kedves és tisztelettudó a betegekkel, nem tekintenek minket bolondoknak. Csak ajánlani tudom!

#90 marythomas 2009. 01. 14. - 14:51:18

Sziasztok! Gondolom mondanom sem kell,hogy az ünnepek az alkohollal együtt teltek,de most már olyan szinten iszik a férjem,hogy napi 1liter vodka.Elöző leveleimben már írtam,hogy nem emészt a gyomra és cukorbeteg,ezenkivül 11 hasnyálmirigy gyulladása volt és csak 35 éves. Most eljutottunk odáig,hogy ultimátumot kapott és hajlandó lenne befeküdni egy rehabilitációs intézetbe.Itt szeretném a segítségeteket kérni,hogy ki ismer olyan helyet ahol kezelésbe vehetik,most azt hiszem ez az utolsó lehetősége mert nagyon rosszul néz ki.Én a Nyírő Gyula korházban tudok egy ilyen helyet,de valaki nem javasolta.Kérlek segítsetek!Köszönöm!

#91 erzso56 2009. 01. 03. - 17:38:11

Szia Zsusa! Üdvözöllek, kedves Zsusa. Szívesebben köszöntenélek valamiféle örömtelibb helyen, de hát ez van. December utolsó munkahetében kértem a férjemet, hogy menjen orvoshoz, vegyen részt kezelésen, de csak azért nem nevetett képen, mert oldalra fordult. Megpróbált nem inni, de képtelen rá. Egyszerűen gyenge hozzá. Képtelen a kocsma mellett elmenni. Képtelenség felnyitni a szemét, hogy ez már kezelésre szorul, egyedül nem fog bírni az alkoholizmusával. Mert hát egyedül tudnak inni, de leszokni már nem. Vagyis nagyon kevesen. Aztán három nap múlva egyszerűen rákérdeztem, hogy hajlandó-e orvoshoz menni, mire kijelentette: NEM! Az ünnepek alatt keveset ivott, de ma már az ideges elvonási tünetek jelentkeztek. Már latszik, hogy alig várja, hogy mehessen dolgozni, mert akkor nincs úgymond felügyelet alatt. De én is unom már ezt a gyerekfelvigyázást. Amikor szeretnék vele normálisan beszélni, való igaz, el sem jut a tudatáig, látszik rajta, azért, mert nem is akarja, kizárja még a lehetőségét is, hogy a hozzátartozók figyelmeztetését, gyerekek kérését meghallgassa, s az el is jusson hozzá. És nem akarlak elkeseríteni, de nem is fog elmenni orvoshoz. Látom, hogy ha a leszokásról beszélünk, egyetlen dolog foglalkoztatja: mi lesz vele, ha nem iszik? De tenni, semmit nem tesz. Húzza az időt, néha kevesebbet iszik, hogy betömje a számat, aztán jöhet a kötelező mennyiség. Üdv Erzso

#92 zsusa 2009. 01. 02. - 20:27:17

Szia Erzso56! Egy újabb sorstársad vagyok. A férjem nekem nem ismeri el, hogy alkoholbeteg, más betegségekbe menekül. Sajnos én is társfüggő vagyok, bár a gyerekek felnőttek, válni nem tudok, nincs hová mennem. Azt hiszem, ez sokunknál így van. Józan időszakában próbáltam vele beszélni, de láttam, a jó szó a tudatáig nem jut el. Ezzel a betegségével orvoshoz nem akar menni. Zszsa

#93 marti9 2008. 11. 29. - 22:14:16

Kedves Aktucs! Kérlek, ha lehet írd meg hol van eza rehabilitációs intézmény, mert én is hasonlót keresek az apukámnak! Köszönettel:márti

#94 marti9 2008. 11. 29. - 22:11:29

Kedves Mindenki! Én a segítségeteket szeretném kérni abban, hogy az országban hol van olyan rehabilitációs hely alkoholistáknak, amely nem a hagyományos kórházi ellátáson alapszik!Az egyik kedves felhasználó (Aktucs) írásában olvastam, hogy férje túl van egy ilyen sikeres kezelésen! Kérlek Benneteket, ha tudtok segíteni, írjatok! Köszönöm

#95 marythomas 2008. 11. 21. - 18:44:09

Kedves erzso56! Köszönöm együttérzésedet,de el kell mondanom,hogy nem tudom azt mondani beletörödtem...és nem is akarok.Habár kicsi korom óta ebben nőttem fel,mert sajnos az apám is piált rendesen,de ő egy fokkal rosszabb volt,mert verte az anyámat,állandóan rettegtünk.Ezért menekültem el otthonról és mentem férjhez olyan korán,18éves voltam.De én nem szeretném ha az én gyerekeim is ebben nőnének fel.Sokat gondolok a válásra,de félek egyedül a két gyerekkel.Biztosan jobb lenne mint állandó rettegésben élni.Nem verekszik csak gyakran van rosszul,és mindig attól rettegek,hogy meghal a gyerekeim szeme láttára,de én sem szeretném látni,nekem elég volt a 16év alkoholizmusa erre is félelemmel gondolok vissza,nemhogy még látni,hogy a kezeim közt hal meg.Sosem heverném ki.Olyan szép gyerekeink vannak és egészségesek,lassan két éve építkeztünk csinos otthonunk van és én sem vagyok egy csavargó tipus könyörgöm mi nem jó neki?Sok embernek nem adatott meg ennyi szép ami neki van és ő eldobja.A nagyobbik lányom nagyon a szívén viseli,hogy az apja sosem jön velünk sétálni,vagy nem megyünk sehová igy együtt négyen és nekem a szívem szakad meg.Annyira fáj ez az egész,de teljesen tehetetlen vagyok,akár mit csinálok csak olaj a tűzre.Üdv.

#96 erzso56 2008. 11. 20. - 21:06:56

Szia Marythomas! Látom vagyunk itt sorstársak rendesen. Én is pont azzal küszködök mint Te, és még oly sokan, egy alkoholista férjjel. A tagadás, a folyamatos hazudozás, az intimitás hiánya(no sex), társasmagány stb. ez mind előbb utóbb felemészti a kapcsolatot, s az egészséget is. Tehetetlenségemben én is olyan dühös tudok lenni, hogy meg tudnám folytani. Ráment az egészségem, mégis még mindíg segíteni akarok rajta, de nem lehet. Ha ő nem akarja, akkor minden igyekezet hiábavaló. Úgy látszik a férjedre az egészség károsodása sem hat, mindegy csak ihasson, ha gyógyszert eszik azt is piával veszi be. Nem vagyok szakember, csak egy tapasztalt alkolista feleség, de nem sok reményt látok. Valamiféle nagy csoda kellene ahhoz, hogy lemondjon az italról. Olyan fiatal vagy még! S ott a két gyerek. Tanácsot nem osztogathatok, mivel változtatni nem tudtam a helyzetünkön, sosem váltam el a férjemtől, pedig az utóbbi hat évben szinte havonta porondon volt a válás. S bizony ma is ezt látom a legcélravezetőbbnek, és egyikünk sem képes megtenni az első lépést. Mindketten társfüggők vagyunk. Olyan az, mintha egy dróttal kötöznének meg, szabadulni szeretnél, de bele vág az ember húsába. Most dolgozok azon, hogy a depiből kimásszak, s legyen erőm megtenni. Nálunk már nagyobbak a gyerekek, de ők is ebbe nőttek sajnos. Ettől most nem lettél okosabb, valójában a mélységes együttérzésemet szerettem volna hozzád eljuttatni. A legjobbakat kívánom neked és a drága kis gyerekeidnek.

#97 marythomas 2008. 11. 20. - 15:52:34

SZIASZTOK ! ÉN MÉG AUGUSZTUSBAN ÍRTAM UTOLJÁRA,AZÓTA ANNYI TÖRTÉNT,HOGY A CSALÁD IS BESZÁLLT MEGPROBÁLTAK ELBESZÉLGETNI A FÉRJEMMEL.ANNYI HALADÁS LETT BELŐLE,HOGY ELMENT ORVOSHOZ AKI GYÓGYSZRT ÍRT FEL NEKI AZ IVÁSZAT ELLEN.2HETE SZEDI,1HÉTIG NEM IVOTT ÉST AZÓTA NON-STOP.PERSZE A GYÓGYSZERT IS BEVESZI ÉS FŐLEG RÖVIDET ISZIK MELLÉ.( CAMPRALT SZED).NEM ISMEREM EZT A GYÓGYSZERT HABÁR AZT ÍRJA ROSSZUL LÉTET NEM OKOZ NEM TUDOM SULYOSABB LESZ-E AZ ALKOHOL PROBLÉMÁJA ÍGY.KÉREM AKI TUD EZ ÜGYBEN A SEGÍTSÉGEMRE LENNI MEGKÖSZÖNÖM.ÜDV.

#98 erzso56 2008. 11. 20. - 13:58:04

Szia Orig! Köszönöm a válaszodat, s jó szívvel elfodatva azt, olvastam végig. Az asszisztálásról amit írsz, szó szerint igaz. Három évvel ezelőtt, amikor először orvosi segítséget kértem a depi miatt, ezek a szavak egy az egyben elhangzottak. Kijelentette a doki, hogy "asszonyom, ő iszik, ön pedig asszisztál hozzá." De mindenképpen a válást, vagy kölönválást javasolta. Felhívta a figyelmemet, arra, hogy én döntök, de ha vele maradok, az életem rá fog menni. Nyílván számtalan alkolista feleséggel volt már dolga, tudja mit beszél. A férjemet annyira nem érdekelte a betegségem, hogy egyszer sem kérdezte meg mi volt az orvosnál, vagy mi van velem. Egyébként is csak őt akarom zsarolni a depresszióval. Hát a kegyetlen lelkifájdalmakról azért szivesen lemondanék. Végül is a depiből nem tudok kimászni, hol így vagyok, hol úgy, de végül is ami miatt ide jutottam a mai napig megvan az életemben, ugyan mitől gyógyulnék meg. A gyógyszer nekem sosem segített, ha részegen jön haza, épp olyan dühös vagyok, mintha be sem vettem volna. Ennek véget kell vetni valahogy. Mégegyszer köszönöm a válaszodat Erzso

#99 orig 2008. 11. 19. - 16:53:31

Szia, Erzso! Hidd el, nem akarok okosabbnak látszani senkinél. Legfőképpen azért nem, mert nem vagyok az. De van egy kimondott szabály (több is persze) a családtagra, társra vonatkozóan az alkoholista környezetét tekintve. Ez valahogy úgy szól, hogy ne legyél partnere az ivásban. Nyilván nem arra vonatkozik, hogy te ne igyál vele, hanem hogy ne takargasd, ne fedd el ivászata következményeit és ne asszisztálj az ő "antiszociális" magatartásához. Ne legyél rabszolgaként a segítője az alkoholizmusának. Mert addig az vagy, amig az általa igényelt biztonságot (együttlét, anyagiak, családi környezet, lakhatóság, "végtermékek" eltakarítása, gyerekek feletti uralkodás lehetősége, a Te kihasználásod stb) megadod neki. Ennek értelmében idézem ide azt a mondatodat, ami miatt igazából mielőbb szerettem volna válaszolni Neked: "Ha betegnek tartom, mint alkoholistát, akkor lelkiismeretfurdalásom lenne, ha elválnék tőle." Ezt a mondatot később ugyan megcáfolod, de sajnos benned van. Ne érts félre: nem vagyok válás párti. De van egy határ, amin túlmenni már bűn. Én azt mondom (bár semmi jogom nincs másoknak az életébe beleszólni, sőt méginkább nem, ha a felelősséget nyilván nem tudom vállalni utána): Neked nincs más lehetőséged, mint különválni tőle. Ezt két szempontból is alá tudom támasztani. 1/ A gyermekeid jövője és saját elviselhető életed biztosítása. 2/ A férjed jövője. Hiszen ennek a betegségnek (alkoholizmus) pontosan ez a gyógymódja. A technikai részletek már Rád tartoznak: van módod egyszerűen külön költöztetni őt (vagy Ti mentek el), vagy szükséges ehhez a bírósági válás. De a lényeg, hogy különítsd el magatoktól. Fent leírtam, hogy ezzel nem csak magatokon segítesz, hanem rajta is. Mert akkor fog rádöbbeni csak tettei, alkoholizmusa súlyára, ha az alkoholista biztonságérzetét elveszed tőle. Ezt még akkor is ki kell erőszakolnod önmagadból, ha lelked egy kicsinyke szegletében még úgyahogy szereted őt, mivel neki teszel ezzel jót. Szeretni pedig nem azt jelenti, hogy simogatni, pátyolgatni, becézgetni, kiszolgálni, takargatni a dolgait stb, hanem az igazi javát - egészségeét - akarni. Mondd meg neki (ha józanul találod), hogy nem látsz más kiutat. Itt már nem egy egyszerű összezördülésről van szó, hanem egy teljesen ellehetlenített családi életről. (Én megbeszélném ezt a felnőtt gyerekeimmel is - noha ugye nem az apjuk, és a maguk szintjén a közös gyermekekkel is. Mármint azt, hogy ezzel segítünk apának!) És egy fontos adalék mindehhez: Ne vágj el minden szálat! Mert akkor a remény meghal benne, amiért érdemes tünetmentesen élni egy alkoholistának. (Ezt abban a tudatban mondom, kicsit ellentmondva a gyakorlatnak, hogy az alkoholistának elsősorban önmaga miatt kell absztinenssé válnia.) Úgy válj el, hogy kilátásba helyezed, hogy visszafogadod - persze évek múlva esetleg -, ha teljesen megváltozik. Azzal engedd el, hogy van megoldás a betegségére, és hogy mások is kigyógyultak már belőle és nagyon boldogok. Volt már ilyen és vannak még csodák. Én ezt csak csupa jószándékkal írtam le. Ismétlem: nem vagyok kompetens a dolgaitokban és senki sem kért fel arra, hogy beleszóljak mások családi életébe még akkor sem, ha azt tragikusnak látom. Itt egyedül a Te jogod és kötelességed a döntés meghozatala, de mihamarabb. Minden késlekedés árt mindkét félnek. Hadd mondjam újra (talán a saját lelkiismeretem megnyugtatására is), hogy a családi élet számomra szent. A házastársak összetartoznak egymás és a gyermekek érdekében. Az kívülről megbonthatatlan. De az is igaz, hogy radikális módszer kell, ha úgy hozza a sors. Ahogy a sebészorvos is akkor tesz jót, ha "radikálisan" kivágja a rákos daganatot a betegből, hogy reménye legyen felépülni. És ne érts félre. Nem szándékoztam rákos daganatnak nevezni a férjedet. Itt inkább arra gondoltam, hogy a betegség lényege az alkohol a rákos daganat. Ezt tudod kívágni az életetekből. Mert hiszem azt, hogy beteg férjeden csak így tudsz segíteni, mert nem csak a család testében daganat az alkohol, hanem a férjedében is. Köszönöm, hogy meghallgattál.

#100 erzso56 2008. 11. 19. - 10:08:05

Szia Orig! Köszönöm a válaszodat. Ez az, a gyerekek. Négy gyereket neveltünk fel, a legkisebb is 16 éves lesz januárban. A legidősebb fiam (első házasságból) 2004 és 2005-ben is a pszichiátrián kötött ki, 27-28 évesen. Egyszerűen kikezdte az idegeit az otthoni midennapos marakodás. Tavaly megnősült, pszichológust vett el. (Érdekes, nem?) A másik fiam még 2002-ben megnősült, nem volt sürgős, de otthon képtelenség volt meglenni. Szerencsére megértésben boldogságban élnek két kicsi gyermekükkel együtt. Egyik fiam sem iszik, józan életű emberek lettek. Olyan hálás vagyok a teremtőnek, hogy ebben segített nekem és nekik is. De sokat megkaptam már, hogy : "persze! azért nem isznak csak mert biztos utálnak, mert én iszok. Ha nem innék ők biztos, hogy innának!!!" Végül is valahol irígy, vagy ellenszenvet vált ki belőle, hogy a fiúk józan életűek. A férjemmel két közös lányunk van, az idősebbik valamikor apja szeme fénye volt, a szél sem fújhatott úgy, hogy ne védje. Aztán a kocsma mind elhomályosította ezt a, szinte anyai gondoskodást. Szegény gyerek időnként még emlegeti azt a hiányzó szeretetet, amit az apjától kapott. A legkissebb az iskoláit már az alkoholista apja mellett kezdte. Ahogy nyílott az értelme, egyre többet látott, amit egy gyereknek bizony nem kellene. Én magam is titkoltam amit csak lehetett. És bizony igazad van, azért nem mertem orvoshoz vinni, mert féltem, hogy ha kiderül, hogy az alkoholista apa miatt depressziós a gyerek, még gyámhatósági ügy lesz belőle. Tettem ezt úgy, hogy tudtam milyen kegyetlen belső megfoghahatatlan fájdalommal jár a depresszió, mert én is az voltam. Igen, itt a nagy kérdés: mit vállalok fel abból, ami még hátra van addig, amíg esetleg hajlandó segítséget kérni. A gyerekeim nagyvalószínűséggel leki sérültek, én magam depressziós vagyok, mit áldozzak még fel, csak azért, hogy ő ihasson? Ha betegnek tartom, mint alkoholistát, akkor lelkiismeretfurdalásom lenne, ha elválnék tőle. Ha vele maradok a diliházban kötök ki. Akkor a két gyerekemnek lesz egy alkoholista apja, meg egy begolyósodott anyja? Valahol azért igazán, azért van lelkiismeretfurdalásom, mert nem váltam el tőle, s mindannak amin keresztül mentünk én tettem ki a gyerekeimet. A férjem ugyanis a bajokból semmit nem érzékel. Mert az alkoholista nem érez felelősséget, hazudik, mindent letagad, megcsapolja a keresetet, s remekül, ért ahhoz, hogy keltsen lelkiismeret furdalást a másikban, rendszerint a házastársában. Rendszeresen elmebetegnek nevez, amit ha sokat mondják valakinek el is hiszi saját magáról. Ja igen! és előbb-utóbb házon kívül keresi az örömöt, amit meg is tett. Amikor kiderült, egy összeesett, gyámoltalan, síró gyerek lett belőle. A társfüggőségemet nem is vitatom. Olyan mint egy drótkötél. Szervi tünetei nincsenek, ellenben a feledékenysége....., hát az borzasztó. Amire emlékszik, azt is időben máshová teszi, ami sokszor vitára ad okot. A tanácsaidat mindenesetre megszívlelem, nem felvenni a kesztyűt. Köszönöm a válszt erzso


  • 11 Oldal +
  • « Első
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • Utolsó »
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: