Házipatika fórum: bulimia - Házipatika fórum

Ugrás a tartalomhoz

hirdetés

Szponzorált hirdetések

  • 20 Oldal +
  • « Első
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • Utolsó »

bulimia

#61 bonsai-tekla 2010. 02. 20. - 08:38:12

szia summsumm, hha visszatért a problémád a doki után, vszínűleg nem sikerült vele feltárni megfelelően a betegség mögött húzódó lelki okokat. véleményem szerint amíg az nincs orvosolva, ami miatt benned kialakult ez az egész, addig újra és újra vissza fogsz esni ugyanoda, egyik pillanatról a másikra. ebből a szempontból az átmeneti javulások sztem nem jelentenek semmit, mert a problémád egyáltalán nem oldódott meg. a színiakadémián és utána, hha ebben a körben mozogsz majd, bizony sokszor fogod még ezt hallani, nem tudom, h mennek ott a dolgok, de abban biztos vagyok, h keményen kiverhetik a szart is az emberből és megkövetelhetik, h "jól nézzen ki". talán ez egy ilyen szakma, nem tudom. vszínűleg ezért kaphatod az ívet ott a külsőd miatt. aminek persze nem biztos, h racionális alapja van, hiszen attól te még lehetsz csinos és szép, mert esetleg van rajtad pár kg fölösleg. de az ilyen jellegű kritikák inkább úgy tűnik, h téged hazavágnak, semmint megerősítenének abban, h elérd a célodat. viszont ebből sokat lehet tanulni. semmiképp sem megoldás, ha elmenekülsz külföldre. ez kicsit úgy hangzik, mintha el akarnál futni a problémák elől. pedig gondok mindenhol vannak és külföldön sem leszel más ember. tudod én azt vettem észre, h túlnyomó százalékban úgy állnak hozzád és viselkednek veled az emberek, ahogyan azt te hagyod. nem szabad alárendelned magad másoknak. tudom, "szavakkal dobálózni" könnyű, de egyszerűen vmikor el kell majd jutni arra a szintre, h az számítson, neked mi a jó. mehetsz külföldre; szerencsét próbálni, új esélyeket adni magadnak, de ne azért menj, h menekülj magad meg mások elől. én azt javaslom, keress fel egy másik orvost, jön a tavasz, próbálj tenni azért, h az lehess, aki lenni akarsz. de azért mindig legyél tekintettel másokra is, gondolok itt pl a barátodra. nagyon nehéz dolgok, amikről írok, de előbb-utóbb el kell idáig jutni majd vhogy, h egy viszonylag boldogabb életet élhessünk és kiteljesedjünk vmilyen formában. problémák mindig lesznek. kezelni kell megtanulni őket. és ha egyedül nem megy, akkor erre vannak a szakemberek. sajnos nekem is keresnem kell egy pszichológust, mert az állandó rosszulléteim miatt folyó vizsgálatok során semmi szervi bajt nem találtak. úgyh a háziorvosom elküldött elmedokihoz pánikbetegség gyanujával. nem tudom még, hogyan veszem rá magam. de ha csak rágondolok egy rosszullétere, meg amik vannak/voltak velem, nem is kérdés, h vmit tennem kell ellene. mert már nem bírom így tovább. és hátha találok a dokival megoldást az evés problémáimra is. én ezt kívánom neked is, h megfelelő szakemberrel és önmagaddal elérhesd a céljaid. sose felejtsd el, h különleges vagy és csak egy van belőled - vigyázz rá. minden jót,

#62 boszika05 2010. 02. 06. - 22:57:47

Nálam szerencsére javultak a dolgok!pedig hiztam és naon nehéz megállni h ne hányjak de igyekszem! komolyan itt hagynál mindent h új életet kezdj?nm tul nagy ár ez?örülj neki h van barátod!!!!sztem(de ez az én saját véleményem)menj el megint orvoshoz ha az már 1x segitett akk valszin megint fog!! Sajnos tul nagy segitséget/okosságot nm tok tanácsolni csak azt h gondolkozzatok és h evés közben is gondoljatok arra h mit akartok és h mit nm és akk lhet h meg tudjátok állni a hányást ezt azért mondom mer én akk szoktam kb hányni amikor evés közben egyáltalán nm gondolok rá h mit eszek és h mennyit akarok enni! remélem meggyogyultok!kitartás!!!! pusz

#63 summsumm 2010. 02. 02. - 17:31:13

SZiasztok! 22éves leszek.. én is hasonló problémával küzdök mint itt egy páran.. már kb 7 éve küzdök magam ellen a testem ellen mindig újabb és újabb fogyókúrát próbálok ki.. és volt egy időszak kb 2 éve amikor ezen megpróbáltam változtatni elmentem pszichológushoz és próbáltam legyőzni azt, h ne válljon mindenapossá az, hogy bezabálok és aztán a wcn kötök ki.. sikerült is egy időre.. de aztán megint visszajött és aztán megint elmúlt és nem hánytam.. de most megint elkezdődött.. ugyan az.. nincs kedvem semmihez és emberek közé sincs kedvem menni.. pedig én is szeretek bulizni meg pörögni és társaságban lenni.. de lassan már semminek sem látom értelmét.. sem annak, hogy egyetemre járjak sem másnak.. mármint én nagyon szerettem azt csinálni amit választottam, de mindig amikor eljutok egy bizonyos szintre, h valamennyire megelégszem magammal, amikor visszamegyek az egyetemre(színi akadémia) akkor egyik tanár beszól, hogy hogy nézek ki és vége az elért redménynek... valahogy megszeretnék erősödni vagy elfogadni magam.. de nehéz.. azon is gondolkodtam, h elutazom.. szakítok a barátommal és elkezdek valami új dolgot ott ahol nem ismernek.. h olyannak ismerjenek meg amilyen most vagyok és ne várjanak el tőlem semmit.. mert úgy érzem én is eleget várok el néha magamtól.. de most pl semmit..és igen sokan nem értik, h miről beszélek, de remélem ti igen.. ha valaki tud valami okosat akkor írjon.. :)

#64 juditka50 2010. 01. 04. - 16:33:43

Szia,sajna nem tudtam irni mert nem voltam itthon,de köszönöm hogy próbálsz segitení.Sajnos nálam a hejzet mitsem javult,még vendégségbe sem tudtam megálni....Mikor mindenki elment hazulról az első az volt h kimentem a wc re és mindent kihánytam. :s Már nagyon nem tudok mit kezdeni magammal.

#65 bonsai-tekla 2010. 01. 04. - 07:52:15

nem az érzésekkel játszani és kritizálni jöttem. a segítő szándékot lásd a soraim mögött.

#66 boszika05 2010. 01. 03. - 11:12:52

köszönjük a biztato hozzászolásokat... én pl már iszonyat rég nm hánytam ugy h igen jool haladok és tom h már nm fogok visszaállni és hányni már csak amiatt se mer nm birnám azt az életvitelt ugy h köszi de én pl már meg vok...

#67 bonsai-tekla 2010. 01. 01. - 18:03:00

heló lányok. boszika; nem tudok rajtad eligazodni. visszaolvastam, amiket írtál. és az elején azt vettem még észre, h nyár óta sokat javult a hozzáállásod. aztán egyszer csak utána meg azt olvasom, h újra elkezdesz hányni? én tudom, h ez egy nagyon nehéz dolog. de ha már elértél vmit, miért nem próbálsz azon az úton továbbmenni? tudom, h baromi nehéz meg minden, de ha te magad is belátod a hibákat, akkor miért nem teszel vmit? sztem sürgősen keressetek fel szakembert, mert száz százalékig biztos vagyok benne, h ez nektek egyedül nem fog menni. és ne féljetek a dokitól, nincs rá okotok. és juditka, te is írhatsz nekem nyugodtan, ha gondolod megadom a mail-vagy msn címem és beszélgessünk.

#68 zoliegeszseg 2009. 12. 12. - 04:34:53

Minden anorexiásnak és bulímiásnak súlyos személyiségzavara van!!!! De majd ez a könyv segít, ha hagyod!!!! http://data.hu/get/1...d_az_eleted.PDF (Ingyenes letöltés - Nem élek vele - Letöltés indítása) Jó szórakozást!!! :) ;)

#69 boszika05 2009. 11. 24. - 19:25:24

Szia!igen rég nm irtam!:( háth egész jool vaok nm nm szoktam vissza !ha hányok akk may hetente bár most már elég rég nm hánytam:) neked viszont abba kéne hagyni!!!!tönkre teszed magad!!!! még elötted az élet!!!!gondolkozz ezen!!!!!!!!!!na irj h mire jutottál u.i.:arra viszont naon figyelj h vendégségbe NE csináld!!!!!!!!

#70 juditka50 2009. 11. 23. - 20:13:21

Szia ,régen irtál :s Mi van mostanáság veled????Remélem nem szoktál nagyon vissza :o Hmm én mostanába meg tudtam álni h csak nagyon keveset egyek,persze azt is kihányom mert karácsonykor meg szilveszterkór nem leszek ithon,s biztosan felszedek pár kilót.Tehát előre leadom amit fel fogok szedni.Mégiscsak vendégségbe leszek :p nah majd irj szia

#71 juditka50 2009. 11. 16. - 20:11:30

Hmmm ....mostanában nem iratm,teljesen el vagyok havazva :o közben már azt sem tudom hogy hol áll a fejem. Amugy nálam minden arégi napi 2-3 alkalommal rohanok a wc-re hányni.Ma nem ettem mert anyával voltam vásárolni,kapatam egy jó nacit és egy számmal kiseb kellett a megszokottnál :d örvendtem neki de aztán bele néztem atükörbe és még mindig elkeseritő amit látok.Evel sztem csak ámitod magad h csak hetente 1-2 alakommal hánysz.Aztán ugy is minden nap elméssz.Inkább ne is kezd újra.Lehet hogy néhány szempontból megéri(legalább is nekem)de ha abbahagytad ne kövesd el ugyan azt a hibát :s

#72 boszika05 2009. 11. 12. - 21:29:34

megprobálom nm ujra kezdeni de ma pl most fogok menni.de ugy nm fogom csinálni mint rég h napi többször!igen én is szoktam érezni ezt az érzést!ijesztő h ebbe bele is lhet halni...az elgyengülés pedig sztem attol van h erőlködsz h hányj plusz hirtelen energia vesztésed történt.én is mindig kimerült vok amikor hányok de neke is volt olyan h jobban mint a szokott de soha nm tudtam mitől!nm akarod megprobálni abbahagyni?legalább probálni erősen!am joo megoldás ha kitalálsz vmi más dolgot helyette és ha ez eszedbe jut akk gyorsan elkezded azt a másikat csinálni pl kutya sétáltatás v olvasás v netezés v nm is tom de állitolag ez joo modszer.én arra is gondoltam h mi van h helyette rágyujtok és akk egy nikotinos vmit csak nm lesz gusztusom kihányni....na maj irj!

#73 juditka50 2009. 11. 10. - 20:42:43

Ja amugy eszembe jutott,hogy a tesómnak volt egy munkatársa akinek a húga ugyancsak ezt csinálta.Csak ,hogy vele történt valami.Meghalt.Addig erőlködött,hogy kihánnya a kaját,hogy az agyába elpattant valami ér és agyvérzést kapott.Ettől azért egy kicsit félek,sokszor érzek egy tompa nyomást a fejembe mikor hányok....de ettől eltekintve nem tudom megálni.A tegnap és ma este(mikor elöszőr hánytam)nagyon elgyengültem.A lábaim reszkettem és szédültem.Szerinted ez mit jelentehet??? :| majd irj h veled is mi van Ja és ne kezd ujra,neked megéri hogy megint ojan sokat szenvedj??

#74 juditka50 2009. 11. 10. - 20:37:37

Neeeeeeeeeeeee,ha már abba hagytad ne kezd ujra.Te is tudod hogy nem éri meg.Persze ezt tudat alatt mindenki tudja ,csak valahogy nem akarja elfogadni.Én mikdig mosok fogat miután hányok mert nem szeretném ,hogy tönkre menjenek a fogaim nah és a leheletem is jobb :d Ha kell ha nem sztem ne hánnyál.Én épp most jöttem a wc-ről,nagyon fini vacsi volt :rántott sajt,tartár mártás és sültkrumpli,nem birtam ellenálni.De ahogy megettem gyorsan ittam egy pohár vizet és jött is ki.Ma már 2x. :s Vettem hashajtót is de az nem akar hatni.Talán majd később.

#75 boszika05 2009. 11. 09. - 21:15:21

ma megint hánytam de vhogy jool esett h visszajött az érzés h megint lhetek olyan mint régen...asszem megin ezt fogom csináén annyi változtatással h minden hányás után fogat mosok h ne menjenek tönkre a fogaim és szedek majd vitamint h annyira ne gynegüljek le!bár ez még nm bizti de ha újra kezdem akk csakis igy... veled mi van?

#76 boszika05 2009. 11. 08. - 23:44:05

dokit kersni nm tul nehéz rengeteg fórumon ajánlanak is és ha csak beírod keresőbe azt a két szót h bulimia orvos sztem rögtön kiad rengeteg találatot sőt vannak erre csoportos foglalkozások! háth igen megtudom állni h ne hánnyak mer olyan gyenge leszek tőle és utána ugyis csak olyan éhes h kb megint elkezdek enni...(gondolom ismerős ez az ördögi kör..)Mostanában elég sok minden elromlot az életemben ugy h elég nehéz még ezt is konrolálni de leg. ez még asszem vmennyire megy... igen tom h nehéz elmondani vkinek...én is elmondtam 3 embernek ebből kettővel azon az alkamon kivül h elmondtam nekik ezt azon kivül soha nm beszéltünk rola eggyel meg beszéltem rola és aszem jool is esett de ez a személy konkrétan 13 év barátság után cserben hagyott ugy h én eddig minidg azt mondtam h job ha elmondod vkinek mostmár azt mondom h jobb ha elmondod de csak olyannak akiben megbizol és még soha nm vert át... igazábol most h igy megnt elkezdtem ide irni és olvasom az üzeneteidet átélem megint h én h ültem le kb könnyes szemmel a gép elé miután hánytam...probáld meg abba hagyni v vmi modszert találni rá!am meg sztem először azzal kell megküzdened h nm baj ha pár kilot felszedsz de sokkal felszabadultabban fogsz élni...

#77 juditka50 2009. 11. 08. - 09:15:51

hm.... a tegnap sem birtam ki.Ennem keltett..de jó volt :o ,jól esett egy kis meleg kaját enni.De aztán rosszúl éreztem magam a miatt hogy ettem s inkább elmentem a wc-re.A tegnap 3x. :'(' .Nem birom megálmi h ne menjek :(

#78 juditka50 2009. 11. 05. - 20:23:48

Szia biztos lehetsz benne,hogy mindig jövök mert nekem is hiányzik ,hogy beszéljek valakivel.Elmondtam a legjobb barátnőmnek a problémát,legalább is azt hogy nem érzem igy jól magam és h nem akarok enni,de nem nagyon izgatta a dolog.Amugy ma nem hánytam,igaz nem is volt a mit de ettem hashajtót,de a tegnap úúúú nagyon sokat.Amugy napközbe megszoktam enni egy olyan kinai levest ...csak 350kcal-t tartalmaz.Ja tudommijen a citrom, iszonyat azt kihányni én igy vagyok még egyes zöldségekkel is mint pl.a káposztával.Azt ojan dokit megpróbálnám..de nem tudom rá venni magam (talán mert valahol belül azt akarom h ne menjek el mert akkor csak lebeszél a dologról s akkor megint meghizom),csak hát a várost sem ismerem igazán..s jó lenne valaki ki eljönne velem.De ki ??valahol ugy érzem h ezt senki nem értheti akinek nincsenek ugyanijen problémái. :s Ja és a tegnap este miután hánytam,annyira rosszúl voltam :'(' mostanába gyenge vagyok de még gyengébb ha a tudatomba van h amit megettem attól megint hizok.nagyon fájt agyomrom az éjjel(lehet h az eröltetéstől) :( majd irj h veled mi van. tényleg meg tudod álni a fájdalom miatt h csak 2 hetente hánny?? azért szetm ez már valami,legalább meg tudod álni mert tudod h rosszat teszel magadnak.

#79 boszika05 2009. 11. 04. - 21:19:45

j és folyamatosan jelentkezz légyszi!!nekem már noan hiányzott h vki irjon ide...

#80 boszika05 2009. 11. 04. - 21:17:50

Szia!nm muszáj olyan dokihoz menned ahol bogyók is vannak lhet olyan helyre is menni ahol csak a léleltani részével foglalkozol vagy menj dietetikushoz azzal kialakítasz egy étrendet és az jobb mer akk tod h azt kell betartani...am apukádhülye!!!!már bocsi!!!ne hallgass rá!!!a pasik nm szeretik a sovi lámyokat!!!joo ha pl van melled az meg nm megy ha nincs egy kis plusz rajtad ...ez a sózás joo modzser am ha nm eszel olyan sokat az a mérlegen nm fog rögtön jelentkezni várj vele és tarts ki!!!!am ilyen még az ha iszol egy kortx citrom levet és ha egyszer olyan hánysz rá jössz h olyat soha többet!!!!iszonyat a torkodat ugy marja mint a sósav kb!!!am egy ideig engem se zavart h fáj a torkom de mostmár ha hányok akk max 2hetente!!!de nekem is ott van bennem h sokkal szebb voltam amikor bulimiés volta...de nm lehet!!!ez nm élet!!!!gondolj bele mi lesz ha gyereket akarsz majd v lesz gyereked...nm mehetsz ki mindig hányn...na mind1 sztem egész joo uton haladsz már eleve h eljöttél errre a forumra már az is egy lépés ug h csak igy tovább!!!!! ;)


  • 20 Oldal +
  • « Első
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • Utolsó »
  • A téma zárva.

Szponzorált hirdetések

Topik megosztása: